Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-408

k08. országos ülés 1909 január 30-án, szombaton. 279 hóra megy, tehát több mint egy harmadát teszik az összes egyenesadóbevételnek. Mit látunk ezen a téren ? Azt, hogy itt nemcsak hogy progresszió és létminimum az egész vonalon nincs, de a degressziónak, a visszamenő progressziónak oly mérvével találkozunk itt, a mely — bátran állithatom — sehol az egész világon elképzelhető volna és a mely legalább ugyanolyan szégyene Magyarország adórendszerének, mint a fejadó volt. T. hát! Itt Budapesten Lánczy Leó, Kornfeld Zsigmond, meg a többi tőkepénzesek és gazdag urak. kik játszva és bársony fotellekben keresik a jövedelmüket, a pótadózás terén jövedelmeik adójának 32%-át fizetik, és annak ellenében a legnagyobb kényelmet és a modern czivilizáczió előnyeit élvezik Budapesten. Ellenben, azok a legszegényebb emberek, kik a rongyos falvakban élnek es a kultúrának semmiféle áldásában nem részesülnek, ezen 32%-os adózással szemben 150— 200—-400%-os pótadót fizetnek. (Zaj.) Igenis, az én választókerületemben vannak községek, hol a fejadó részleges eltörlésével 400—450%-ra emelkedett a pótadó. Elképzelhető-e egy czivilizált kultúrállam, mely eltűrje, hogy a leggazdagabb emberek pótadójának húszszorosát fizessék a legszegényebb emberek ? Ezért állítom, hogy mig a pótadó terén reformokat nem létesitünk, addig igazságos és arányos adózásról szó sem lehet, de még a most létező aránytalanságok egy csekély részét sem lehet megszüntetni oly progresszió és oly létminimum által, mely a lehető legszűkebb körre szorítkozik és csak arra törekszik, hogy a látszat kedvéért elhitesse az országgal a progresszió és a létminimum létezését. (Igaz ! Ugy van ! bálidéi.) Én azt hiszem, hogy elfogulatlanul és tárgyilagosan kimutattam erről az adóreformról, hogy bár, megengedem, az tehetett a szándéka a minister urnak, hogy egy igazságos és arányos adóztatást, a szegény emberek, kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedők érdekeit figyelembe vevő reformot terjeszszen elő, végeredményben olyan lett az. hogy a kisembereket egyáltalában nem védelmezi, az aránytalanságok közül legíöllebb a legkirivóbbakat szünteti meg némileg, de valóságos arányos és igazságos reformot nem hoz létre. És a mi engem legfőképen arra indit, hogy ezeket a törvényjavaslatokat még a részletes tárgyalás alapjául általánosságban sem fogadjam el, az épen az, hogy a t. minister ur ezeket a javaslatokat ide mint valami nagy ujitó reformkomplexumot hozta, a mely uj korszakot fog jelenteni Magyarország adózásának történetében. Nekem ez egyik legerősebb kifogásom.ez ellen a javaslat ellen, mert ha a ministerelnök ur azt ugy hozta volna ide, mint egy szurrogátumot, mintegj^ novelláris. törvényintézkedést, a melynek az a czélia, hogy a legnagyobb viszásságokat ideiglenesen megszüntesse, megvallom őszintén, miután én haladást látok a javaslatokban, azokhoz örömmel hozzájárultam volná és azok túlnyomó részét megszavaztam volna ; de, mikor azt látom, hogy ezen adóreformjavaslatok komplekszumát ide ugy terjesztik be, mint betetőzését az évtizedeken keresztül tartó adómunkálatoknak, akkor azokhoz nem járulhatok hozzá, azon okból, mert ezek a törvényjavaslatok hosszú évtizedekre el fogják temetni Magyarország lakossága túlnyomó részének reményét, hogy igazságos, modern, egyenlő és arányos adóreform létesüljön. Ezen okból én nem fogadhatom el ezeket a törvényjavaslatokat. De nem fogadhatom el azokat azért sem, mert ugyanakkor, mikor az adóreform ezeket az elveket hirdeti és megvalósitandóknak tartja, de ezeket magában nem foglalja és továbbra is az aránytalanságot és az igazságtalanságot hagyja meg, ugyanakkor e reform egy országos csapást fog mérni a lakosság túlnyomó részére és széles rétegeire azon ezer meg ezer bizottság által, melyeket a jövedelmi adó megállapitása végett a t. ministerelnök ur mintegy sáskahadat ráereszt az országra. Helyesen állapitotta meg Földes Béla t. képviselőtársam azt, hogy a jövedelmi adó tulajdonképen egy elit-adó, mely csak a legezivilizáltabb, legtanultabb néposztályra alkalmazható, mert a primitív, a tanulatlan, tudatlan lakosság az ilyen adónemmel szemben és annak autonóm megállapitásával szemben érdekeit megvédeni nem tudja, mert az ilyen lakosság az ő jövedelmét saját maga sem tudja megállapitani. annál kevésbbé tudja azt helyesen bevallani, miáltal ez a vexácziónak óriási mérvével jár. Hogy az autonóm utón való adómegállapitás mit jelent Magyarországon a mai viszonyok közt, mikor csak az intelligens városi publikumra alkalmaztatik az adómegállapitás ilyen módja, hivatkozhatom arra. hogy ma a kisiparosok, a kereskedők osztálya, a honorácziorok osztálya és azon társadalmi körök, melyeknek kellő intelligencziájuk van a maguk érdekének megvédésére, ezek is képtelenek arra, hogy az ő érdekeiket és jogaikat megvédjék. Egy ismerősömmel beszéltem a múltkor, ki Budapest VII. kerületében lakik. Az illető jómódú független ember. Kérdeztem tőle. hogy tulaj donképen milyen pártálláshoz tartozik, mik politikai nézetei. Ö erre azt felelte : én kérem, semmiféle párthoz nem tartozom, én oda szoktam szavazni, a hov*á Ehrlich Gusztáv mondja, hogy szavazzak. (Mozgás. Derültség.) Csodálkozva kérdeztem ; ön független, gondolkozó, intelligens ember, tisztességes megélhetése van, nem függ senkitől, miért nincsenek önnek politikai nézetei, miért megy ön oda szavazni, a hová Ehrlich Gusztáv rendeli ? Azt felelte : nálunk ez ugy van a VII. kerületben, a ki nem szavaz Ehrlich Gusztávval, az dupla adót fizet. Ha engem Ehrlich Gusztáv hivat, és azt mondja, menjen ide vagy oda szavazni, én megyek, de a mikor aztán az adómegállapitásra kerül a sor, ő is ott van és én a minimális adót fizetem. Ellenben, ha nem megyek oda szavazni, a hová Ehrlich parancsolja, dupla lesz az adóm, a mint dupla az adója a VII*.