Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

178 töl országos ülés Í90Í) február 19-en, pénieken. abban kételkedem, hogy erre ma meg volna a jó alkalom. Sajnos, hogy a függetlenségi párt és a koaliczió ojyportimus, hogy ne mondjam, hiperlojális magatartása folytán a koronában nincs meg az az érzés, az a meggyőződés, hogy azon az utón, a melyen most halad, nem fogja a hadsereg harczképességét biztosi tani, és a mig erre a tévedésére rá nem jön az uralkodó és a dinasztia, addig ebben a tekintetben, azt hiszem, nem lehet a ezélt elérni. De — mondom — nagyon bizom abban, hogy rá fog kerülni a sor, hogy a hadsereg tekintetében ez az általános igazság érvényesüljön. Ha ez megtörténik, akkor azon a meggyőződésen leszek, hogy a mi magyar hadseregünkért óriási áldozatokat kell, hogy hozzunk. De meg is hozzuk. Egyik múlt évi beszédemben, a melyet szintén a katonai kérdések megoldása ügyében voltam bátor tartani, előhoztam azt, hogy egy hadseregnek akkor van meg a kellő harczképessége, ha a szervezete, ha a képzettsége megfelel a modern hadi tudomány legújabb vívmányainak, különösen a modern legújabb fegyvereknek. Történelmi reminiszczencziákat hoztam fel erre nézve, hogy azok a hadseregek, azok a had vezetőségek győztek ellenfeleiken, a kik a legújabb találmányokat legjobban fel tudták használni. A ki a puskaport először használta a hadseregben, a ki a hátultöltő fegyvereket elsőnek használta a hadseregben, a ki a modern ágyuk használatára jött rá első sorban, a ki az uj technikai vívmányokat a flotta terén leghamarább alkalmazta, az győzött mindig talán vitézebb, talán nagyobb számú ellenfelén épen azért, mert a technika legújabb vívmányait tudta alkalmazni. Már most kérdem: a mai állapotban, a hadtudomány mai stádiumában mi az a technikai legújabb vívmány, a mely egyáltalában létezik ? Ez az egyszerű lőfegyver helyett a gépfegyver használata. Tudom, hogy erre különösen a japán-orosz háború tanulságainak kifolyásaképen a mi hadvezetőségünk is súlyt fektet és épen a legújabb időben lázas sietséggel alkalmazták a gépfegyvereket az egyes katonai csapatoknál. De az a mértéke a gépfegyverek alkalmazásának, a mint ez most nálunk történik, sőt a mint ez mienkénél nagyobb mértékben történt az utóbbi időben a többi hadseregeknél, a modern technika vívmányai teljes kihasználása feltóteleinek egyáltalában nem felel meg. Tudtommal a mostani rendszerben, a mostam újítások szerint minden közös hadseregbeli és minden honvédezred kapott egy-egy gépfegyvert, talán kivételesen egyes ezredekben minden zászlóalj kapott egy-egy gépfegyvert, tehát egyegy ezrednél maximálisan gondolom összesen négy gépfegyverosztály létezik. Jól tudom, hogy ez is óriási mértékben hozzájárul a hadsereg harezképességéhez. De ha megfontoljuk azt, hogy ma tulajdonképen olyan fegyverek léteznek, a melyekkel az ellenségnek tízezreit lehet félórák alatt megsemmisíteni, oly mérhetetlen expanzív erejű öldöklő fegyverek vannak, a melyekkel a rendes puska, a rendes ismétlő fegyver nem versenyezhet: akkor igazán a régi, elavult,fközépkori, vagy pedig a vad népeknél uralkodó állapotokra vall, hogy egész ezredeket, az embereknek ezreit egy-kéthárom, vagy hat ilyen csodálatos masinával és alkalmatossággal látják el. Meg vagyok győződve, hogy a jövőben az a hadsereg lesz győzelmes ellenségei felett, még pedig megsemmisítőén győzelmes, a melyben először fognak az egész vonalon a legszélesebb körben alkalmaztatni a gépfegyverek. A mai hadszervezet, a mint tudjuk, az általános védkötelezettségen alapul, nemcsak nálunk, hanem az egész czivilizált világon. Nekem az a meggyőződésem, hogy ez a védrendszer, ez a védtechnikai mód már elavult. A mikor ilyen komplikált fegyverekkel, olyan valóságos művészi műszerekkel és gépekkel kell dolgozni, mint a gépfegyver, akkor, t. ház, többé már nem elegendő az a primitiv képzettség, a melyet az írni ós olvasni nem is tudó embereknek az a pár hónapi vagy esztendei kiképzés nyújt. A modern gépfegyverekhez, t. ház, oly emberekre, oly katonákra van szükség, a kik élethivatásuknak tekintik a katonai pályát, a kik egy személyben először is művelt emberek, azután technikusok, azután kitűnő atléták, és egyáltalában olyan emberek, a kik egész élethivatásukat ennek a katonai pályának szentelik. Igenis ilyen hadseregnek és nem az emberek százezreiből és millióiból álló hadseregnek, hanem ennek a modern hadseregnek van meg a jövője. Erre a czélra egy kis csoportját az embereknek, 50—60.000 embert kell kiképezni, hogy abszolút biztos czéllövő legyen és olyan embereket kell alkalmazni, a kik a gépfegyverekkel tökéletesen bánni tudnak, a kik azt kezelni tudják, és a ki az ilyen 50 — 60.000 emberből álló hadsereggel operál, a melynek minden akcziója, minden operácziója a legtökéletesebb elméleti és gyakorlati eredménynek meg fog felelni, mondom, a ki ilyen hadsereggel fog operálni, az lesz képes a nagyszámú óriási hadseregeket elpusztítani. Igaz, hogy a japán-orosz háborúban csodáit láttuk annak is, hogy óriási tömegeknek áldozatul hozatalával szintén lehetséges csatákat nyerni. De t. ház, ez első sorban kivételes a tekintetben, hogy annyi önfeláldozás, annyi halálmegvetés, amennyit egyrészről a japánoknál, másrészről az oroszoknál tapasztaltunk, egy modern európai hadseregben soha, de soha többé kifejlődni nem fog. Mert tapasztalatai tény, hogy a czivilizáczióval együtt jár az életösztön fejlődése és egy modern czivilizált ember nem lesz hajlandó olyan könnyen föláldozni az éle-