Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-401

köí. országos ülés 1909 január 2%-én, pénlekeii. Ö? den adóztatási jogáról lemondott. S ha ennek daczára alkalmaznék ezt a szakaszt és alkalmaznék ezt a rendelkezést, azt hiszem, hogy teljes méltányossággal alkalmazhatók lennének reánk nézve is azok a szavak, a melyeket a franezia parlamentben Yves Guyot használt e rendszer megbélyegzésére. Azt mondotta : »Abban a pillanatban, a mikor az állam kölcsönöket vett fel: kötelezettséget vállalt arra, hogy kamatait, mint minden tisztességes ember, meg fogja fizetni.« Ott pedig csak ezen az alapon állanak, nem pedig kifejezett, kötvényekbe felvett világos Ígéret alapján. (Tovább olvassa.) »Most meggondolja magát az állam és elhatározza, hogy azoknak egy részét vissza fogja tartani, mert ő az erősebb és igy joga van felbontani olyan szerződéseket, a melyeknek betartására az ő biiái kötelezik a magánosokat.« Ezt aláirom, mert ha magános ember, magános társaság akarná a jogszabályokat igy magyarázni, rögtön reá olvasná minden magyar biró azt, a mit a római jog ugy nevez, hogy in fraudem legis agere, a mi semmi egyéb, mint kijátszása a törvényeknek, a tett Ígéretnek, a melylyel szemben minden birónak, s a mikor az állam Ígéreteiről van szó, a parlamentnek a legerélyesebben szembe kell szállnia. (Helyeslés bálról.) Sziikésgessé teszi ezt az adott szó szentsége iránti tisztelet, szükségessé teszi az a tekintet, hogy azok, a kik a magyar állam Ígéretében bizva vettek valamit, ne károsodjanak ezen Ígéret visszavonása révén, de szükségessé teszi mindenekelőtt a mi közhitelünkre való tekintet, a mely legkevésbbé a mai időszakban engedi meg, hogy megrendítsük a hitet államunk financziális ígéretei irányában és lehetővé tegyük, hogy ha a jövőben akármiféle Ígéreteket teszünk, azt mondhassák, hogy nem bíznak abban, mert a szavakkal való játék utján őket kapott ígéreteikből ki lehet forgatni. (Elénk helyeslés balról.) Ezzel szemben most már azt szokták mondani — és ez szokott lenni a legnyomósabb argumentum, eltekintve természetesen az ilyen kérdésekben ujabban mindig szereplő argumentumtól, t. i. Lánczy Leótól —ismétlem, azt az argumentumot szokták felhozni, — és ezt érvényesiti a mélyen t. pénzügyminister ur is adóreformjavaslatának indokolásában, — hogy ime, azok a pénzintézetek, a melyek ilyen adómentes értékpapírokat tartanak tárczájukban, úgyszólván semmiféle adót sem fizetnek; itt van a Hazai Takarékpénztár, a Kereskedelmi Bank; a legnagyobb méltánytalanság, hogy ezek semmiféle adót ne fizessenek, a mikor mindenki más fizet adót. Erről már szóltam; ezt akkor lehetett volna meggondolni, mielőtt az állam a maga igéretét megtette. Akkor kellett volna meggondolni, hogy ilyen vért fog szülni a lakosságban, ha látják, hogy ezek az intézetek nem fognak adót fizetni. De rávenni ezeket az intézeteket az adómentesség leghatározottabb megigérésével arra, hogy ők ezeket a papírokat megvegyék, és a mikor megvették és a tárKEPYH. NAPLÓ. 1906 —1911. XXIII. KÖTET. czájuk tele van vele, indignálódott arczczal odaállni és azt mondani, hogy ti nem fizettek semmiféle adót, ez nem lehet. Mert engedelmet kérek, valakit beugrasztani az adómentesség igérésével értékpapírok megvételébe, azután pedig mikor megvette, a legártatlanabb arczczal odaállni, mintha az azoknak az intézeteknek adott kedvezmény lett volna, holott az az állam közhitele szempontjából tisztán matematikai számításon alapuló kedvezmény volt, ezt jogosan tenni nem lehet. (Igaz ! ügy van ! balról.) Épen a mélyen t. ministerelnök ur utalt a mi pártunk értekezletén arra a szempontra, a melyről tudom, hogy ő soha megfeledkezni nem is fog, hogy milyen magas állami érdek nálunk az, hogy a mi kisebb vidéki pénzintézeteink mobilitását és a betéteknek azt a biztonságát fentartsuk és inkább megerősíteni igyekezzünk, mely abban rejlik, hogy minél több befektetési érték és minél több rente legyen a birtokunkban. Hogy a pénzügyminister ur ezt ezen javaslattal összefüggésbe hozta, azt igazán nem vagyok képes megérteni; (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) mert hogy azokat a pénzintézeteket ez a javaslat és ennek ilyen intézkedései nem fogják biztatni és rávenni arra, hogy alapjaikat, betéteiket és tartalékaikat tovább is állampapírokba helyezzék el, hanem attól őket a legerősebben el fogják riasztani, ez nézetem szerint teljesen nyilvánvaló. (Vgy van ! balról.) És mit tehetnek róla azok a vidéki pénzintézetek, melyek a mobilitás szempontjából igen helyesen vették ezen rentéket és a melyek mind fizetnek adót, hogy a Hazai Takarékpénztár, vagy a Kereskedelmi Bank nem fizet adót ? Hogy a Hazai Takarékpénztár vagy a Kereskedelmi Bank nem fizet adót — a mit most csak a vita kedvéért engedek meg, mert később leszek bátor az ellenkezőjét a pénzügyi bizottság javaslataiból bebizonyítani, — ezzel aláásni azon vidéki intézetek mobilitását, melyek igenis fizetnek"

; adót, helyes pénzügyi politika nem lehet. (Helyeslés balról.) Mindjárt visszatérek arra, vájjon tényleg ugy van-e, hogy azok a pénzintézetek nem fizetnek adót és hogy mennyiben rejlik ebben oly nagy igazságtalanság ? Mindenekelőtt egy rövid elméleti reflexiót olvasok fel a legnagyobb német adószakértő, Fuisting munkájából, mely a jövedelmi adó szempontjából tárgyalja a kérdést. Azt mondja ez az iró (olvassa) : »Jogi személyeknek és más mesterséges jogi alakulatoknak nincsenek saját személyes szükségleteik, és a jövedelem legfőbb ismérvei hiányozván, a jövedelem fogalmának alkalmazása ki van zárva. Az adózási kötelezettség kiterjesztése a természetes személyek körén túl ellenkezik a jövedelmi adó lényegével. Ha pedig megkísérlik ezt a jövedelmi adó-kötelezettséget jogi személyekre is kiterjesztve külföldi törvényhozásokra való utalásokkal igazolni, arra röviden csak azt kell válaszolnom, hogy más államok által elkövetett hibák nem alkalmasak az utánzásra«. 13