Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-434

434, országos ülés 1909 márczius 6-án, szombaton. 453 alkalmazásba vegyük, ez ellen nemcsak azok tiltakoznának, a kik félnek tőle, hanem mindenki, mert merényletet látnának benne az emberi méltóság ellen. Ep igy ezen szakasz ellen is nemcsak azok tiltakoznak, a kik félnek, hogy rájuk fogják alkalmazni, — sőt azoknak legkevésbbé fáj ez, mert azoknál az, hogy egy-két perczenttel többet számítsanak, nem nagy effortba kerül — hanem tiltakoznak azok is, a kik nem félnek tőle, de tudják, hogy ez az intézkedés őket is stigmatizálja. A t. pénzügyminister ur magasabb gazdasági szempontból támogatta javaslatát és erre nézve a pártkörben egy nyilatkozatot tett. Azt mondta : nem a kicsikre akarom alkalmazni, hanem a nagyobb központi pénzforrásokra. En ismerem ő exczellencziájának invenczióját és jól tudom, hogy ő sokkal hathatósabb eszközöket talál, ha akar, a melyekkel ezen nagyobb központi pénzforrásokkal szemben eljárjon. Ez a 21. §. tulajdonképen engem üt, hogy a másiknak fájjon, hogy a másik értsen szót belőle. De legyen szabad ezen intézkedés születési momentumára visszatérnem. Idézem Wekerle Sándor ministerelnök urnak egy beszédét, a melyet Szász József t. képviselőtársamnak egy interpellácziójára mondott egy napon, a melyet én e paragrafus születésnapjaként akarok ünnepelni. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy a hitelszövetkezetek eljárását nemcsak helyeselni nem lehet, de mindent el kell követnünk, hogy ezt a garázdálkodást megakadályozzuk. (Olvassa) : >>Hogy erre szükséges-e törvény, azt ma megmondani nem tudom. Én beszéltem igen előkelő jogászokkal, a kik azt mondották, hogy a mi uzsoratörvényünk mai diszpozicziói, ha kellő szigorral és következetességgel hajtatnak végre, minden tekintetben alkalmasak a bajok megfékezésére. En megmondtam : igen előkelő jogászokkal beszéltem, a kik ezt állították. A gyakorlati igazságszolgáltasás terén működő, azt vezető férfiakkal is beszéltein, a kik ezt kimutatták és rámutattak az ország egyes megyéire, a hol az uzsora igen nagy pusztításokat tett, és mikor a mostani uzsora-törvényt egyes királyi ügyészek közbejöttével szigorúan kezdték alkalmazni., a mai törvény alapján is megfelelő eredményeket tudtak elérni. (Helyeslés.) Különben ez egy jogi kérdés, a melyet ma eldönteni nem fogunk. Czélunk az, hogy a visszaéléseket megakadályozzuk és hogy — a mivel foglalkozom — mikor a megadóztatásról lesz szó, necsak a hitelszövetkezetek, hanem azon pénzintézetek is, a melyek nem a törvényben előirt kamatot stb. szedik, a rendesnél egy fokkal magasabb adó alá essenek.« (Helyeslés.) En azt hiszem, hogy ez volt az az ihletett pillanat, a mikor a 21. §. eszméje világra jött. Azonban ezt konstatálva, kénytelen vagyok kiemelni, hogy ő exczellencziáj a a pártkörben azt mondotta, hogy ő a nagy hitelforrásokat akarja arra szorítani, hogy olcsóbban adjanak pénzt. Ellenben ebben a beszédében a mikor az eszme megszületett, azt mondta : »En ezzel az adóztatással ezen uzsorás intézeteket akarom tulaj donképen sujtani«, tehát ő neki akkor, 1907. február 20-án, az az eszméje támadt, hogy ő közvetlenül azokat a kis intézeteket sújtja, és nem, mint azt a pártkörben mondania méltóztatott, azokat a nagy hitelforrásokat. Sőt én szívesen elismerem, hogy a t. ministerelnök urat magasabb gazdasági szempontok irányítják. Teljesen és tökéletesen helyeslem a legszigorúbb védekezést a büntető törvényben ezen visszaélésekkel szemben, de kérdés, vájjon egy adótörvényben policziális intézkedéseknek van-e helye és kérdés egyáltalában, hogy meg van-e ezeknek a policziális intézkedéseknek a maguk igazi hatása ? Én azt hiszem és e tekintetben bizonyára egyetértünk a t. ministerelnök úrral, hogy a javulás útját csakis igazi értékes alkotásokkal, a gazdasági funkcziók helyes irányítása val és organikus fejlesztésével érhető el. (Helyeslés.) Hogyha a gazdasági erőket neveljük és konzerváljuk, a magángazdaságokat minden tekintetben megerősítjük, akkor fog beállani az, hogy ezen hitelparaziták kipusztulnak, mert koplalniuk kell. (Helyeslés.) De csak nagystílű alkotásokban meddő korszakban fordulnak szurrogátumokhoz és mindenféle specziális intézkedésekhez. Én szívesen elismerem, hogy kormányzatunkban megvan a képesség és az erő a tekintetben, hogy e nehezebb, de hálásabb feladatot vállalhassa, és épen azért csodálkozom, hogy ilyen policziális és teljesen értéktelen, a gazdasági életet csak irritáló rendelkezéshez méltóztatnak ragaszkodni. Az indokolás azt mondja, t. képviselőház, hogy a felburjánzott szövetkezetek és mindenféle pénzintézetek burkolt uzsoráskodása ellen kellett intézkedni. Hát, t. képviselőház, a szövetkezetek már nem burjánoznak fel. Most már felburjánzik a giz-gaz az ő frissen hantolt sírjukon. De, t. ház, ha vizsgáljuk, hogy hogy keletkeztek ezen szövetkezetek ily tömegekben, azt fogjuk látni, hogy ezen szövetkezetek a nagy pénzbőség idejében támadtak, a mikor előkelő intézetek is elárasztották őket hitelekkel és ezzel azután megadták a talajt arra, hogy ezek elburjánozhassanak. Most azonban rakásra hullanak, mert a fővárosban 154 szövetkezet közül 34 likvidált, 70 pedig csendes kimúlásban van. Vájjon, t. ház, miféle értéke volt a magas kamatlábnak ezen szövetkezeteknél ? Hiszen nyilvánvaló dolog az, hogy a magas kamatláb, a menynyire ártalmas, közgazdaságilag, ép oly kevéssé használ az intézeteknek, mert a ki az ilyen kamatfeltételeket elfogadja, rendesen vagy rossz fizető, vagy vagyoni helyzetében megroskadt, ugy hogy a kölcsönadónak elúszik a tőkéje, s azt a kamattal nem alimentáihatja. De ne feledjük, hogy sok szivettépő tragédia folyt le az országban, főleg a fővárosban, a kispolgárság és a középosztály tagjai között, a mikor ezek a szövetkezetek rakásra elhullottak. És ezt ne vegyük oly közömbösen, mert én azt tartom,