Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-401

06 íÖl. országos ülés 1909 tettek eleget a felhívásnak és vették meg magas kurzus és alacsony kamatláb mellett azokat a papírokat és most odaálljon az állam és ugy tüntesse fel őket, mintha személyes adómentességet élveznének : ez sem nem méltányos, sem nézetem szerint az állam részéről megadott szónak respektálásával össze nem egyeztethető, (Helyeslés a baloldalon.) Hisz méltóztassék figyelembe venni, — és itt nem bírom követni a mélyen t. pénzügyrninister urat — hogy vájjon olyan rózsásak-e a befektetési értékek elhelyezésének mostani viszonyai, hogy ez az idő olyan nagyon alkalmasnak látszik arra, hogy azt a hitet, a melyet itt felkeltettünk a tőkepénzesekben, a kik bíztak a magyar állam ígéretében, hogy ezt a hitet ma aláássuk? Olyan óriási-e a tolongás a nemzetközi nagy pénzpiaczon zálogleveleink, rentéink iránt, hogy ez most alkalmas időnek mutatkozik az adott szó megtörése utján is egy ujabb adóztatás létesítésére? Hisz ép tegnap bocsáttatott ki az aláírási felhívás a 215 millió korona értékű állami pénztári jegyekre és ezen aláírási felhivásban újból be van ígérve az adómentesség. Ez azonban nem lényeges itt, mert az adóreform sem fog a pénztári jegyek lejárta előtt életbe lépni. De méltóztassék megnézni, hogy ha ezt az intézkedést megteszszük most, mit érünk el. Azt érjük el, hogy az adóreform életbeléptetése után, mihelyt a magyar állam kölcsönre fog szorulni, minden egyes kölcsönnél ujabb oly intézkedést fog tenni, a melyben arra a specziális kölcsönre nézve meg fogja adni a jövedelemadó alól való mentességet, mert ellenkező esetben, természetesen ugyanannyival kell felemelnie a kamatot, mint a mennyit az az adó kitesz. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Ezzel azt érjük el, hogy a kik eddig, 1909-ig, biztak a magyar állam ígéretében, azokat megbüntetjük, ellenben azokat, a kik a jövőben való kibocsátásokat fogják venni, ujabban biztatjuk ilyen Ígéretekkel, a mikben azonban ezután nem egykönnyen fog bízni senki sem, ez pedig adópolitikai, finánczpolitikai szempontból teljesen elhibázott dolog. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem akarok politikai kérdést felvetni, nem akarom egyáltalán tárgyalni a bankkérdést, ezeknek kapcsán ; azt hiszem, legczélszerübb, ha ezt az egész adókérdést minden pártpolitikai szemponttól eltekintve tárgyaljuk, de azt hiszem, minden pártpolitikai szemponttól el is tekintve, a mai politikai helyzetben — ez a legkevesebb, a mit mondhatunk — számolnia kell annak a lehetőségével Magyarország ügyei és érdekei iránt érdeklődő minden államférfiunak, mondom, számolnia kell annak a lehetőségével, hogy esetleg 1911 jan. 1-én Ausztriával való harczban fog az önálló jegybank megszületni. Es akkor ugyanazon a napon, a mikor az Ausztriával való harcz megindul, ugyanazon a napon, a mikor az osztrákok előre bejelentett terv szerint, de egyébként is, minden gazdasági felfogás szerint runt indítanak meg a kezükben levő rentékkel a magyar tőke január 22-én, péntekéti. ellen, ugyanazon a napon lép életbe az adóreform', a mely egyfelől megrendíti a hitet a magyar államnak ily irányú Ígéretei iránt, másfelől elriasztja a magyar tőkepénzest, ugy a pénzintézeteket, mint a magánosokat attól, hogy az Ausztria részéről visszaküldött papírokat megvegyék. Nem uj ez a kérdés, azért, mert hiszen méltóztassék figyelembe venni, hogy Francziaországban 12 esztendeje igyekeznek, szüksége is volna rá, jövedelmi adót behozni a nagy tőkepénzesekre, de mindig épen a rente-birtokosok érdekében és hogy e kérdést áthidalják, e szempontból nem képes egyetlen jövedelmi adójavaslat törvényerőre emelkedni, és azért nem fog törvényerőre emelkedni a Caillaux-féle most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat sem, mert inkább megbukik Caillaux, a mostani oly népszerű Clemenceau-féle kormány pénzügyministere, semhogy a nemzeti közvélemény belemenne, hogy a rentét megadóztassák. Pedig odaát Francziaországban ez a kérdés jogilag és gazdaságilag egészen máskép áll. Gazdaságilag azért, mert hiszen ott elvégre tudjuk, óriási tőke van, tudjuk, hogy a franczia tőkepénzesek, járadék-birtokosok szenvednének ugyan jövedelmükben, de az állam közhitele, magának az államnak hitele oly erős, szilárd alapokra van fektetve, hogy az még az ily megrenditést is megbírja. Ezzel szemben nálunk semmiféle oly politikához jó érzéssel hozzájárulni nem lehet, a mely a mai viszonyok közt alkalmas lehet arra, hogy a közhitet, az állam financziális Ígéretei iránt való hitet legkevésbbé is megrendíti. (Helyeslés balról.) De a jogi helyzet is másképen áll Francziaországban. Francziaországban jogi szempontból a jövedelmi adó megadóztatása, a rentének jövedelmi adó alá vétele ellen a nagy forradalom idején a VI. évben Vendémiaire kilenczedikén meghozatott egy törvény, a mely azt mondja a járadékra nézve, hogy: »exempt de toute resenue« — ott csak visszatartásról van szó, csak arról, hogy a szelvényből levonás nem fog eszközöltetni. Tehát ott még némi jogosultsággal lehet azt az álláspontot érvényesíteni, a mely semmikép nem érvényesíthető nálunk, hogy nem levonás alól való mentességet, nem hozadéki adó alól való mentességet, hanem teljes adómentességet biztosítottunk a jövőre. És az a pénzügyrninister, a ki Francziaországban ezt először beterjesztette, az akkori Méline ministerium pénzügyministere, George Cochcry maga ezt mondotta 1896 Julius 3-án tartott beszédében (olvassa) : »Mi nem szakítunk el semmiféle szerződést, mert ha ilyen léteznék, ha a jogkérdésben nemcsak bizonyosság nem léteznék, de a legkisebb kétség állana fenn, akkor lemondtunk volna arról, hogy az általános adót a rentére is alkalmazzuk«. Nálunk azonban ez nem igy áll. Nálunk sem lehet a legkisebb kétség, nálunk t. i. föltétlen bizonyosság van az ellenkezőre, arra, hogy az állam a maga értékpapírjai szövegében, a záloglevelekre nézve pedig az 1889 : XXX. t.-czikkben határozottan, fentartás és korlátozás nélkül min-