Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

'i23. országos ülés 1909 párt részéről egyetlenegy szónokot találtam, a ki részben a maga nézetét, részben a párt néze­tét általánosságban és a konkrét esetben kifej­tette, a többi koalicziós pártok részéről csak igen rövid és apodiktikus felszólalásokat hallot­tam, sajnos nem is annyira a párt érdeméhez, mint inkább egy inczidentaliter felmerült kér­dés tekintetében. Értem ez alatt a nemzetiségi kérdést, illetőleg azt az igazán helytelen és rosszul megválasztott támadást, a melyet Maniu Gyula képviselő ur jónak látott ez alkalommal intézni. Az ily inczidentálisan felmerült kérdéssel igenis szükségesnek látta a többi koalicziós párt, ha igen röviden, lapidáris kijelentésekben is, foglalkozni, a katonai kérdés lényegére nézve azonban nyilatkozatokat nem hallottam. Annál különösebbnek és sajnosabbnak kell ezt talál­nom, mert épen a t. ministerelnök ur tegnapi felszólalásában azt a hivatalos kijelentést tette, a mely sokakat meg is lephetett, mert eddig ily hivatalos kijelentés nem történt, hogy ez a kér­dés, t. i. a katonai kérdés, képezi a legakutabb politikai kérdések egyikét, a melyeket a leg­közelebbi jövőben, ha békés állapotokat akarunk, megoldásra kell juttatni. A ministerelnök ur a legakutabbnak, közvetlenül megoldandónak minő­sitette a katonai kérdést, és akkor a többségi pártok nem látják szükségét annak, hogy ezen akut és legközelebb megoldandó kérdésre nézve részleteket, azok tekintetében szándékukat, óhaj­tásukat, törekvésüket álláspontjukat kifejtsék. T. képiviselőház! Tudom, hogy mivel men­tegetik, mert indokolni nem lehet, passziv maga­tartásukat a t. többségi jjártok. Azt kivánták a közvéleményben elterjeszteni és elhíresztelni, vagy legalább is jirivát beszélgetésekben emiitették itt meg, hogy nekünk, ellenzéknek obstrukcziós szándékaink volnának ezzel a törvényjavaslattal szemben. Elvtársaim ezt a gyanúsítást, ezt a vádat már visszautasították és én is szóltam már róla. De ime, az a tény, hogy itt egy nagy horderejű törvényjavaslat tárgyalásánál rövid nyolcz nap után az általános vita végére ért, már magában is bizonyítja, hogy obstrukcziós szándék részünkről nem volt. De azonkívül hi­szen jól méltóztatik ismerni a házszabályokat. Ha nekünk obstrukcziós szándékaink lettek volna ós lennének ezzel a törvényjavaslattal, igen sokféle módunk volna a technikai szabályok igénybevételével késleltetni, húzni és halasztani ezt a vitát. Ezzel szemben bátorkodom rámutatni arra, hogy az egész nyolcz napos vita során egyéb nem történt, mint hogy magas szárnyalású, tár­gyilagos, részletes megvitatásával találkoztunk a katonai kérdéseknek általában és különösen az ujonczmegállapitás kérdésének, ellenben az ellent­állás fegyverének technikai i'észét, az obstruk­cziót abszolúte igénybe nem vettük, sőt még a házszabályok helyes alkalmazásának kérdése is I február 19-én, pénteken. 165 az egész vita során mindössze háromszor merült fel, akkor is oly konkrét esetekből és oly égető szükségből kifolyólag, hogy tulaj donképen el­kerülhetlen volt az, hogy a t. elnökséggel meg­vitassuk a házszabályok helyes alkalmazásának kérdését. Ily körülmények között csak csodálkozni lehet azon, hogy a többség részéről, sőt a kor­mány egyes tagjai részéről is privát beszélgeté­sekben bizonyos méltatlankodással találkoztunk, hogy miért húzzuk ezt a vitát, miért tartjuk itt a képviselőházat három óráig, mint ezt teg­nap kellett hallanom. (Zaj.) Engedelmet kérek, három óráig nem mi tartjuk itt a képviselő­házat, hanem a t. többség, a mely elhatározta és megszavazta, hogy az ülések ideje meg­hosszabbittassék. Mi ennek a határozatnak csak alávetettük magunkat és alávetjük magunkat annál is inkább, miután mi magunk is oly fontosnak és jelentősnek találjuk épen ebben a pillanatban a katonai kérdések részletes és ala­pos megvitatását, hogy csak örülünk annak, hogy a t. ház bölcsesége hosszabb időt bizto­sit számunkra a végből, hogy ezeket a kérdé­seket megvitassuk. T. képviselőház! Ismétlem — és tijból kérem ennek megállajritását — hogy mi nem obstruk­cziós szándékkal viseltetünk ezen törvényjavas­lat iránt, ellenben igenis elismerjük és állítot­tuk első percztől fogva, hogy szerény és, sajnos, csekély erőnkből telhetőleg azon vagyunk, hogy a határozathozatalt ezen kérdésben, az ujoncz­uiegállapiitás kérdésében késleltessük. Kifejtettük részletesen azon okokat is, melyek ezen elhatá­rozásunkat nemcsak indokolják, hanem szüksé­gessé és elengedhetetlenné teszik. Nemcsak a mi szempontunkból, nemcsak ellenzéki szempontból, de a kormánypárt, a koalicziós többség érdeké­ben is, sőt tovább megyek — mert a kettőt nem akarom azonosítani — az ország, a nem­zet érdekében is szükséges a határozathozatal a katonai kérdés szempontjából. Megmondtuk töb­ben elvtársaink közül, én is megmondtam, hogy mi nem czéltalanul, nem usque ad infinitum, nem azért késleltetjük a javaslatot, hogy ok­nélkűli vitát hozzunk létre. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy olyan kellemes dolog itt a ház­ban, sajnos, többnyire üres padsorok előtt ezen nehéz kérdéseket vitatni, az embereknek egész­ségét, tüdejét fárasztani és ne méltóztassék azt gondolni, hogy ez valami könnyű dolog. Igen súlyos kötelességérzet kell ahhoz, hogy csekély számból álló párt erre a súlyos feladatra vállalkozzék; de teszszük ezt azért, mert az a meggyőződésünk, hogy káros volna az ország szempontjából, de a koalicziós többség szempont­jából is, ha idő előtt, kellő megvitatás nélkül és oly időpontban szavaztatnának meg az ujon­ezok, mikor fontos politikai kérdések, melyele aktuális eldöntés előtt állanak, még tisztázva nincsenek. Megmondtam, hogy az ujonezok meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom