Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

166 4-23. országos äés 1909 február iy-én, péntekenállapításának ez a késleltetése egyáltalában nem olyan természetű, mint volt régebben, az obstrukczió idejében, mikor a függetlenségi kisebbség egyenesen a trón, egyenesen a korona, egyenesen Ausztria ellen irányuló szándékkal kívánta megakadályozni az ujonczok megállapítását és megszavazását. Molnár Jenő: Jól is tette akkor! Farkasházy Zsigmond: Akkor arról volt szó, hogy mivel gyengék voltunk, hogy törvényes erővel a többséget megmozdítsuk abban az irányban, hogy a nemzet akaratát érvényesítse a törvényhozás terén, azért voltunk kénytelenek az ellenzék oldaláról késleltetni, akadályozni az ujonczok megállapítását, hogy a trónt és a koronát késztessük azon szükségesség által, hogy az ujonczok megszavaztassanak és a hadsereg létszáma biztosíttassák, hogy a nemzetnek a már az 1867: XII. törvényczikkbe iktatott jogait és követeléseit végrehajtsa. Ma nem erről van szó. Ha mi a jelenlegi kormánynyal szemben használjuk az ellenzéknek ezen jogos fegyverét, teszszük ezt azért, hogy rákényszeritsük, hogy a ház színe előtt nyilatkozzék a legfontosabb, a legaktuálisabb politikai kérdésben, a nemzeti bank kérdésében. Mi nem akarjuk arra sem kényszeríteni az ujonczmegállapitás késleltetésével, hogy a nemzeti bank mellett nyilatkozzék. Erre nekünk jogunk nincs. Ha ezt akarnók megtenni, visszaélnénk a kisebbség fegyvereivel és jogaival. Mi azt akarjuk elérni, hogy a t. kormány a ház szine előtt nyilatkozzék abban a tekintetben, vájjon a bank kérdésében követi-e a többség elvét, akaratát és szándékát, vagy pedig azzal ellenkező állásponton van-e. Ez a legparlamentárisabb, legminimálisabb követelés egy kormánynyal szemben. Ha a t. kormány idejön és azt fogja mondani : Igenis, én a tárgyalások küszöbén állok, melyeket a nemzeti bank megvalósítása végett kívánok megindítani, akkor egy pillanatig sem fogjuk késleltetni, hogy a többség abba a helyzetbe kerüljön, hogy az ujonczokat megállajiithassa és megszavazza, bár mi akkor sem volnánk hajlandók az ujonczok megállapításához hozzájárulni és azokat megszavazni. De tovább megyek. Ha a kormány kellő őszinteséggel idejön és azt fogja kijelenteni, hogy ő a nemzeti bankot megvalósítani nem akarja, és nem tudja a nemzeti bank kérdésében azt az álláspontot elfoglalni, melyet a többség állandóan és a legj>regnansabbul hangoztat, minekünk ez ellen sem lesz kifogásunk, akkor is rá fogjuk bízni a többségre, hogy határozhasson az ujonczok megállapítása és megszavazása kérdésében. Ha ilyen kormánynyilatkozat után is hajlandó lesz arra, hogy az ujonczokat megajánlja és megszavazza egy olyan kormánynak, mely a nemzeti bankot megvalósítani nem akarja, ám tegye, akkor is a parlamenti szabályok szerint a többség akarata érvényesülhet. De mig egy kormány létezik itt, mely a legközelebbi napokban egy Magyarország sorsára évtizedekre kiható tárgyalásba megy bele, és egy ily tárgyalás előtt a kormány nem tartja kötelességének azt, hogy megjelenjék a parlament és az ország szine előtt, és megmondja, milyen czélzattal, milyen szándékkal megy bele ezen tárgyalásokba, akkor nekünk a legelemibb parlamentáris kötelességünk az, hogy a többséget az ő jogaira ós feladataira figyelmeztessük, s figyelmeztessük arra, hogy igen súlyos kötelességmulasztást követ el, a mikor hajlandó szavazatával az ujonczokat megállapítani és megajánlani, rendelkezésére bocsátani a hatalomnak ugyanakkor, a mikor egy olyan kormány áll az ügyek vezetésének élén, a mely a többséggel ellenkező állásponton van, a mely kötelességét a többségi akarat és a nemzet akaratának érvényesítése terén nem teljesiti. Ez a mi álláspontunk, ezt az álláspontot fejtettük ki mindnyájan a katonai javaslatok megszavazásának, vagy meg nem szavazásának kérdésében; és mégis sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a t. kormányt ez a lojális és objektív állásfoglalás nem késztette arra, hogy kötelességót a nemzeti bank tekintetében való nyilatkozás kérdésében teljesítse. En csak csodálkozni tudok azon, hogy a kormány, mikor itt inczidentálisan egy magában álló, egészen izolált képviselő ur a nemzetiségi kérdést veti fel az ujonczjavaslatok tárgyalása kapcsán, kötelességének tartja, hogy itt teljes apparátussal nyilatkozzék, és abban a tekintetben álláspontját kifejtse, de mikor a nemzeti bank kérdéséről van szó, akkor fejét a homokba dugja és azt hiszi, hogy ezzel a politikával lehet boldogulni, lehet Magyarország és a nemzet jogait érvényesiteni. Bocsánatot kérek, én ezt imparlamentárisnak, az alkotmányosággal össze nem egyeztethető eljárásnak tekintem, és ha semmi egyéb kifogásom a szőnyegen forgó javaslat ellen nem volna, e miatt sem szavazhatnám meg. De minket már megvádoltak azzal, — a mint ez már sablonosán szokott történni, — a nyilvánosság előtt, — igaz, hogy ezúttal a parlamentben nem, de a kormányt támogató lapokban, — hogy mi az ujonczjavaslatok megszavazásának megakadályozása végett szövetkeztünk a nemzetiségiekkel és a horvátokkal. Ez már olyan rendes méreg, a melyet el szoktak ellenünk hinteni a közvéleményben olyankor, a mikor annak rokonszenve álláspontunk miatt felónk fordul, és mondom — olyan szokott dolog, hogy nem is volna érdemes erre reflektálni, mert hiszen valótlansága kézenfekvő. Mégis szükségesnek tartom konstatálni azt, hogy ezúttal egészen nyilvánvalóan — hiszen nem csak ezúttal, de más esetekben is, hanem most kézzelfoghatóan — bebizonyítható, hogy a t. nemzetiségi és a t. horvát képviselő urak