Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-404

4Ö-í. országos ülés 19ü9 január 26-án, kedden. 171 húsz év előtt létezett is, 15 millió korona részvénytőke után kimutat két müliót meghaladó nyereséget. Én nem irigylem ezeket, de hogy ezekből az általános depressziót, a hanyatlást lehetne kimutatni, azt kereken tagadom. Méltóztassék most szembeállítani ezekkel a nyereségekkel annak a tőkének jövedelmezőségét, a mely a földbirtokba van befektetve ; meg fogják látni, hogy mégis ezek a foglalkozási ágak azok, a melyek legnyereségesebben üzhetők Magyarországon. Bródy Ernő : Szegény nagybirtokosok ! (Zaj.) Elnök : Kérem ne tessék közbeszólni; különben a takarékpénztárak sem olyan szegények. (Derültség.) "Éj Bernát István: A mi a nagybirtokosokat illeti, én nem akarok itt azok védőjének jelentkezni, de biztosithatom Bródy képviselőtársamat, hogy abban a harczban, a melyet mi a magyar földért, a kisbirtok és a középbirtokért, egyáltalában az agrár érdekekért folytattunk, a nagybirtokosok egészben véve az ő távollétük által szerepeltek. Voltak néhányan közöttük, a kik mellénk állottak, de ez csak annál inkább feltüntette azt, hogy a nagyobb része nincs velünk, sőt egyesek direkt ellenünk voltak és a merkantilista táborban voltak fellelhetők. Ez tehát nem argumentum ellenünk. Polónyi Géza : Beveszik őket az igazgatóságba ! Bernát István : Vázsonyi képviselő ur beszédében egy közbeszólásra meglehetősen felindultan azt jegyezte meg, hogy azt a javaslatot, a mely szerint a városi elemek részére egy talán 1200 koronás adómentes létminimum biztosittassék, nem lehet az egyenlőség megsértésének mondani akkoT, mikor a parasztok, vagy mondjuk a kisbirtokosok csak 800 koronáig mentesek, nem lehet szerinte az egyenlőség megsértésének tekinteni azért, mert hiszen a városban a megélhetés sokkal nehezebb, az igények sokkal szaporodottabbak, és ennélfogva nagyobb jövedelem mellett is nagyobb nyomorúságról lehet szó. Ebben a törekvésben, hogy mi újból két részre szakitsuk ebben a tekintetben is a magyar társadalmat, a régi elvnek, a régi privilegiális rendszernek felébresztését látom. Egyáltalában nem is tudom elképzelni, hogyan gondolja ő azt keresztülvihetőnek, hogy például egy munkás, a ki Budapesten dolgozik, 1200 koronás adómentes minimumban részesüljön, holott megeshetik, hogy például Rákospalotán lakik. Ha Budapesten lakik, akkor megkapja az 1200 koronás adómentes minimumot, azonban direkt hátrányba jut vele szemben az az egyén, a ki itt keresi meg ugyan a kenyerét, de Rákospalotán lakik, tehát a város keretén kivül. Ez uj egyenlőtlenséget és ujabb lehetetlenséget teremtene, a melytől nekünk óvakodnunk kell. Darányi Ferencz: Uj demokráczia! Bernát István : Meg kell azonban jegyeznem, — és ez bevilágit bizonyos rejtett utakra — hogy csaknem egyidejűleg azzal, mikor ezt itt pengetni kezdte, a szociáldemokratáknak szócsövei és sajtóorgánumai ugyanezeket a jjosztűlátumokat állították fel. Szép példája ez annak az egyenlőségnek, hogy ők egyaránt szeretnek mindenkit, egyaránt akarnak mindenkit jóban részesiteni, de én örülök ennek, mert legalább egy ok lesz arra, hogy a falusi nép tőlük még messzebb távolodjék el, mint eddig tette. Darányi Ferencz : Adja Isten ! Bernát István: És ha, t. képviselőház, mindezek után azt kérdezné valaki, hogy vájjon szükséges-e az, hogy a városi elemekkel szemben mi jóakaratulag ne viselkedjünk, erre azt mondanám, hogy nem. (Helyeslés.) Én azt hiszem, hogy igenis nekünk jogos érdekeit akár a pusztának, akár a falunak, akár a városnak fel kell karolnunk, csakhogy a városokkal eddig követett politika azért nem volt nézetem szerint helyes és megfelelő, mert azok a privilégiumok és azok a szubvencziók, a melyekről beszéltem, nem a városok egész népességének jutottak, hanem csak egy aránylag keskeny rétegnek. Innen ered, t. képviselőház, hogy daczára annak, hogy az utolsó negyven év folyamán kétségkivül a vagyon, a hatalom nagyobbrészt a városokba költözött, mégis annyi panasz hangzik fel a mostani állapotok tarthatatlansága miatt. Én azt hiszem azonban, hogy ennek egy másik oka épen az volt, hogy nem karoltattak fel a nemzet egészének érdekei, hogy nem biztosítottunk épen azáltal a városok lakosságának olyan piaczot, a falut, a melyet biztosíthattunk volna. Épen azért a magyar közgazdasági politikának ez az ujabbi fordulata, a mely felkarolja a falut is, azt hiszem a városokra nézve is előnyösebb és a réginél sokkal helyesebb lesz. A jövő fogja megmutatni, hogy tévedtem-e és hogy nekem volt-e igazságom, vagy nem. Én azt gondolom, hogy ebből az irányból kell a mi politikánknak kiindulnia; és minthogy, t. képviselőház, ezek az adójavaslatok, a melyek előttünk fekszenek, habár nagyon szelíden és kíméletesen, de mégis ebben az irányban indulnak el, minthogy ezek az adójavaslatok az egyenlő teherviselést igyekeznek statuálni ott, a hol ma még sok tekintetben privilégiumokkal és kiváltságokkal találkozunk, minthogy igyekeznek lehetőleg eleget tenni minden társadalmi osztály érdekének, minthogy behozzák a progressziót és bizonyos helyes megoldásokat tartalmaznak, különösen az abszentisták tekintetében: én a magam részéről ezeket a javaslatoakt elfogadom. (Helyeslés.) Az egyes részleteknél talán leszek bátor egy indítványt tenni arra nézve, hogy a 2%-ban megáUapitott tőkekamatadó, legalább olyan betétekre nézve, a melyek altruista intézeteknél helyeztetnek el, mérsékeltessék, másrészt, hogy épen az abszentistákra vonatkozó paragrafusok oly formulázást nyerjenek, a mely megfelel azon czélnak, mely előttünk lebeg. (Helyeslés és éljenzés.) 22*