Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-401

íÖl. országos ülés 1909 január 22-én, pénteken. 95 szolgálnának ennek az egész törvényjavaslatnak. (Helyeslés balfelöl.) En az elméletektől eltérőleg, tisztán a gyakorlati szempont szerint, látszólag minden rendszerbeli összefüggés nélkül tárgyalom ezeket a kérdéseket és méltóztassék megengedni, hogy reflexiókat tegyek az adóreformnak és nevezetesen a jövedelmi adóztatásnak oly részére, a melynél igazán nem voltam képes kezdettől fogva a mélyen t. pénziigyminister ur gondolatmenetét követni és megérteni. (Halljuk! Halljuk!) Ez az a része a jövedelmi adóreformnak, mely az eddig adómentes állampapírokat (Halljuk l Halljuk!) és az eddig adómentes zálogleveleket, illetve ezeknek jövedelmeit ugy a magánosoknál, mint a pénzintézeteknél adóztatás tárgyává teszi, jövedelmi adó alá veszi. Hogy ha ezt mi a rendes adópolitikai elvek szerint fogjuk fel és tárgyaljuk, akkor én a kérdést egészen világosan látom. Épugy, mint mindenki más, bármiféle más jövedelem után adót tartozik fizetni, épugy tartozik jövedelmi adót fizetni az is, a kinek rentéből, záloglevelekből szelvényjövedelme van, sőt esetleg többet is kellene fizetnie, mert nem munkával," hanem tőkével megszerzett jövedelem az, — ebben a tekintetben tehát teljesen egyetértünk. Azonban itt egészen más helyzet van. T. i. az állam annak idején a törvény és a kötvények szövegében ezzel homlokegyenest ellenkező Ígéretet vállalt azokkal szemben, a kik ezen kötvényeket megvették ; mintegy szerződést kötött a kötvénytulajdonosokkal az állam az ellenkező irányban, a melynek megszegését jelentené az, ha most jövedelmi adó alá vetnők az ezekből eredő jövedelmet. Méltóztassék megfigyelni, hogy nincsen arról szó ezeknél a kedvezményeknél, hogy kereseti adó, tőkekamat- és járadékadó alól mentesittessenek, hanem például, az arany járadék-kötvényből leirtam a szöveget, az ott a következő (olvassa) : »A járadékkötvények és az azokon levő kamatszelvények minden fennálló bélyegilletéktől és adótól mentesek és a teljes bélyegilleték és adómentesség azok részére jövőre is biztosíttatik.« Engedelmet kérek, ilyen határozott, szerződéses kötelezettséggel szemben most megadóztatás alá venni ezen jövedelmeket, ez előttem teljesen felfoghatatlan és megérthetetlen dolog. Mondják azt, hogy kérem ez nem hozadéki adó, itt csak a hozadéki adókra gondoltunk, hogy a szelvény nem esik adó alá, tehát a jövedelmi adónál ezt be kell hozni. Engedelmet kérek, épen a szelvényeknél a megkülönböztetés, hogy hozadéki és jövedelmi adó teljesen tárgytalan és játék a szavakkal, mert a szelvény hozadéka az azon egyén jövedelme, a ki azt élvezi, itt tehát azt mondani, hogy a szelvényt nem adóztatom meg, de a jövedelmet megadóztatom, ez annyit jelent, hogy nem azt a papirt adóztatom meg, nem azt a szelvényt a mely azt reprezentálja, hanem csak azt a pénzt, a melyet a szelvényért majd ki fogok fizetni. Engedelmet kérek, mikor ezt megmondtuk, mikor ezt az adómentességet statuáltuk, akkor azok, a kik megvették ezeket a papírokat, nem gondolták, hogy az adómentesség azt jelenti, hogy az a darab papiros nem lesz megadóztatva, hanem, hogy a jövedelmük, a melyet ebből élveznek, nem lesz megadóztatva. Hát, engedelmet kérek, előttem ugy tűnik fel a dolog, mint a hogy Mátyás király idejében az első állami egyenesadó behozatalakor történt. Egy magyar történeti reminiszczencziát kivánok ugyanis felhozni. Mátyás király hozta be nálunk az első állami egyenesadót, lucrum camerae elnevezés alatt. Jöttek azután az oligarcha családok, a melyeknek akkor nagy befolyásuk volt és sorban kérték, hogy ezen és ezen érdemeikért mentse fel őket az adótól. Mátyás király nem tudott a presszió alól szabadulni és sorban felmentette őket, végre azonban észrevette, hogy igy nem lesz semmi adójövedelem, gondolt tehát egy hatalmasat és nagyot, körülbelül olyat, mint most a pénzügyminister ur, és az adót átkeresztelte tributum fiscire. Erre nézve már semmi adómentesség nem érvényesült, és Mátyás király azután vigan szedte tributum fiséi czimen ugyanazt az adót, a melyet lucrum camerae czimen elengedett. De hát engedelmet kérek, méltóztassék a dolognak mélyére tekinteni. Ha itt arról volna szó, hogy valamikor a magyar állam bizonyos személyeknek, bizonyos kereső osztályoknak adómentességet biztosított volna, a bennük rejlő személyi okoknál fogva, akkor teljes joggal térhetne le az állam erről az útról akkor, a mikor a jövedelmi adót behozza. De nem ez történt, t. képviselőház. A magyar parlament és azok a magyar kormányok akkor sem gondolták azt, hogy a záloglevéljövedelem, vagy a rente-jövedelem kevésbbé adóké jjes, mint a földbirtokos vagy kereskedő jövedelme, hanem behozták ezt az adókedvezményt kizárólag abból a szempontból és abból az érdekből, hogy a magyar rentét, a magyar zálogleveleket vegyék, hogy a vételi kedvet az adómentesség által emeljék és felcsigázzák; ezét hozták be ezt az adókedvezményt. Hogy azután most azt, a mit a kölcsön-, vevő állam megígért, az adóztató állam elvegye, hogy azok elé, a kik akkor azért vették ezeket a papírokat, mert az adómentesség biztosítva volt, odaálljunk és azt mondjuk : hogyan élvezhettek ti adómentes jövedelmet, hisz nem vagytok mások, mint a földbirtokos vagy kereskedő : ez az állam két egész különböző íunkcziójának nagyon veszedelmes összevegyítését jelenti. Mert ismétlem, hogy ha azok a rente- és záloglevél-tulajdonosok, nagyon természetes, tudták volna, hogy adó alá fogják vonni őket, vagy kevesebbet adtak volna kurzusban, vagy magasabb kamatot kötöttek volna ki. De hogy a kölcsönvevő állam igénybe vegye azt a magasabb kurzust és alacsonyabb kölcsönkamatlábat, a melyet ilyen ígéret által eszközölt ki, a mikor az illető magánosok és intézetek ezen feltétlen, határozott és semmi kivételt nem ismerő kedvezményben bizva