Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

184 435. országos ülés 1909 február 19-én, pénteken. Nemcsak a haditengerészetnél levő katonákat tartották vissza, hanem a távíró-, postaés vasúti ezrednél szintén visszatartották az 1905-ben bevonult katonákat, kiknek szolgálati ideje 1908, évi októberben lejárt. Hová forduljanak ezek a katonák segítségért, hová méltóbban, mint a magyar képviselőházhoz ? Vájjon ha azt látják, hogy itt még csak említésre méltónak sem találják súlyos sérelmüket, hogy a kormány illetékes tagja egy hanggal se igyekszik mentegetni a velük szemben elkövetett súlyos jogtalanságot, nem természetes-e, hogy megrendül ezen szegény katonákban a hit, a bizalom, a magyar parlament, a magyar tövényhozás iránt? Én mindig ezen egyetemes nemzeti érdeket nézem, ezen szempontból szólok hozzá minden egyes tárgyalás alá kerülő törvényjavaslathoz és épen ezen szempontból szerettem volna, hogyha a t. honvédelmi minister ur megtette volna azt a kötelességet, mert ez a parlamenttel szemben kötelessége, hogy ezekre a súlyos visszaélésekre válaszoljon. Ha van törvényes ok a visszatartásra, megnyugtathatta volna a házat és a katonákat is miért tartják őket szolgálati időn túl a hadsereg kötelékében. Ha a t. képviselőtársam bármelyike kapta volna azokat a panaszos leveleket, melyeket nekem a haditengerészet, • a távirdaezred legénysége küldött, ép oly kötelességének tartotta volna felszólalni mint én s kérte volna, hogy megtoroltassék a magyar fiukon esett ezen igazságtalanság. Ilyen sérelmet többet soroltam fel, melyek a honvédelmi minister ur hallgatásával bei gazolást nyertek. Alkotmányos felfogás szerint a ministeri hallgatás hiba, másfelől súlyosabb hiba a hallgatásban az, hogy a hallgatás által a parlamentarizmus iránti tisztelet is megsértetik, mert a mikor itt felszólalunk, nem a magunk egyéni véleményének adunk kifejezést, hanem a közérdek, a nemzet érdeke szempontjából tárgyaljuk a kérdéseket és a minister urnak ép ezért lenne kötelessége a felhangzott vádakra visszhangként válaszolni, s akár megerősíteni azokat, akár megczáfolni, mert csak így képzelhető szabályszerű és a nemzet méltóságához illő tárgyalás. Nem lehet az igazságot elnémítani azzal, hogy nem válaszolnak azzal a tarthatatlan felfogással, hogy ellenzéki padokról hangzottak a kifogások, nem érdemes rájuk válaszolni^ mert ujabban ilyen felfogással is találkozunk. Örvendek, hogy akadnak képviselőtársaim, a kik nem osztoznak e felfogásban, csak gyönyörűséggel állapítom meg ezt; de kezd kialakulni ez a felfogás s ennek egyre szaporodnak a hivei. Vájjon a fölszólalás elveszti a maga becsét, mert ellenzéki padokról hangzott el? Ha példa kell, rámutatok arra, hogy mikor tegnapelőtt interpelláltam a katonai büntető-perrendtartás kérdésében, a t. minister ur oly idegesen és oly türelmetlenül válaszolt, oly kitéréseket tett, a mikre — végig olvastam az összes képviselőházi naplókat — a múltban preczedenst találni nem lehet. Azt kifogásolta majdnem, hogyan is merek én ellenzéki ember létemre, hozzá kérdést intézni. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a zárszó jogával élni és a tárgyról szólni. (Helyeslés.) Nagy György: Nagyon sajnálom — az elnök ur szives figyelmeztetését tudomásul veszem, nem erre akarok reflektálni — nagyon sajnálom, hogy most az idő nem engedi meg azt, hogy a hadsereg reformja kérdésében egy határozott, világos képet fessek itt a t. ház előtt és igyekezzem megvilágítani azt, hogy az osztrák hadvezetőség — fájdalom, közösnek sem lehet mondani, a valóság az, hogy osztrák — hogyan tervezi a reformot, hogy tudjunk ezzel szemben állást foglalni és viszont a minister ur a maga nyilatkozatával ebben a tekintetben is a helyzet tisztázásához hozzájárulhasson. Felhoztam beszédemben, hogy megbízható forrásból a magyarországi előkelő sajtó-orgánumok egy része a véderőtörvény reformjára vonatkozólag adatokat hozott. Ezekből az adatokból többet ismertettem a t. képviselőház előtt és bizony ezek az adatok nem olyanok, a melyek örömmel lennének hallhatók, a melyek alkalmasak lennének arra, hogy a nemzet közvéleményét megnyugtassák. Minthogy jDedig a minister ur erre sem tartotta szükségesnek válaszolni . . . Jekelfalussy Lajos honvédelmi minister: Mikor feleltem volna? Várjon! Nagy György: Be van fejezve az általános vita. Nagyon örvendek, hogy a minister ur csak azért nem felelt még, mert még nem volt idő. Meg méltóztatik majd látni, hogy a ministeri válaszhoz képest még magasabb színvonalú lesz az ujonczmegajánlás vitája, (Derültség.) mert ha a minister ur beszédéből ujabb adatok, ujabb érvek szerezhetők, akkor az ervekkel érvek, az adatokkal adatok állíthatók szembe, és az érvek összeütközéséből alakulhat ki majd az a magasabb katonai vita, a mely alkalmas arra, hogy egyfelől a nemzet közvéleményét felvilágosítsa, ha már megnyugtatni nem tudja, másfelől a parlamentarizmus iránti köteles tiszteletet mindenkiben felébreszsze. Örvendek, hogy a minister ur ezzel a közbeszólásával megnyugtatott engem, hogy csak azért nem válaszolt, mert idő nem volt rá. Köteles tiszteletből meg az ügy iránti szeretetből is, ha a minister ur kijelentette volna, hogy beszélni akar, bármelyikünk a legnagyobb szívességgel átengedte volna helyét; de erre nincs is szükség, mert a minister a házszabályok nyilt rendelkezése értelmében bármikor élhet a felszólalás jogával. Örvendek, hogy a minister ur válaszát hallani fogjuk a felhangzott jianaszokra, mert ak-