Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.
Ülésnapok - 1906-408
282 408. országos ülés 1909 január 30-án, szombaton. hogy minden beterjesztett javaslatot objektíve, meggyőződésük teljes erejével vegyenek bírálat alá. (Elénk helyeslés.) így történt ez az adójavaslatoknál is. És a ministerelnök ur sohasem tette azt, hogy azért, mert talán neki elfogult álláspontja lett volna saját javaslatával szemben, ne méltassa a legbehatóbban a felhozott érveket; hanem, valahányszor azoknak alapos voltáról meggyőződött, azokhoz hozzájárult, sőt volt olyan eset is, a mikor hozzá nem járulva, engedte, hogy a többség felfogása érvényre emelkedjék. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Ennek következtében azt a vádat, hogy ez a parlament és ennek a többsége nem volna jogosítva e reformot idehozni és letárgyalni, egész mértékben vissza kell utasítanom. (Élénk helyeslés.) A másik támadás az, hogy nagy harez indult meg, a mely a városok érdekeit helyezte szembe az ország többi részének, a földmivelő népnek érdekeivel és a városok érdekeiből és jogaiból kiindulva ezeket a javaslatokat mint a városi polgárság érdekei ellen irányuló támadásokat tüntették fel. Rendkívül erőteljes hangon, mint a puszták sivatagjának oroszlánja, annak a köntösébe öltöztetve jelent meg ez a vád, de ha a köntöst egy kissé felemeljük, t. kéjjviselőház, egészen mást fogunk alatta találni mint oroszlánt. (Igaz! Ugy van!) Azt mondják, hogy ez a javaslat a városok érdekei ellen van irányítva. Hát mi is sokan ülünk itt ezen az oldalon — és a háznak minden oldalán — magyar városok képviselői. Itt ülnek Szeged, Debreczen, Kecskemét, Czegléd, Félegyháza és más nagy városok képviselői. (Igaz ! Ugy van !) Hát vájjon azok a vádak, a melyek ezen javaslat ellen hangzanak, a mi városi közönségünknek szájából és lelkéből keletkeztek ? (Ellenmondások. Felkiáltások : Szuggerálva varrnak !) Méltóztassék felállani bármely nagyvárosunknak egy közterén és méltóztassék az ottani közönséget figyelmeztetni arra, hogy egy adójavaslatot terjesztettek itt elő, a melynek tendencziája az, hogy a föld terhét enyhítse, hogy a földadót kevesbítse. Méltóztassék ezt tenni és kérdem, vájjon akkor annak a városnak a közönsége nem fogja-e ezt méltányosnak és helyesnek találni ' l . (Igaz ! Ugy van ! Elénk helyeslés.) Hát a városok érdeke ellen van egy javaslat, a mely ennek az országnak alapvivő, teherviselő elemének, a földmivelő népnek terhei könnyitését czélozza ? (Igaz! Ugy van 1) Ez a városok érdeke és ezek exisztencziája ellen volna irányozva 1 Nincsen olyan város, — nem csak olyan, a melynek közönségében a földmivelési nép van többségben, hanem a nagy iparosvárosok között sem — a mely ezt mondaná. Itt van pl. maga Budapest székesfőváros. Vájjon annak intézményei fejlesztéséhez, azon nagy erőt adó állami, kulturális és más tényezőknek összehordásához, a mihez miihók és milliók kellenek, ki járul évenként magas szubvencziókkal hozzá ? Vájjon ez a főváros is a maga érdekeinek megsértését láthat;a-e ezekben a javaslatokban ? Hiszen a városok fejlesztését czélzó milliókhoz a földmivelő nép járul hozzá a legnagyobb mértékben, (Igaz! Ugy van!) az adja ezeket a nagy összegeket, melyek a kulturális és ipari központok fejlődését és nívójuknak magasra emelését lehetővé teszik. (Igaz I Ugy van ! Elénk helyeslés.) Nem lehet tehát azt mondani, t. képviselőház, hogy ezek a javaslatok a városok érdekei ellen volnának irányozva, a mint azt hiszem, azokat a támadásokat is, a melyek tovább mennek ugyanebben a tenorban, mindenképen vissza kell utasítanunk. (Igaz ! Ugy van !) Visszautasításra kell hogy találjon az, mintha az adófizetők egész kategóriáinak adója jogosulatlanul engedtetett volna el. Visszautasításra kell hogy találjon az is, hogy a kereseti adók, a melyek 8—10 millióval az állami bevételeket kevesbítették, a városi érdekek sérelmére lettek leszállítva. (Igaz I Ugy van!) Bocsánatot kérek, a milyen mértékben azon városok közönségének a terhei enyhittetnek — az állam nem nyúl hozzá a városok közönségének pénzeihez és anyagi forrásaihoz — ugyanolyan mértékben növekvő áldás és jótétemény az épen a városokra nézve (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés.) és sehol nem talál semmi visszhangra az, hogy bármely adóleszállitás a városi közönségre nézve hátrányos lenne és érdekeikre rombolólag hatna. (Igaz ! Ugy van! Helyeslés.) Azt mondják : nem gondoskodik ez a kormányrendszer arról sem, hogy megfelelő ellenszolgáltatásban részesittessenek a városok — természetesen az állam részéről — az adófizetőkkel szemben elengedett adókért, mert az ezeknek alapján kivethető pótadók nem állanak a községeknek rendelkezésére. Hát talán régebben ezek az ellenszolgáltatások nem történtek meg, de hogy épen a mai kormányzati rendszerrel szemben és a mai kormány működése ellen lehetne ilyen vádakat felhozni, a mikor elég nehéz terheink ellenére is a főváros segélyezésére felvettünk a költségvetésbe 2 milliót ; (Igaz ! Ugy van !) a midőn az idei költségvetésbe két millió lett felvéve a vidéki városok tisztviselői kara fizetésemelésének czimén is, a midőn ezek mind tények már és nem Ígéretek, s amidőn egy ujabb kijelentést tett a t. ministerelnök ur, hogy ismét négy millió koronát fog beállítani a városok költségvetésének javítására : akkor, t. képviselőház, azt mondani, hogy ez a kormányzati rendszer ellensége volna a városi életnek, valóban teljességgel lehetetlen. Hiszen ez a kormány nemcsak a városi közönség terhein iparkodik könnyíteni, de egyúttal a városok anyagi helyzetének javítására is nagy állami hozzájárulási összegeket állit be költségvetésébe. (Igaz! Ugy van!) Teljesen méltatlan tehát ez a támadás, különösen akkor. . . (Igaz ! Ugy van ! Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Egy hang (a közéfen) : A polgármesterek vezetik a városokat ! Holló Lajos : . . . a mikor ennek a kormánynak érdeméül kell betudnunk még azt is, hogy különösen a vidéki városok és községek háztartási