Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-402

január 23-án, szombatoil. 146 M. országos ülés 1909 és alázattal kérem méltóságodat, kegyeskedjék értesíteni, ki ez a személy? Egyúttal értesítettem erről a méltóságos főispán uramat. Juzbasics járási eliiljáró. »A mint látszik az elüljáró ur azt jelenti Cuvaj urnak, a ki természetesen sem nem biró, sem pedig államügyész, hogy a bán gyönyörű fogadtatásban részesült, hogy el volt ragadtatva, mellesleg pedig egy felségárulót küld neki. Mert ma ilyen a divat. Bredicean Koriolán: Szent János fejét! Popovics Dusán: Ez az eset Julius 10-én történt. E percztől fogva börtönben ül Mandics, először a zágrábi elüljáróság börtönében, majd a törvényszék börtönében, a nélkül hogy tudná, hogy miért van letartóztatva. Az elüljáró ur megengedte magának, hogy letartóztasson egy embert, arra való hivatkozással, hogy lázító tettén tartóztatta le. Kihallgatva a bíróság előtt és felszólítva, hogy mondja meg, miféle lázító tettről van szó, kijelenti, hogy ez hivatalos titok. Mandics ily módon kétségbeesésbe kergetve, éhségsztrájkot kezd. Hat napig senkisem mozdul, akkor azonban a kórház elmebetegosztályába szállítják megfigyelés végett, mert hiszen természetes, hogy bolondnak kell lennie annak, a ki nem tudja felfogni, mily nagy tisztesség érte azzal, hogy letartóztattatott egy járási jegyző által és pedig olyan helységben, melyen maga a mai bán, báró Rauch Pál utazott keresztül kevéssel azelőtt. Végül megérkezett a mentség a báni táblától és Mandics, miután három hónapot töltött fogságban ós megfigyelés végett az őrültek házába került, szabadon bocsáttatott- Az ügy ezzel fejeződött be. Mandics ellen természetesen megszüntettetett minden eljárás, a vádlevél nem is emliti meg és most ugy tűnik fel, hogy ez a letartóztatás valósággal csak ártatlan magánmulatsága volt egy közigazgatási tisztviselőnek a felségárulás érájában. Ezek azok az esetek, melyek megelőzték a mai pert. A mint látható, nem mások ezek, mint direkte mások czipőjébe tolt bűntettek, mint a kosztajniczai eset és a törvény fumigálása, mint Jovanovics Lyubomir esetp, vagy könnyelműség, mint Mandics esete. Mindenesetre ezek a preczedensek teljesen indokolják a legnagyobb bizalmatlanságot a mai perrel szemben, de van még egy pszihikai, illetve szocziális momentum, mely miatt nagyon szkeptikusoknak kell lennünk. Nem szabad elfelejteni azt, a mit interpelláczióm bevezetésében mondottam. A rendszer, a kormányzás módszere bűnös, a mely nemcsak hogy lehetségessé teszi ezeket az eseményeket, hanem egyenesen provokálja azokat, A gyanúsítás, mely mindjárt a kormány érkezésekor megkezdődött az antidinaszticzismus irányában, illetve a felségárulás irányában, bizonyos prediszpozicziót teremtett hamis vallomások, hazug tanúságok és pörök készítésére. Normális időben mind a három emiitett eset lehetetlen, de a mikor felülről forszírozzák ily módon ezeket a bizonyitéknélküli gjanusitásokat, egy egész mozgalom támad az országban, mely végül kell, hogy egy monstreperhez vezessen, a melyben az ilyen kártyavár az örvénybe omlik. Ez a mozgalom abban áll, hogy az öszszes denuncziáns lelkek munkához látnak, mert a rendszer felbátorítja őket, még pedig különböző motívumok folytán, az egyik, hogj

r behízelegje magát, a másik, hogy megboszulja magát, a harmadik, hogy előre juthasson, a negyedik, hogy megsemmisítse a konkurrensét. És igy kerül sor anonim feljelentésekre, házkutatásokra, letartóztatásra és minden egyébre. A közhatóságok kötelessége volna ebben az esetben, hogy kétszeresen szigorúbbak legyenek, mint máskor. Sajnos, ebben a pörben az ellenkezőt látjuk. Mielőtt leirnám azt, hogy ez a felségárulási per valósággal mit ábrázol, azt akarom megmutatni, hogy azt miképen vezetik. Elég rámutatni a következő tényekre: Augusztus hetedike óta a mai napig ötvenhárom feddhetlen életű ember tartózfattatott le. Vannak köztük papok, kereskedők, orvosok, birtokosok, két szerb egyházi kongresszusi képviselő, joghallgatók és földmivelők. Mindezeket az embereket, háromnak a kivételével, lánczra verték és csendőrökkel kisértették a zágrábbi börtönbe. Számtalan házkutatás végeztetett és szerb zászlók, szőnyegek, poharak, üvegek és szerb czimerrel ellátott csutorák koboztattak el. Természetes, hogy eddig senkinek sem jutott komolyan eszébe, hogy ezekben a tárgyakban olyasmit lásson, a mi a szerb királyságot jelentené, annál is inkább, mert a szerb zászló, mint szerb nemzeti jelvény, ott lobog a szerb egyházi-nemzeti kongresszus épületén is és mert az a jelvény, melyet közönségesen szerb czimernek neveznek, a szerb patriarkátus jelvénye. Ezek a nemzeti jelvények, valamint a nemzeti történelemből és irodalomból vett képek találhatók a csutorákon, üvegeken és poharakon és a nemzeti hímzéseken. Mindenkinek azt kellett várnia, hogy a házkutatásokkal olyan dolgok kerestetnek, amelyekből lehetne következtetni valami felségáruló vállalkozásra, holott eközben valóságos vadászatot nyitottak meg ezekre a zászlókra, üvegekre, jDoharakra, szőnyegekre és csutorákra. Ezekből a jelekből csak a horvátországi szerbség létezésére lehet következtetni, nem pedig felségárulásra, ezeknek a tárgyaknak a kérdése pedig lehet jjolitikai kérdés, de semmiesetre sem kriminalisztikai kérdés. A vizsgálat ily módon teljesen politikai téren, nem pedig kriminalisztikai téren mozgott, minek következtében nem csoda, hogy a vádlevél egy pártpolitikai iromány, nem pedig kriminalisztikai