Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-419

4Í.9. országos ülés 1909 február 15-én, hétfőn. 37 a kis jíárfc az ujonczj avaslatok ellen megindítani kíván és szándékozik, lényegesen eltér az u. n. katonai obstrakczióktól, a melyek a mai alakuláshoz vezettek, és a melyek szintén azt a czélt szolgálták, hogy a katonai javaslatok tekintetében a parlamenti többség elhatározását késleltessék. Régen — hivatkozom különösen az 1903., 1904. és 1905-iki obstrukcziókra, a melyek a kormányok egész sorát buktatták meg a katonai kérdések tekintetében — ezek az obstrukcziók, a melyek történelmi nevezetességűekké váltak az országban, tudvalevőleg egyenesen Ausztria ellen, egyenesen az udvarnak és ö felségének a katonai kérdésben való felfogása ellen irányultak. Ezek az obstrukcziók azt a czélt szolgálták, hogy mintegy kényszerítsék a koronát, a mely az uj ónozok megszavazására és megajánlására rászorult, hogy bizonyos katonai konczessziókat tegyen. A régi obstrukczióknak ez volt az alapelve, ez volt a törekvése és ezt többé-kevésbbé el is érték. Ezzel szemben én megállapítom azt, hogy a mi erős vitánk, a melyet megindítani szándékozunk, épenséggel nem a korona, nem az osztrák, nem a bécsi felfogás ellenirányul, hanem irányul a kormány ellen, az ittlevő kormány ellen, a melynek bizonyos politikai kérdésekben való felfogásával egyet nem érthetünk, és a melyet ezen vitának lehető kiterjesztésével kívánunk arra szorítani, hogy politikai kötelességének a mai egész politikai élet sarkpontjában levő kérdésekre nézve eleget tegyen. (Helyeslés a baloldal felső padjain.) Nekünk egyenesen tiltakoznunk kell az ellen, mintha mi a mai katonai vitával, a mely szoros összefüggésben van a bankkérdéssel, valamit is kierőszakolni, kiforszirozni akarnánk az osztrákoktól a bankkérdésben. Nekünk a bankkérdésben nincsen kierőszakolni, kiforszirozni valónk. A nemzeti bank egyáltalában nem függ az osztrákoktól ; a nemzeti bank eldöntésének kérdése kizárólag Magyarország vezető politikusainak, parlamentjének és közvéleményének szabad elhatározására van bízva. Tehát nekünk semmit sem kell követelnünk az osztrákoktól. És meggyőződésem az, hogy erőszakot vagy kényszert alkalmazni a bankkérdésben a koronával szemben egyrészről helytelen, de másrészről szükségtelen is volna. Helytelen volna azért, mert ez nem olyan kérdés, a melyet erőszakkal meg lehet oldani, mivel anyagi kérdésről lévén szó, jól tudjuk, hogy ilyen kérdésekben csak a helyesen felfogott érdek a döntő és nem az, hogy ki mire kényszeríttetik olyan eszközök által, a melyek talán nem is egészen lojálisak és korrektek. De, t. ház, másrészről nem is tartom szükségesnek azt, hogy a bankkérdésben a koronára bármilyen presszió gyakoroltassák. Mert az én meggyőződésem az, hogy ha a korona helyesen felvilágosittatik arról a nagy érdekről, a mely a monarchia, a dinasztia és a nagyhatalmi állás szempontjából ahhoz fűződik, hogy a magyar nemzeti bank felállítása utján az ország gazdasági ereje, hitele, egyáltalában expanzivitása gazdasági téren megszilárdittassék, mondom, ha (írről a koronát helyesen meggyőzik, akkor nem lehet kétséges, hogy maga a király fog azon álláspontra helyezkedni, a melyet ma a parlament többsége elfoglal, hogy t. i. a nemzeti bank felállítása szükséges és elmellőzhetetlen. ' De igenis, t. ház, kényszert kell nekünk gyakorolnunk ezen vita által egészen más tényezőkre ; azokra a tényezőkre, a melyek ma tulajdonképeni akadályai a nemzeti bank felállításának. Nem az osztrákok, nem is az udvar akadályozzák, t. ház, a nemzeti bank megalkotását, hanem azok a tényezők, a kikre rá van bizva ennek a banknak az ügye, és a kik titokban — mert a nyilt szinre kiállani nem akarnak — ezt a bankot nem óhajtják megcsinálni és csak ezért nem csinálják meg. Ezekre a döntő tényezőkre, a mi vezető férftainkra, a kormányra kell pressziót gyakorolni abban az irányban is, hogy végre foglaljon állást egy kérdésben, a mely az egész magyar közvéleményt izgatja, a mely az egész parlamentnek békéjét feldúlja és a mely már annyira megérett és aktuális, hogy a legszorosabb értelemben vett eldöntés stádiumába jutott. Hiszen, t. ház, valósággal képtelen és abszurd dolog az, hogy a kormány egy hét múlva tárgyalásokba menjen bele eg}

r ilyen fontos és életbevágó kérdés tekintetében, a nélkül, hogy a maga álláspontját, a maga, szándékát ebben a kérdésben kifejezésre juttatta volna és közölte volna az ellenőrzésre hivatott parlamenti tényezőkkel. T. ház ! Ez az a politikai kérdés, a melyben én parlamentáris szempontból a kormányt kényszeritendőnek tartom arra, hogy nyilatkozzék, vájjon érdemes-e a többség bizalmára vagy sem. Az ujonczok megszavazásának, vagy meg nem szavazásának kérdését nemcsak a legújabb időkben, de már évszázadok óta mindig a kormány iránti bizalom kérdésének tekintette az országgyűlés. Kmety Károly t. képviselőtársam a leghivatottabb arra, hogy klasszikus történeti példákat hozzon fel annak illusztrálására, hogy régi országgyűlések éveken keresztül nem jutottak egyetlen egy határozathoz sem, azért, mert az u. n. sérelmi politika alapján azt az álláspontot foglalták el, hogy a míg bizonyos kérdésekben a kormány nem nyilatkozik és megnyugtató elhatározásokról nem tesz tanúságot, addig az ujonczok megajánlására az országgyűlés kapható nem lesz. Ez. t. ház, évszázadokon keresztül történelmi szokás volt Magyarországon. És mit látunk ma ? Ide jön egy kormány és ezen eminenter bizalmi kérdésben kívánja a ház többségének támogató szavazatát, a nélkül, hogy megmondaná csak azt is, vájjon ebben a döntő kérdésben, a mely a politikai bizalomnak vagy bizalmatlanságnak sarkpontja, milyen álláspontot foglal el. Nem értem, t. ház, hogy a t. többség hogyan hajlandó szavazni a katonai kérdésekben, hogyan hajlandó megállapítani és megajánlani az ujonczokat, a nélkül hogy tudná, vájjon a kormány