Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-404

182 Wt. országos ülés 1909 január 26-án, kedden. És nekem, ki kell emelnem, hogy ez a munkálat azok közé tartozik, a melyeket a kvóta-tárgyalások alkalmával a legnagyobb és a legmegérdemeltebb figyelemben részesítettünk. Fellnernek számításai igen komoly, tárgyilagos alapon nyugosznak, és azt vették figyelembe, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint mi az évi termés, mennyi a szarvasmarha-állomány, mennyi a szőlő- és a gyümölcstermés, a selyemtenyésztés stb. Szóval hogy mennyi a produktivitása mindenféle foglalkozásnak, a mely mezőgazdasági üzemet jelent. Ezek a számitások azt eredményezték, hogy ő a mezőgazdasági termelés pénzbeli eredményét 2800 millió koronában állapította meg. E szerint, t. képviselőház, valóban nem egy 10 százalékos, hanem egy 3 százalékos adókulcs jön ki, mert hiszen a mi kataszterünk mellett 300 millióban van felvéve a föld jövedelme. Én, t. képviselőház, ezt a számítást ebben a ridegségben nem teszem magamévá, de azt tartom, hogy viszont ép olyan kevéssé tehetjük magunkévá azt a számítást is, a mely 10 százalékban állapította meg a földadójövedelem után az adókulcsot, kizárólag csak azon az alapon, hogy csupán a haszonbéri jövedelmet vette figyelembe, azt pedig, a mi a földből és a mezőgazdasági ágak műveléséből, mint haszon, egyébként előáll, mellőzte. A helyes számítás mellett 5 százalékosnál magasabb földadókulcsot felvenni, szerintem nem lehet. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) T. képviselőház ! A kérdésnek ezzel a részével csak azért foglalkozom, hogy felvessem és megállapítsam azt, vájjon ilyen körülmények között — de ezektől a körülményektől függetlenül is — a kereső középosztályokra, a szabad foglalkozásúakra és az ipari foglalkozásokra kivetett tételes 5 százalékos adó — a melyhez azután szintén hozzájön a jövedelmi adónak a 3 százaléka és mindazok a mellékilletékek és községi adók, a melyek ezt a 8 százalékos adót még egyszeresre rúgtatják fel — olyan adótételt alkot-e, a melyet ezek az osztályok megbírnak, és hogy helyes, arányos és igazságos-e ennek az adónak a kivetése ? T. képviselőház, itt kötelességem rámutatni arra, hogy a mikor mi a keresetet adóztatjuk meg, voltaképen a tőkeképzésnek egy folyamatát terheljük meg az adóval. A mint a tőkeképzésnek ez a folyamata bevégződik, a mint abból valamelyes eredmény kikristályosodik és felesleg mutatkozik — a mit azután vagy értékpapírokba, vagy házba, vagy földbe helyezhet el az illető, — akkor az nyomban adó alá esik, házadó, földadó és egyéb adó alakjában. Itt azonban, t. képviselőház, magát a verejtékes munkát adóztatjuk meg. Azokra a kereső osztályokra, a melyek kezük munkájával, a melyek agyvelőj üknek erőfeszítésével dolgoznak, csak ezekre áll elő az a tragikus helyzet, hogy akkor, a mikor ők uj erőnek, uj értéknek adnak életet — mert minden értéknek a termelése életadás egy érték számára, — önmagukat emésztik fel. Ezek a kereső emberek igazán olyanok, mint a gyertya : a midőn világítanak családjuk, vagy egy kisebb társadalom számára, egyszersmind önmaguk fogynak el. Ezért kell figyelembe venni azt, hogy ennek a munkának természete nem eshetik olyan merev adóztatás alá, mint a minő alá esik a föld, a mely elvégre is megmarad generáczióról generáczióra. (Felkiáltások : Az a haj, hogy nem marad meg! A kisbirtokosoktól elveszik!) Bocsánatot kérek, a föld megmarad. (Mozgás és zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Kelemen Samu : Különleges elbánást érdemelnek ezek a foglalkozási ágak azért is, mert az életviszonyok változásának súlyát egyik ág sem érzi meg annyira, mint épen ezek. Mindannyian tudjuk, hogy a városban a megélhetés különösen drága. Tudjuk és maga Bernát István t. képviselőtársam is elismerte, hogy a fogyasztási czikkeket megdrágító vámpolitikának hatásait különösen ezek az osztályok érzik, mert hiszen a mezőgazdasági, a birtokos osztály többé-kevésbbé mégis egy naturális gazdasági foglalkozást űző osztály. Tudjuk, hogy a lakások és üzletek bére valami sajátságos liften száll fölfelé, egy olyan csodálatos liften, a melynek nincs párja a világon, mert folyton csak felfelé emelkedik és nincs halandó, a mely azt leszállani látta volna. Tudjuk, hogy maguk a társadalmi terhek is elsősorban ezt a lakosságot sújtják. Becsületükre válik az, hogy ezek alól önként sem akarnak szabadulni, de nem szabad elfelejteni, hogy mikor ezeket a társadalmi terheket vállalják, jórészt állami feladatokat végeznek, olyanokat, a melyek ezen társadalmi áldozatkészség hiányában állami pénzből volnának teljesitendők. Ha mindezeket figyelembe veszszük, akkor lehetetlen, hogy ne tartsuk magasnak azt az 5%-os adókulcsot, a melyet más külföldi törvényhozások tényleg nem is állapítottak meg. Az igen t. pénzügyminister ur azonban mindezzel szemben azt mondja, hogy ez igaz ugyan, . . . Wekerle Sándor ministerelnök: Azt nem mondtam. (Derültség.) Kelemen Samu: Az indokolásban azt tetszett mondani, hogy ezek tényleg 2%%-ot fizettek eddig és ezen adónak emelését az igen t. pénzügyminister ur czélba nem vette. Erre mondotta azt a pénzügyminister ur, hogy ebből a szempontból igaz, hogy az 5%-os adókulcs igen magas. De ezzel szemben a pénzügyminister ur arra hivatkozik, hogy végre is olyan az adómorál másfelé, de főkép nálunk, hogy erre a fogyatékos adómorálra való tekintettel nem lehet leszállítani a kulcsot olyan mértékben, a mint az a valóságos adómorál uralma esetén lehetséges volna. Nekem a morálról és az adómorálról is, őszintén megvallva, megvannak a magam talán kissé különleges fogalmaim. Én t. i. azt látom, hogy a morál, az az életelv, a melyet mi a mások számára szoktunk előírni (Ugy van !) a nélkül, hogy magunk követnők. És különösen az adómorál egy olyan sárczipő, a melyet mindenki levet a lábáról, mielőtt