Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-434

íÉí. országos ülés 1909 márczius 6-án, szombaton. 4o5 Az uzsoratörvényjavaslat indokolásában benne foglaltatik még a következő (olvassa) : »A hiteluzsora fogalma a hitelezések legtágabb fogalmazása mellett sem fedi teljesen az uzsorának különböző válfajait. Azt mondja erre Holló t. barátom, hogy bizony az lenne a helyes dolog, akkor a 21. §-t is megértené, ha azokat a többi nem fair jövedelmeket is az egyenlő elbánás elve alapján szintén ilyen külön adózási tételek alá vonnók. De mit látunk ? Azt látjuk, hogy nemcsak a nem fair jövedelmeknek egész területe nem érhető el ilyenformán, hanem még csak az uzsorának, — sajnos — gazdag skálája sem vonható be egészen. Hiszen itt van pl. a magán escompteur, a ki 5% kereseti adót fizet, és számithat annyit, a mennyi csak neki jól, és másoknak rosszul esik. (ügy van !) Csodálkozhatunk-e ilyen viszonyok közt azon, hogy a pénzintézetek feljajdulnak, és azt mondják, hogy ezen intézkedéseknek az éle egyenesen ő ellenük irányul ? Azt kellene hinni, hogy a mikor ilyen rendelkezéseket visznek a törvényhozás elé, akkor azok a körök, a melyek a hitelezés terén nagy mértékben érdekelve vannak, hálafeliratokkal fognak a törvényhozáshoz fordulni, mert csak bizonyos, hogy a kereskedők, az iparosok kiterjedt mértékben vesznek hitelt igénybe. (Ugy van !) Lássuk már most, hogyan nyilatkoznak az ő érdekképviseleteik. A kereskedelmi és iparkamarák emlékirata érvel a 21. §. eltörlése mellett és a következőket mondja (olvassa): »Ha ezen észrevételek nem vétetnek figyelembe, a mit kizártnak tartunk, akkor ne számitsunk ipari és pénzügyi megerősödésre.« Az Országos Iparegyesület egészen hasonlóképen érvel. Tehát azok, a kik a hitelnél, közvetlenül érdekelve vannak, maguk mondják, hogy ebből reájuk haszon nem háramlik, hanem csak károsodás. De vájjon — és joggal felvethetjük a kérdést — a bankkamatláb felett 3% vagy akár 4% uzsora-e \ Én azt mondom, hogy sok esetben már uzsora és viszont sok esetben még nem uzsora. (Ugy van !) Ebben a tekintetben, t. ház, utalok a németországi uzsoratörvényre, a mely nézetem szerint az uzsora kritériumát helyesen állapitj a meg, a mikor a fősúlyt a kizsákmányolásra, az Ausbeutungra helyezi és azt mondja, hogy az eset körülményeit kell mérlegelni. (Helyeslés a baloldalon.) á- német uzsoratörvény azt mondja, hogy a szokásos kamatlábat — den üblichen Zinsfuss — meghaladó kamattétel eshetik az uzsora fogalma alá. Ez a helyes, de ebből azt is láthatjuk, hogy ennek a fogalomnak már jogilag való meghatározása is nehéz, még nehezebb azonban gazdaságilag determinálni ezt és úgyszólván teljes lehetetlenség egy adótörvénybe foglalni, ott megoldani, ott dűlőre vinni a kérdést. Végül csak egy érvvel kívánok még foglalkozni, és ez az, hogy a vidéki intézetek eddig függetlenek voltak minden kormánytól, most azonban — merem állitani — ha ebből a javaslatból törvény lesz : határozott függésbe jutnak a mindenkori kormánynyal szemben, még pedig az egyes pénzügyi közegek utján. Jöhetnek idők, a mikor ezt fájdalmasan fogjuk érezni és én minden áron és mindenképen el akarom ezt kerülni. (Helyeslés a baloldalon.) Elegen vannak az országban ma is, a kik különböző szálakon függésben vannak az államtól, a kik függenek a kormánytól, ezeknek számát nem kell tehát szaporítani, hiszen máris sok van ebből a spécziesből! (Ugy van !) Ezeknek az intézeteknek eddig nem jutott semmi állami malaszt, szabadok is voltak, s most egyszerre majd a szerint fognak velük elbánni, a^minő majd politikai conduite-jük lesz. Azt irja nekem egy igen előkelő intézet igazgatója, a kinek, ha nevét megmondom, azt hiszem, mindenki tisztelettel fog meghajolni előtte, (Zaj és közbeszólások a középen.) azt irja nekem ez az igazgató (olvassa) : »Ki vagyok téve feljelentésnek és zaklatásnak.« Illetékes helyhez akarok fordulni, mondja el az a maga véleményét, ne én nyilatkozzam csak, azért olvasom fel ezt a levelet. (Tovább olvassa) : »Járhatom azután végig a ministeriumok kálváriáját, nem lesz direktor, ki ne görbitne hátat a mindenkori régime előtt.« Majd igy folytatja (tovább olvassa) : »Kérem, ha még mindig kevés az az adó, állapitsanak meg még magasabb kulcsot, de ne szégyenitsenek meg bennünket.« Hát méltóztassanak elgondolni, hogy micsoda elkeseredés dúlhat egy állampolgár kebelében, ha ő maga egy magasabb adókulcsért fohászkodik ! (Derültség.) Azt mondja Rátkay László t. barátom az ő tegnapi kitűnő beszédében, hogy nagyon tetszetős ez a 21. §., nagyon megvesztegető, valósággal kelleti magát. Van azonban ennél a 21. §-nál még valami hangulatkeltő motívum és ez az, hogy itt a hitelezőkről van szó, a kiket bizony ütni sok embernek, talán még nekem is, bizonyos kellemes bizsergést okoz. (Derültség.) Hitelezőkről van szó, a kik csak a hitelnyújtás perczében számithatnak némi rokonérzésre. Ez a szimpátia azonban gradatim fogy, míg végre az esedékesség napján valóságos megvetéssé alakul át. (Igaz I Ugy van !) Bármennyire is jól esik tehát lesújtani ezzel a szakaszszal azokra a gyűlölt hitelezőkre, mégis azt mondom, teljesen czéltévesztett ez a 21. §., mert magasabb adóval senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy olcsóbban adjon pénzt. Legfeljebb azt fogjuk elérni, hogy nem egyszer vagy szórványosan számit a hitelező magasabb kamatot, hanem, ha már egyszer átlépte a tisztességvonta határt és már ezen adó alá kerül: akkor állandóan azon a túlsó oldalon' fog megmaradni. Simonyi-Semadam Sándor: Lesznek annak is konzekvencziái!