Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-402

január 2J-án, szombaton. 131 Í02. országos ülés 1909 tumokat, a melyek az előttem fekvő memorandumban vannak. Ezek megfontolt, érett nyilatkozatok. Még az a gyanú sem férkőzhetik hozzájuk, hogy valami ellenzéki viszketeg sugallta volna őket. A városok feljajdultak és feljajdulhattak, mert az a helyzet igazán egyszerűen tarthatatlan, hogy a mint eddig az állam által átruházott hatáskörben végzett teendők súlya alatt összeroskadtak, a mint eddig a tisztviselők által nem fizetett községi pótlékok alapján a legsúlyosabb helyzetbe kerültek a községek, ugy ez az állapot a jövőre nézve is ne csak fenntartassék, hanem — ha igaz és csak én csalódom, hogy itt valóban jelentékeny adóleszállitás van — még súlyosabb helyzetbe sodortassanak. Mert hogyha van is bizonyos adóleszállitás, az csak az államkincstárral szemben veszteség, de a községre nézve, ott, a hol érvényesül az adóleszállitás, mivel a községi adóterhek az egyenes adók összegéhez alkalmazkodnak, mentől nagyobb ez a kedvezmény, annál nagyobb a csapás a községekre nézve. Annyira nyilvánvaló ez, hogy a törvényhatóságok első memorandumukban kiszámították, hogy mennyit fog mindegyik veszíteni részint a községi adó alapjának megcsökkenése folytán, részint a miatt, mert ujabb súlyos terhek hárittatnak rá. És akkor arra az eredményre jutottunk, hogy Budapest székesfőváros községi háztartásában ez a reform, ha ugy vitetik keresztül, mint a hogy ígérve van. vagyis adóleszállitással, csekély 500.000 K differencziát okoz évenkint. (Mozgás.) Mikor azután rájöttek az ízére hosszabb tanulmányozás után annak, hogy maga a kereseti adó meg lesz duplázva, — ez a feljajdulás talán nem egészen jogosult — akkor rájöttek arra is, hogy igaz ugyan, hogy a községi adóalapokat elvonja, de az állam megkapja a rekompenzácziót a jövedelmi adóban, a melyet kivon a községi pótlék alól. Akkor elkezdtek újra számolni. A t. pénzügyminister ur volt olyan kegyes és részt is vett azon a privát értekezleten, a melyet a város képviselői tartottak. Ennek az albizottságnak érdemetlenül magam lévén az elnöke, egy pár észrevételt erre a munkálatra vonatkozólag el kell mondanom. A t. pénzügyminister urnái e napokban egy küldöttség járt. Nem valami nagy megtiszteltetésben részesültek, a mint én olvastam; mellesleg megsúgom, hogy meg is érdemelték. Mert, t. ház, a fővárosban egy csodálatos nizus uralkodik. Daczára annak, hogy ismételten és ismételten bizonyítékát adtuk annak, hogy a függetlenségi párt képviselői hűségesen teljesitik kötelességeiket a fővárossal szemben is, mégis egy csodálatos nizus uralkodik, ugy hogy pl. arra az előzetes konferencziára, a mely ezen hires népgyűlést megelőzte, meghívta a polgármester az ő bizalmas hadseregét; ott volt Vázsonyi Vilmos, Sándor Pál, Heltai és Glücksthal, (Derültség a, báloldalon és a néppárton. Felkiáltások: Szép társaság!) de egyetlenegy fővárosi függetlenségi képviselő sem hivatott meg. Csodálatos jele a taktikátlan eljárásnak az, hogy akkor, midőn egy parlamenttől, a melynek ma többsége a függetlenségi párt, várunk és kérünk valamit, akkor tüntetőleg mellőzzük a fővárosnak azon képviselőit — mert hiszen magamról nem szólok, (Derültség.) hanem akadtak volna olyan fővárosi függetlenségi képviselők — a kiket talán meg lehetett volna hívni. Denique minket meg nem hallgattak. Másnap azonban láttam, hogy azon a népgyűlésen, a melyre magam is meg voltam hiva és a melyről azt hittem, hogy iparosok és kereskedők népgyűlése lesz, egy emeritált — e tekintetben egyformák vagyunk — kereskedelemügyi minister elnökölt. (Derültség.) A szónokok között egyetlenegy fővárosi képviselő lett felszólítva, legalább tudtommal, és az én voltam, azonban én lemondtam erről a megtisztelő szerencséről, mert így ezen elnökség természetesen gyanúba kevert volna. Nagyon sajnálom, de ezek tényleges viszonyok és állapotok, a melyek előtt szemet hunyni nem lehet és nem szabad. (Mozgás. Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) Azonban annak a küldöttségnek adott feleletében a t. pénzügyminister ur egy kicsit pikirozva és egy fővárosi küldöttséget ezzel talán zavarba is hozva azt mondta, hogy »minek alkalmatlankodnak nekem — talán nem ezekkel a szavakkal mondta — az utolsó órában ? Ha az urak akartak valamit, miért nem jöttek előbb és miért nem hozták el nekem az adatokat ? Hányszor piszkáltam a polgármester urat, hogy tessék a vidékre, a községekre vonatkozó adatokat, tessék a tisztviselőkre vonatkozó adatokat elhozni ?« Hát ebben a dologban a t. minister urnak — bocsánatot kérek — nem volt igaza. Ennek a dolognak előzménye az, hogy már Julius havában mi városi képviselők tartottunk egy kongresszust, illetőleg a kongresszus megbízásából a képviselőházban eljártunk és külön értekezletet tartottunk. Ezen értekezleten kiküldöttünk egy albizottságot, a melyen — szó szerint tudnám elmondani — egy jelentést is szerkesztettünk a pénzügyminister úrral egyetértőleg. E jelentésben világosan benne foglaltatik, hogy a t. pénzügyminister ur, a mint azt különben a plénumban is kijelentette, változtatni, segíteni kivan a törvényhatóságok helyzetén. Belátja, hogy ezek az állapotok tarthatatlanok, de ez a dolog tulaj donképen nem tartozik reá, a mint igaza is van, hanem tartozik a belügyministerre. Én azt hittem, hogy a belügjTninister ur is megérti, hogy ez ő hozzá tartozik és vártam, hogy a belügyminister ur valamely lépést tesz. Vártam ezt legalább most, a mikor ugy látszik, hogy a választási reform tekintetében nagy akadálytól és munkától megszabadul. Vártam, hogy valamely intézkedés fog történni e tekintetben ; de mit tapasztaltam ? Azt, hogy a t. belügyminister ur egy árva lépést sem tett addig, a mig re