Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-404

kök. országos illés Í909 január 26-án, kedden. 183 a fináncz szobájába belép. Látjuk, hogy a gazda erkölcse felháborodik a merkantilista köröknek azon az eljárásán, hogy ezek a törvényes 10%-os adót nem vallották be, eltitkolták és csak 2%%-os adót fizettek. A merkantilista körök -viszont felháborodnak a nagybirtokosok eljárásán, a kik olyan kataszteri jövedelem után fizettek adót, a mely a valóságnak egyáltalában meg nem felel. A házbirtokos is előáll és veri a maga mellét, hogy ő az egyetlen az összes foglalkozási ágak között — mert már ez is foglalkozás — a kinek adóját okvetlenül utoléri az állam. És ebben az erkölcsi felháborodásában tárgyalni kezd a lakókkal, hogy talán jó volna a házbérvallomást eltitkolni, mert ez nemcsak az ő érdeke, hanem a lakóé is, a kinek bevallott házbéradója után számitják ki a kereseti adó minimumát. (Ellenmondás.) Bocsánat, száz és száz, ezer és ezer esetet tudok a gyakorlatból. Annyira áll ez a tétel, hogy az állami tisztviselőknek azt a mozgolódását, a melyet a lakbérilletmények mostani megállapításával szemben tapasztalunk, épen az magyarázza meg, hogy az eltitkolt házbéradók folytán olyan kimutatások állottak a pénziigyministerium előtt, a melyeknek alapján nem lehetett magasabb lakbérilletményt megállapítani, a melyet azonban a valóságban tényleg megfizetnek. Ugron Gábor: Ez igaz! Kelemen Samu : T. ház ! S az erkölcstelenségeknek e tömege felett ott van a pénzügyi adminisztráezió, a mely azután oly erkölcstelenül magas kulcsot állapit meg, hogy azt teljesen lehetetlen megfizetni. Végre is a pénzügyi adminisztráezió travesztálja azt a német mondást: »Wo alles hasst, kann Carlos alléin nicht lieben«. A hol minden erkölcstelen és mindenki eltagadja az igazi alapot, ott a fináncz sem helyezkedhetik a tiszta erkölcs alapjára. Azért én, t. ház, azt tartom, hagyjuk ki a játékból az adómorál kérdését. Csak egyetlen egy részletkérdés van, a melyre ezen a ponton mégis ki kell terjeszkednem, mert azt kiélezte nemcsak a t. előadó ur, hanem mai felszólalásában Bernát István t. képviselő ur is. Azzal a karral szemben, a melyhez tartozom, erkölcsi kötelességem, hogy a kérdésnek erre a részérc, az ügyvédek adóbevallására egy-két megjegyzést tegyek. Nem akarok különleges erkölcsi elbírálást az ügyvédek számára. Nem jobbak, de azt hiszem, nem is rosszabbak egyéb kereseti foglalkozásoknál. De a mikor Bernát István t. képviselőtársam az előadó ur nyomán arra hivatkozik, (Halljuk ! Halljuk !) hogy csak Budapesten 76 olyan ügyvéd van, a ki nem vallott be többet, mint 200 korona jövedelmet, akkor legyen szabad arra utalnom, hogy csak Budapesten 76 olyan ügyvéd van, a kiket a budapesti ügyvédi kamara segélyben részesit. A mikor ezeknek a bevallásoknak a dolgát vizsgáljuk, gondoljunk arra is, hogy az ügyvédi karban két szélsőség van. Az egyik azok az ügyvédek, a kik már elöregedtek és tisztán esprit de corps-ból maradnak meg az ügyvédi karban, a nélkül, hogy tényleges gyakorlatot folytatnának. Ezek igazán nem jelenthetnek be 200 koronánál jobb jövedelmet. A másik szélsőséget a fiatal kezdő ügyvédek alkotják, a kikről igazán nem tudom, hogy mit valljanak be. Mert ha azt méltóztatnak kérdezni. . . (Zaj.) Elnök : Méltóztassanak csendben lenni. A szónoknak valóban nem lehet igy beszélni. Kelemen Samu:... hogy ezek miből élnek, akkor a felelet igen egyszerű. Élnek hitből, vagy inkább hitelből, reményből és szeretetből. Abból a szeretetből t. i. a melyet egy később megkötendő, kétségtelenül szerelmi házasságban hozomány alakjában fognak eszkomptálni. (Zaj.) Nagy György: Az ügyvédekről nem szabad igy beszélni! (Elénk derültség.) Kállay Lipót: A kinek nem inge, ne vegye magára. (Zaj. Elnök csenget.) Kelemen Samu : Teljes őszinteséggel és lelkiismeretemre való hivatkozással kijelentem, hogy Nagy György barátom leendő családi boldogságára ebben a pillanatban nem gondoltam. (Derültség.) T. képviselőház, ugy látom, hogy a kereseti adók terén a sérelmek egyrészt az adókulcs magasságában vannak, másrészről a kényszerbevallásban. Igaz, hogy az adókulcs 10 %-ról 5%-ra leszállittatott, azonban ép az volt az aggodalom, hogy ez a leszállítás arra a félreértésre adhat okot, hogy a mig eddig minden pénzügyi hatóság és minden ember tudta, hogy a 10%-os kulcs merőben fiktív, most a leszállítás következtében azt fogják hinni, hogy azt az 5%-os kulcsot reális adókulcsnak kell venni, holott a valóságban nem igy áll a dolog. A valóságban adóemelési czélzat nincsen, tehát a gyakorlatban eddig érvényesült 2%%-os kulcsot óhajtják fentartani. Ilyen viszonyok között már most teljességgel nem látom be, hogy mi szükség van a kényszerbevallásokra. Az eddigi helyzet az volt, hogy a kereseti adó tekintetében lehetett vallomást adni, de kényszereszközökkel ezt a vallomást kicsikarni nem lehetett. Most a helyzet az, hogy ha valaki nem ad idejében bevallást, akkor a mulasztásért 1, majd 5%-os birsággal büntettetik, külön-külön a kereseti és a jövedelmi adónál. Tehát vagy az előtt a helyzet előtt állok, hogy alá kell írnom, jjolgári becsületszavamra hivatkozással, hogy a bevallás a maga adataiban való, tehát kénytelen vagyok egy olyan adóbevallást adni, a melynek adótétele kegyetlen és állítólag czélba sem vett, — sőt ha bármiféle eltitkolást állapítanak meg, jövedéki kihágás alá esem — vagy nem adom be ezt a bevallást, mert becsületszavamat pellengérre nem állithatom, magamat meghurczoltatni nem akarom és akkor adóm után számított 12%-os bírságot fizetek. Ez az, a minek a helyességét nem látom be. A mikor úgyis megvan a minimális megállapításoknak a tervezete, a háznak és az üzletnek a bére után, a mikor eddigelé is az adózóknak