Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-424

190 • 424. országos ülés 1909 február 20-án, szombaton. Molnár Jenő: Mert eltekintve attól, hogy ugy sem lelkesedik az a magyar fiu a közöskad­seregben való szolgálatért, hát még ha olyan szol­gálatra akarják felhasználni, a mely önérzetével meg nem egyezik ! Hiszen jól tudjuk, hogy már most is sokan a tisztek közül átváltoztatják a természetben való szolgahasználatot 16—18 koro­nányi szolgadijra. Méltóztassék talán ezt az eljá­rást követni és lehetőleg ügyelni arra, hogy azok, a kik a katonai szolgálatba beállanak. tényleg katonai szolgálatra is használtassanak föl. Ne szol­gálják az ezredest, ne kelljen nekik a kapitány gyermekeit az iskolába vinni, ne kelljen húst vásárolni a mészárszékben a katonának az ő uni­formisában, hanem, ha katona, teljesitsen katonai szolgálatot. Akkor nem lesz szükség arra, hogy a létszámot emeljük. T. ház ! Én határozati javaslatom indokolá­sára még szükségesnek találtam elmondani a mi­ket most felhoztam. Igenis, fontos érdekünk az, hogy az a hadsereg, a melyért az ország annyi áldozatot hoz, tényleg megfeleljen hivatásának. Vannak dolgok, a melyek szükségesek ahhoz, hogy a hadsereg harezképessége fokoztassék, vannak dolgok, a melyeket jobban kell fejleszteni, a melyekkel jobban kell foglalkozni. így pl. a czéllövészetet nálunk nem kultiválják ugy, mint más hadseregben, pedig a czéllövészet legfonto­sabb taktikai szükségesség, hiszen különben az a katona, a ki ott a sorban nem tud jól lőni, nem egyéb, mint egy prófunt-fogyasztó ember. Ha ilyenekből egy raj vonalban akár tiz ember is van, semmi hasznát nem lehet venni, mert nem tudnak jól czélba lőni. Nagyon kérem a t. honvédelmi kormányt, méltóztassék tájékoztatni, hogy az ed­dig ebben az irányban elhangzott kívánságoknak mennyiben méltóztatott azóta megfelelni ? Váj­jon a katonáknak czéllövő képessége fokoztatott-e ? Igen nagy a panasz abban a tekintetben is, hogy nálunk az intelligenczia nem jelentkezik és nincs képviselve olyan mértékben a hadsergben, mint másutt. Ha tekintetbe veszszük, hogy pl. a németországi hadseregben ezer ember közül csak hat nem tud irni, mig nálunk ezer ember közül 220 nem tud irni, akkor könnyen méltózta­tik meggyőződni elmaradottságunkról. Vájjon méltóztatott-e a honvédelmi kor­mánynak arról gondoskodni, hogy az az analfa­betizmus a hadseregből lehetőleg kiküszöböltessék mert hiszen ez az intelligenczia rendkivül nagy fontossággal bir a katonának a czéllövészetre való felhasználásánál is. Ismételten ajánlom határozati javaslatomat elfogadásra, és remélem, hogy a t. honvédelmi minister ur nem fog abba a helyzetbe hozni a jövőben, hogy alkalmam legyen az ujonczjavas­latoknál ismét felállani, és ugyanezen határozati javaslatot beterjesztem, a melyet már tavaly beterjesztettem. Kérem határozati javaslatom elfogadását. Elnök: A zárszó jogán szó ületi Pilisy István képviselő urat. Pilisy István: T. képviselőház! A mikor valamely képviselő egy határozati javaslatot, vagy egy elleninditványt nyújt be, és azt több, mint kilencz képviselőtársával is aláíratja, azért teszi, hogy a zárszó jogával éljen, és ez alkalommal reflektálhasson különösen a szakministernek az egyes képviselők beszédeire adott válaszára. Na­gyon sajnálom, hogy a jelen alkalommal a minister ur, a kinek lojalitását különben teljesen elismerem, nem keresett alkalmat arra, hogy az elhangzott beszédekre már a zárszó előtt válaszoljon, mert akkor most a zárszó jogával élve, arra reflektál­hattam volna. Minthogy azonban a minister ur válaszát mindezideig mellőzni vagyunk kény­telenek, azzal nem foglalkozhatom, és miután a felszólalt képviselő urak nagy részével ugyanazon véleményen vagyok, s igy azokkal vitatkoznom, lehetetlen : én is a minister ur felszólalásával akarok röviden foglalkozni. A ministerelnök ur ugyanis, a mikor bennün­ket arra kért, hogy a vitát minél előbb fejezzük be, azzal indokolta ezt a kérését, hogy ne hozzuk az országot abba a helyzetbe, hogy a sorozásokat márcziusban ne lehessen megtartani, s viszont azért kért bennünket, hogy a vitát ne nyújtsuk, mert a külpolitikai helyzet olyan, hogy sürgősen szükségessé teszi, hogy az ujonczkérdéssel mentől hamarább rendbe jöjjünk. T. képviselőház ! Én egyik indokot sem tar­tom olyan lényegesnek, hogy emiatt mi alaposan meg ne vitathatnók a törvényjavaslatot, különö­sen akkor, a mikor olyan törvényjavaslatot tár­gyalunk, a melynek politikai jelentősége is van, a melynek tárgyalásánál tehát a bizalmi kérdést is fel kell vetni. Hiszen volt már arra eset, hogy a nyár folya­mán soroztak, a mi — elismerem — a munkás­népnek bizonyos kellemetlenséget, sőt anyagi kárt is okozott, a mennyiben őt a legszorgosabb mun­kából állitotta a sor elé, de ezt nem tartom még olyan óriási veszteségnek, olyan jelentékeny dolog­nak, a mely miatt egy törvényjavaslatot alaposan ne tárgyalhatnánk. És hogy ha egy magasabb szem­pont azt irja elő, hogy ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése néhány napot késsék, az ebből eredő kárt nem tartom olyan nagynak, hogy meg ne hozhatnék azt az áldozatot, hogy a javaslat törvényerőre emelését egynehány nappal tényleg kitoljuk. Másik érve a ministerelnök urnak az volt, hogy a külügyi helyzet is megkívánja, hogy minél hamarább beszállítsuk, illetőleg megszavazzuk az uj onczlétszámot. Hát, t. képviselőház, én a mi külpolitikánk iránt valami hízelgő véleménynyel nem vagyok. Annyit azonban mégis feltételezek ugy a kormány­ról, mint a külügyministerről, hogy akkor, a mikor Bosznia annektálásába belement, el volt készülve esetleges zavarokra, talán a háborúra is; minden­esetre sokkal nagyobb veszedelmekre is elő kellett készülve lennie, mint a milyen veszedelmek ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom