Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-434
456 í3í. országos ülés 1909 márczius 6-án, szombaióti. Lányi Mór: Gazdasági tekintetben tehát inkább ront, mint javít, s ezt kénytelen vagyok egész komolysággal megállapítani itt a ház szine előtt, mert ez az intézkedés valósággal porig alázza a magyar pénzintézetek egész táborát. (Ellenmondás a középen.) Rakovszky István : Mimózák! Lányi Mór: Dehogy mimózák! Tessék velük elbánni a legkegyetlenebbül, de okosan ! Ha gazdasági életünk e fontos tényezőinek csak egy szikra becsülete van a magyar törvényhozás előtt, akkor ezt a szakaszt nem fogadja el. Epén azért csatlakozom Holló Lajos t. barátom indítványához. (Élénk éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Dudits Endre jegyző: Következik Bernát István! Bernát István; Igen t. képviselőház ! A magam részéről sem azzal az okfejtéssel, a melyet t. képviselőtársam előadott, sem pedig annak konklúziójával egyet nem értek. (Helyeslés.) En a magam részéről ennek a szakasznak oly szövegezésben való fentartását tartom helyesnek és szükségesnek, a mint azt a pénzügyi bizottság elkészítette. Azokkal az érvelésekkel szemben, a melyek részben ma, részben tegnap hangzottak fel ezen szakasz ellen, leszek bátor észrevételeimet megtenni. Az első és legnagyobb kifogás az, hogy ez által a magyar pénzintézetekre, bizonyos diffamáló bélyeget fogunk reá sütni. A dolog igazában véve egészen máskép, áll. Ezen szakasz disztinkcziót akar teremteni a jóirányu, a jól vezetett, az igazán humánus szellem által irányított pénzintézetek között és azok között, a melyek ezen érdekeket nem respektálják. (Ugy van!) A mi azon felszólalásokat illeti, a melyekre Lányi képviselő ur is utalt, megjegyzem, hogy magam is kaptam ilyen felszólalást; tudom azt, hogy mindezt egy központi kéz intézte Budapestről a vidéki pénzintézetek kebelében. (Felkiáltások : ügy van!) Lányi Mór: Bocsánatot kérek, ennek semmi alapja nincsen. A vidéki pénzintézetek nincsenek központi kézben. Bernát István : Az a példány, a melyet énhozzám küldtek be, a vidéki takarékpénztárak központi intézetétől volt küldve, a mint az reá is volt nyomtatva. Éber Antal : A szövetkezetek központja is azt tette ! Az nem szégyen ! Bernát István : Reá volt nyomva az az utasítás, hogy: szíveskedjék ezt lemásolni és az illető képviselőhöz beküldeni. A t. vidéki pénzintézet azonban, legalább a melyről én szólok, nem vállalkozott erre a fáradságra és eredetiben küldte be ezt a felszólalást. (Derültség.) Lányi Mór: Mi van ezen nevetni való ? Bernát István : Ezen sok nevetni való van, mert ez nagymérvű frivolitás ! Rakovszky István : Ugy van ! Ez frivolitás! Bernát István : Frivolitás ugy tüntetni fel az ilyet, mintha országos közvélemény volna ! Azokkal szemben, t. képviselőház, a kik e szakasz ellen felszólaltak, méltóztassék azokra is figyelemmel lenni, a kik fel nem szólaltak, a kik tehát épen hallgatásuk által azt bizonyították, hogy ezen szakasz ellen semmiféle kifogásuk nincs. Ez egy igen tekintélyes része a magyar pénzintézeteknek, a melyek belátják üdvös és hasznos voltát azon tendencziának, a mely e szakaszban le van fektetve. (Ugy van!) A mi azt az észrevételt illeti, hogy ezen szakasz által a magyar pénzkereskedelem valami nagy mértékben károsodnék, ezt a felfogást, t. képviselőház, a magam részéről nem osztom. En mindig azt láttam, azt tapasztaltam, még mindig azon a nézeten vagyok ma is, hogy épen a pénzkereskedelem, tehát a bankoknak és takarékpénztáraknak üzlete mely Magyarországon a legdusabban kamatozik. Ez ellen, azt hiszem, jogosan fel nem szólalhat senki. A legdusabban kamatozik ma és kamatozott régen is, még a legrosszabb időben is, akkor, a mikor ugy az ipar, mint a mezőgazdaság hallatlan sanyarú helyzetben sinlődtek. Én tudom, t. képviselőház, hogy ezeknek az intézeteknek bizonyos tekintetben igen nagy érdemeik vannak. Igaz az, a mire Lányi Mór képviselő ur hivatkozott, hogy sok tekintetben útját vágták a magán-uzsorának, a mely még pusztitóbb lett volna. Tudom azt, hogy ezek a pénzintézetek bizonyos kereskedelmi pontosságra szoktatták rá majdnem a nemzet egészét. De ezzel szemben legyen szabad arra utalnom, hogy végül elérkezett talán az a pillanat, a mikor ezek a pénzintézetek, — melyek nagy része igazán meg van erősödve, s tetemes tartaléktőkével rendelkezik — végül visszamenjenek oda, a honnan tulaj donképen kiindultak, t. i. a humánus álláspontra. (Helyeslés a jobboldalon.) Nagyon jól tudjuk, hogy a nyugati államokban a takarékpénztáraknak mennyire más a szerepük, mint nálunk. Azt is igen jól tudjuk, hogy az első alapítók Magyarországon ugyanezen irányban akarták megindítani ezeket a pénzintézeteket, de a viszonyok nyomása és sokféle olyan körülmény, a melyekre itt ki nem terjeszkedhetem, az ellenkező irányba terelték őket. Hogy azonban most, a midőn mint emhtettem, a legnagyobb részük óriási tartalékokkal rendelkezik, nem honorálják nagyobb mértékben a nemzeti és humánus czélokat, ez határozottan az ő terhükre rovandó. (Elénk helyeslés a jobboldalon és balfelóí.) Jól tudjuk, hogy egyes intézetek, a melyek milliókra menő nyereséget tesznek félre, egy néhány morzsát dobnak oda a nemzeti érdekek oltárára. (Ugy van! jobbfelőli Éber Antal: Épen ugy, mint a hitbizományok! Rakovszky István: Ahitbizományokszázadokon át keletkeztek ; nem lehet tehát azokat ezek^ kel összehasonlítani ! (Mozgás.)
