Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-418

20 M8. országos ülés 1909 február 13-án, szombaton. hirtelen visszaröpítene minket néhány évszázaddal hátrafelé. . . Szmrecsányi György: ügy van ! Beniczky Ödön : . . . hirtelen egy sötét, barbár, nekünk teljesen idegen korban találjuk magunkat. Állnak azok a határsorompók és állnak a dróthuzalok, de a dróthuzalokon keresztül vajmi ritkán röppen hozzánk egy-egy hir ezen idegen országból, vajmi ritkán sikerül a dróthuzalakon keresztül valamely híradásnak kimenekülnie hozzánk! (Halljuk! a jobboldalon.) Ha mégis kimenekül egy-egy hir, akkor az szól elképzelhetetlen nyomorúságról, állandó éhínségről, szól rutének pusztulásáról, szól rutének kivándorlásáról, és szól egy idegen faj betelepedéséről, merész, kegyetlen, karvaly szivű és karvaly arczu konquistadorok honfoglalásáról, (Ugy van ! a jobboldalon.) E hírek körülröpködnek minket egy ideig, de aztán elszállnak és nyomtalanul eloszolnak a levegőben, mert nincs hangfogó, a mely e híreket felfogja és megsokszorozva tovább adja. A sajtó majdnem, megjegyzés nélkül tér napirendre e hírek felett. Van aztán idő, a mikor a közvéleményt egy-egy esemény hirtelen megrázza. Váratlan és rejtélyes halállal meghal Egán Ede kormánybiztos. Bartha Miklós, ez idegen, legsötétebb országnak a horácziusi háromszoros mellvérttel körülpánczélozott földrajz-kutatój a, fölfedezője, kiröpíti a piaczra Kazárföldön czimű művét, és fölébresztette vele a nemzet, a kormány lelkiismeretét. Megjelenik aztán egyes napilapokban ugy, mint a felolvasott hir, szerényen, hátul, meghúzódva egy-egy híradás arról, hogy ott fenn, az úgynevezett rutén felvidéken, tömeges okirathamisításoknak, anyakönyvi csalásoknak jöttek nyomára, a melyek segítségével egész kazárgeneráczió bújik ki az első honpolgári kötelesség, a honvédelemnek tartozó kötelesség teljesítése alól. A közvélemény kíváncsiskodik, érdeklődik, szeretné tudni, hogv miről van szó, meginditották-e a bűnpereket, meghozattak-e az ítéletek ? Szeretné tudni a részleteket. De hiába kíváncsiskodik, hiába érdeklődik. A sajtót e lappáliák nem érdekük, és a mely lapok nem is oly régen egy nekünk idegen és teljességgel közömbös Dreyfus nevet tudtak napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra fülünkbe suttogni, kiáltani, trombitálni, harsonázni, (Ugy van! jobbjelöl.) ezek a lapok erről a hozzánk kétségkívül sokkal közelebb álló ügyről, a mely a mienk, hallgatnak, diszkréten hallgatnak, csendesen hallgatnak. (Mozgás. Elnök csenget.) T. ház! Visszatérek a felszólalásom elején mondottakra, és kérdem : mit tudhatunk ilyen körülmények közt mi ezekről a talán minden korban, minden földön páratlan tömegű bűnökről. Halottunk talán valami beregi anyakönyvi hamisításról, hallottunk zempléni, sztropkói anyakönyvi hamisításról, hallottunk ugocsai, ungi, máramarosi anyakönyvi hamisításokról, de a közelebbi részletekről nem tudunk semmit, a közelebbi adatokat eltakarja ugyanaz a homály, mely a felett a terra incognita felett lebeg. Mit tudok erről én, pedig, ugyebár, nekem tudnom kellene róla, hiszen interpellácziót jegyeztem be ? (Zaj. Halljuk ! Halljuk I) Csitáry Béia: Az okmányhamisitókat nem lehet védeni! Fried Lajos: A közvélemény-hamisításhoz igen erősek ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Beniczky Ödön; Én a t. kéj>viselő urnak nagyon szívesen átengedtem volna az elsőbbséget; méltóztatott volna foglalkozni a dologgal. Vajmi keveset tudunk tehát, t. ház. Én tudom talán azt, hogy ezek a felvidéki csodarabbik még az angol parlamentnél is sokkal hatalmasabbak. Erről a parlamentről azt tartja egy nagyon elterjedt angol közmondás, hogy az angol parlament mindenre, képes a világon, mindent meg tud csinálni, csak a fiúból nem tud leányt csinálni. (Derültség.) Nos, a felvidéki csodarabbik, t. ház, — lásd az anyakönyveket — még ezt is meg tudják csinálni. (Nagy derültség.) Bozóky Árpád: Halljuk Fried Lajost, a védőt ! Fried Lajos: Mihelyt a vádlottak padjára kerül, lesz szerencsém ! (Derültség.) Beniczky Ödön : Midőn talapasztalni tehát a sajtónak ezen ügyben tanúsított következetes némaságát, valóban csodálkoztam rajta, mikor ez az imént felolvasott újsághír az ártatlanul megvádolt deputáczióról a fővárosi lapokban megjelent. Nem tudom, micsoda elnézés, micsoda tévedés következtében kerülhetett ez a nyilvánosságra. Nem tudom, de nem is kutatom, hanem a közérdek javára ezennel tisztelettel felhasználom, és sietve, sebtiben néhány informácziót szerezve be, beterjesztem interpellácziómat. Lojális kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy informáczióimnak legértékesebbjeit épen Barta Ödön t. képviselőtársam szívességének köszönhetem. Tehát t. ház, Barta Ödön deputácziót vezetett a ministerelnök úrhoz, nem mint a felolvasott újsághír tévesen mondja, máramarosiakat, felsővisóiakat, hanem beregmegyeieket, illosvaiakat és mint ő bizonyára exkuzálná magát, kerületebélieket. Nem azért, mint az újsághír mondja, hogy menekedjenek a törvény teljes szigora elől, hanem vezette őket a következőkért. Nagy Ernő dr., Beregmegye aljegyzője, a ki specziálisan a beregi anyakönyvi hamisításokra vonatkozó közigazgatási vizsgálat lefolytatásával volt megbízva . . . Fried Lajos: És van ! Beniczky Ödön : . . . és van megbízva, eddigelé csak Beregmegyének egyetlen egy járásában, az illosvai járásban mintegy 1500 anyakönyvi hamisítást derített ki, (Mozgás. Felkiáltások: Gyalázat ! Zaj.) tehát ebből következőleg mintegy 1500 katonaszabaditást derített ki . . . Szmrecsányi György : Hallatlan !