Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-405

405. országos ülés 1909 január 27-én, szerdán. 195 verejtékes munkával megkereső kiskereskedők és kisiparosok és a Lánczyak és Chorinok spekulatív érdekei között. Épen azért nem hiszek én mindezen vezéreknek, és bár az ipar és kereskedelem igazi érdekei iránt élénk fogékonysággal birok, nem mindig vagyok hajlandó az ipar és kereskedelem, a kereső munka érdekének felfogni azt, a mit a merkantilizmus nevében és képviseletében a spekuláló nagytőkés Chorinok hangoztatnak. Egy hang (balfelől) : Hát Sándor Pál ? Pető Sándor : Sándor Pált nem emiitettem, mert ő is tud arra a magaslatra emelkedni, a melyről én beszélek. (Mozgás balfelöl.) Mezőfi Vilmos: Ugy van! Bebizonyította a beszédében ! Pető Sándor: Az előadó úrtól kezdve mindenki, a ki a javaslat mellett foglalt állást és annak semmiféle fogyatékosságát észrevenni nem akarta, rossz néven vette azt, hogy a házban és a házon kiviíl országszerte agitáczió folyik a szőnyegen levő adójavaslatok ellen ; hogy izgalmas gyülésezéseket tartanak ; hogy a deputácziók kérvényeket nyújtanak át és jobbról és balról panaszok hangzanak. Az előadó ur szives volt bennünket megtanítani a történelem két eseményére Endre és Béla király idejéből; hogy akkor is azok az elégedetlen, rakonczátlan tömegek, a melyek nem szerettek és nem akartak adót fizetni, sikra szálltak és zavarták a rendet, a békét és nyugalmat, de a királyok jól bántak velük, mert fegyveres erővel széjjelkergették őket. Nem hiszem, hogy a t. képviselő urnak efféle szándékai vagy vágyakozásai volnának a jelenre nézve, de midőn a t. előadó ur bennünket históriára akar tanitani és históriai eseményeket idéz, akkor jó lett volna megmondani azt is, hogy azon fölkeléseknek és zavargásoknak mi volt az oka. Oka az volt, hogy az uralkodó osztályok elviselhetetlen adókkal és terhekkel sanyargatták a jobbágynépet. Pető Sándor : Magyarországon a XV., XVI. és XVII. században mindig voltak ilyen jobbágyfelkelések, kisebb-nagyobb forradalmi kitörések, a melyeknek igazi oka mindig a jobbágynép adóinak és terheinek elviselhetlen volta volt. Hogy az oligarchia részéről, mely az államhatalmat a maga részére lefoglalta, mennyire sanyargatva lettek az adózó jobbágyak és hogy ezen jobbágyoknak tűrhető helyzete esak akkor volt, ha erős uralkodó gátját szabta az oligariohia féktelenségének, erre igen klasszikus példa van, a mikor 1570-ben a kir. kamara a munkácsi uradalom udvarbiráját figyelmeztette, hogy az adóbehajtásokkal ne zaklassa a jobbágyakat és a következőket irta (olvassa): »Ö felsége azt akarja, hogy tisztviselői bánjanak ugy a szegénységgel, hogy szembetűnjék a közöttük és a nemesek alattvalói közötti különbség«. A mikor 1674-ben Kollár Ádám a nemesek adómentessége ellen irt, a rendek őt hazaárulónak nevezték és azt követelték a királytól, hogy égettesse meg a könyvét. És nem én mondom, hanem a jelenkor egy kiváló politikusa, a ki már meghalt, Grünwald Béla irja (olvassa) : »Magyarország pénzügyi rendszere lehetetlenné tette az ország gazdasági és kulturális fejlődését és csupán arra volt alkalmas, hogy a kiváltságos osztályok adómentességét biztositsa«. A mikor forradalmi kitöréseket idézett ide az előadó ur, a mikor az önök emlékezetébe történeti példákat hivott, akkor az igazság azt kivánta volna, hogy ezen forradalmi kitörések igaz okaira is reámutasson. Én ezen mulasztást voltam bátor pótolni. Annál kevésbbé lehet különös panaszra vagy különös neheztelésre ok azért, hogy az adókérdésekben az ország különböző osztályainál, rétegeinél agitáczió folyik, mert csak nálunk feltűnő, hogy ilyen komoly gazdasági kérdések hullámzásba hozzák a kedélyeket; a külföldön ez a természetes józan állapot. Angliában és Poroszországban az adókérdések körül csoportosulnak és alakulnak a politikai pártok, Francziaországban tiz éven keresztül a kormányok 7 adójavaslatot terjesztettek a képviselőház elé, és egyetlenegy sem tudta a franczia parlament tetszését elnyerni, egyetlenegyet sem fogadtak el. Csak természetes tehát, hogy ebben az országban is felébredt már a gazdasági öntudat és az osztályok, foglalkozási ágak és politikusok az adókérdéssel oly komolyan foglalkoznak, mint azt e kérdés tényleg megérdemli. Az 1848 : VIII: t.-cz. megállapította azt, hogy a terheket Magyarország lakosai egyenlően, különbség nélkül és aránylagosan viseljék. Lukács László : Pium desiderium ! Pető Sándor: Mikor tehát az előttünk fekvő törvényjavaslatokat birálat tárgyává kívánom tenni és midőn egyúttal reflektálni kívánok azokra a harczokra, a melyeket agrár jelszavak alatt bizonyos osztályok felső rétegei folytatnak, akkor az én kritikám alaj^jául az szolgál, hogy vájjon milyen mérvben közelíti meg a mi adórendszerünk és ezek a most tárgyalás alatt lévő reformok az egyenlőség és az arányosság követelményeit. Azt hiszem, hogy helyesen járok el, ha kiindulási pontul az 1909. évi költségvetésből veszem az adataimat. Ebből azt látom, hogy 1909. évre az elfogadott költségvetés szerint előirányzott rendes bevételekre 1394 millió korona, rendkívüli bevételekre 162 millió, összesen 1556 millió. Az államháztartási czélokra szükséges 1556 millió koronához hozzájárul a földadó 67,834.000 koronával, a házadó 30 millió koronával, a kereseti adó 47 millió koronával, a költségvetési előirányzat szerint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok 9 millióval, a bányaadó fél millióval, a tőkekamatadó 13 millióval, a jövedelmi pótadó 34 millióval, vagyis a költségvetési előirányzat szerint azok az adók, a melyek a mostani törvényjavaslatok alapját képezik, összesen 202 millió koronával vannak előirányozva. Ehhez veszem még az egyenes adó természetével biró azon adókat, a melyek továbbra fenmaradnak, ezekkel együtt 240 millió korona egyenes adó szerepel a magyar államháztartás évi budgetjében. 25*