Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-402

142 k-02. országos ülés 1909 január 23-án, szombaton* zitása, a melytől pedig az ellenzék sokkal távolabb áll Rauch bárónál, ebben a két mondatban található : »Hallatlan az a jelenség, hogy egy hazafias horvát mágnás csak azért kénytelen személyesen szenvedni, mert a fényes korona bizalmát él?ezi,« — majd ez: »hadd hallja a világ, hogy báró Rauch azért szenved személyesen, mert 0 felségének bizalma van iránta«. íme, most tudja az egész világ s ez a tisztelt ház is, hogy báró Rauch személyesen szenved, még pedig azért, mert 0 felsége bizalommal viseltetik iránta. Ily gyönyörű gyümölcsöket terem az a rendszer, mely a felelős kormányt a felséges uralkodó felelőtlen személyével azonosítja. A tisztelt ház elképzelheti, hogy közvéleményünk mekkora csudálkozással állt meg a hivatalos lap ilyetén érvelése előtt. Az ilyen egyedülálló mondatokat olvassa és olvassa az ember, de nem foghatja fel az értelmüket. Báró Rauch, szegény, személyesen szenved, szenved pedig azért, mert élvezi a fényes korona bizalmát. Az olvasó azt kérdi magában, álmodik-e, avagy megbolondult-e ? Valakinek bolondnak kell lennie itt, vagy annak, a ki ilyesmiket ir, vagy annak, a ki olvassa e dolgokat. Csakhogy egyik eset sem áll. Mindennek meg van a maga oka, később pedig ennek az oka is kitűnt. Messziről készülődött a felségárulási per s a közvéleményt lassanként szoktatták arra, hogy egyszerre, azokban a nemzeti jelekben, melyek eddig csak a szerb nemzeti életet és a szerb társadalom szervezkedését jelentették gazdasági, humanitárius ós kulturális czélok érdekében, felségárulást találjon. Ezért hallatszik br. Rauch Pál kormányrajutása óta a kormány székeiből egy uj nóta, a mely annyi változatban ismétlődik az antidinaszticzizmustól a felségárulásig. A közvéleményt egy heves hirlapi kampány által lassanként elő kellett késziteni arra a kisérletre, melyet ime most tesznek meg a felségárulási perrel azzal a czélzattal, hogy a horvátok és szerbek testvérölő harczával megsemmisíttessék hazánk, a horvát királyság ellenálló ereje, mely a testvéri egyetértésben látja védelmének legerősebb sánczát. Nem tudom, kinek a számára teszi báró Rauch ezt a sikertelen kísérletet, de nem is kutatom ezt, mert ezt a kísérletet azon az oldalon fogják megfizetni, a hol azt hiszik, hogy horvát és szerb nevű népünk oly bárgyú, hogy nincs sürgősebb dolga, mint egymásra támadni akkor, a mikor a gyakorlatban összes jogai el vannak kobozva. Nem, sokat vétettek minálunk is, de szerb és horvát nevű népünk ha nem akarja veszélyeztetni a maga exisztencziáját, érettnek kell hogy mutatkozzék, hogy ne üljön fel a csábos Ígéreteknek garancziák nélkül, mely Ígéreteket mind a két résznek teszik azzal a feltétellel, hogy az egyik árulja el a másikat és igy gyengítse maga-magát is. — Ez érettségi vizsga, melyet nekünk szerbeknek és horvátoknak le kell tennünk s a mely állandó egyetértésünkhöz kell hogy vezessen s a melyet nem fognak megakadályozhatni a legsovénebb frázisaik sem azoknak, a kiket a testvérgyülölet Wekerle ministerelnök ur exponensének karjaiba vezetett. Erről egyébiránt még lesz szó. Menjünk tovább. Az ily ügyesen bevezetett hirlapi hadjárat után jelentkeznek a »felsérárulás* első jelei és a »nagyszerb propagandával« való akczió első stádiumába lép. A kormány lapjaiban, a hol addig csak antidinaszticzizmusról és illyoalitásról volt szó, megkezdi a hadjáratot a »nagyszerb propaganda« és a »felségárulás« miatt. Felelősségre vonatván rágalmai miatt, Rauch bán szórulszóra a következőket jelenti: »Miután a szerb önálló párt jónak látta, hogy egy tisztán politikai ügyet személyes térre vigyen, ezennel kijelentem, hogy én ebben nem követem, annál kevésbbé, mert ez a párt nem tartja szükségesnek megczáfolni a maga szemmelláthatóan áttetsző tendencziáit. Ellenkezőleg, a szerb önálló párt és annak főorganuma, a »Srbobran« ezzel azt bizonyítja, hogy szimpátiákkal kiséri a nagyszerb álmokat a monarkia határain kivül s publiczisztikai téren azt hangoztatják, hogy ők is igen szívesen átadják magukat ezen álmoknak. Az én megjegyzéseim erre az eljárásra vonatkoztak. További vitába nem bocsátkozom. Báró Rauch Pál.« Tehát egy tisztán politikai ügy és azok a szimpátiák, a melyekkel a sajtóban képviselt nagyszerb álmokat kisérik. Akkor ez volt báró Rauch nyilatkozata. Ekkor már kezdetét vette az úgynevezett kosztajniczai affér, a melyről Supilo képviselő már szólott a tisztelt házban. Ez az affér szolgál kulcsul az egész per megértéséhez és egyúttal annak legjobb karakterisztikája. Egy napon Kosztajniczából levelek jelentek meg dr. Frank lapjában, a »Hrvatsko Pravo«-ban a felségáruló nagyszerb propagandáról, a mely épen ott tört ki legelőször. Az ügy megértése végett kiemelem, hogy Belgrád, a hol ezen állítólagos propaganda tűzhelyének kellett lennie, közelebb esik Budapesthez, mint Kosztajniczához. Ezen kivül olyan helység ez, melynek lakosai dr. Frank legfanatikusabb hívei, a kiket ő a szerbek elleni legádázabb gyűlöletre nevelt, — és a mi a fő: kótezerhatvanhárom lakosa közül összesen háromszáznégy szerb. A többiek horvátok, még pedig nagyobbrészt dr. Frank hivei, a kinek lapjában semmi szitok sem elég, hogy még jobban felszítsa a gyűlöletet szerbek és horvátok között. És épen itt, Frank várában jelentkeznek a nagyszerb propaganda és a felségárulás állítólagos első jelei és itt van -az ügy kezdete.