Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-383
20 383. országos ülés il)08 adókötelezettsége a jövőre megszüntettessék, — a mely tény, tudvalevőleg, az államháztartásban közel 9 millió korona jövedelmi hiányt idézett elő — a milyen nagy jótékonyság a legszegényebb exisztencziákra nézve, másrészt igen súlyosan nehezedik azokra, a kiknek állami egyenes adójuk viszont a 10 koronát valami csekélységgel túlhaladja. Ennek illusztrálására nem érdektelen jeleznem, hogy ez különösen áll a telepes községekre, azokra a községekre, a melyek szegények, a melyeknek a határuk nagyon csekély, a hol tehát a közköltségek, a községi háztartás költségei egyenesen az állami adóra bazirozott kivetés utján lesznek beszerezve, behajtva és felhasználva. Sándorfalva községben eddig 80% volt a községi adó. Annak következtében azonban, hogy a 10 koronán alóli egyenes adók kiestek a fizetésből, a község elveszített 4000 koronányi adóalapot. Mi volt tehát egyéb tennivalója, minthogy — a községi háztartás költségei fixek lévén — ki kellett vetni ezt az adót a 10 koronán felüliekre, tehát a többi állami adóösszegre, a minek az eredménye az lett, hogy mig — mint emiitettem — eddig 80% körül volt a községi teher, most a következő esztendőre 109%-kal szerepel az, vagyis az államnak ez a nagy jótékonysága egyenesen óriási nagy terhet háritott át arra a néposztályra, a mely 10 koronánál nagyobb állami egyenes adót fizet. Ez maga is illusztrálja, t. képviselőház, hogy az a néposztály, a mely a legszegényebb után következik, milyen súlyos helyzetbe jutott, mert hiszen a községi teherviselésben sokkal nagyobb áldozat kívántatik tőle. De tudnunk kell e mellett a többi körülményeket is és azokkal is számot kell vetnünk. A népesedés hála Istennek szaporodik, a földterület azonban nem növekszik, csak nagyon kis mértékben. Ennek sok mindenféle akadálya van. Természetes következmény tehát, hogy a nép elszegényedik, hogy a kivándorlási statisztikának mind szomorúbb képe tárul elénk. Mi tehát itt az egészséges, a helyes politika ? Áttérni arra, hogjr birtokok szereztessenek az állam részéről, hogy — ha már nem lehetséges hamarosan a nagy latifundiumokat, a papi birtokokat hozzáférhetővé tenni — legalább ott, ama területeken, a hol amúgy is a középbirtokos osztály küzd a lét- és a nemlét kérdésével, szerezze meg az állam ezeket a birtokokat, oszsza be azokat apró parczellákba és juttasson kenyeret, megélhetést a szegényebb lakosság ama részeinek, a melyek a tulszaporodás és munkátlanság következtében készségesen elhagynák az ő ősi helyeiket. E tekintetben, t. képviselőház, nem tartom tehát túlságosan nagynak ezt az összeget, a 10 millió koronát. De biztat a remény, — mivel a földmivelésügyi minister ur az ő indokolásába belevette, hogy ez az összeg valószinüleg uj törvényhozási intézkedések folytán nagyobbitva lesz — s a jövében tetemesen emelkedni fog. Elengedhetetlenül szükségesnek tartom ezt az deczember 2-án, szerdán. | intézkedést, mivel az összegek csak átmenetileg terhelik az államháztartást; hiszen ez tulaj donképen hasznos beruházás, a mely óriási kamatokat fog az államnak a vagyonosodás és azoknak a birtokoknok sokkal értékesebbé válta által hozni, de meg az államkincstár csak pénzt cserél, a mikor kiadja azt a tiz milliót és esztendők sorozatán át ismét visszakapja és az adóalapot óriási mértékben növeli. Csak röviden kivánok a hegyvidéki, erdélyrészi és felvidéki akczióval foglalkozni, a mely nagy jelentőségű akczió bizony nagyon csekély összeggel, 1,275.000 koronával van a költségvetésben képviselve. Ha az ember Kazy József ministeri megbizott terjedelmes jelentését elolvassa, a mely könyvet a földmivelésügyi minister ur szívessége folytán kézhez- kaphattunk, bizony bámul, milyen sokoldalú működést fejtenek ki a kirendeltségek, milyen sokféle áldásos nagy czél van ott felsorolva és jelentékeny eredmények elérésére bizony ez az összeg, a melynek nagy része természetesen tisztviselői fizetésekre stb. megy el, vajmi csekély. Talán lesz idő, mikor e czélra az államháztartás több összeget fog nyújthatni. Itt felemlítem, hogy a közvélemény szaturálva van olyanféle híreszteléssel, hogy ezen akczió keretében sok mindenféle visszaélés történik. Nem mintha a vezetőségek járnának el helytelenül bármi tekintetben, de a támogatásra szoruló egyéneknek oly nagymérvű kapzsisága, furfangja, ravaszsága játszik közre, hogy minden lehető eszközt és módot megragadnak, hogy az állam jótékonyságát élvezzék, de nem azért, hogy ez jólétüket állandóan biztosítsa, hanem a jótéteményeket azután rövidesen elvesztegetik, illetéktelen kezekbe juttatják és megelégszenek mögötte valósággal a tál lencsével. Hiszen minden jótékonysági akczió bizony sok százalék erejéig meghiúsul az emberi fondorlat, a ravaszság, a könyörületnek tulaj donképen krokodilus-könyek utján való kizsarolása révén ; az egyes ember természetesen nem védekezhetik, mikor alamizsna-filléreit kiosztja, de már a mi ezeket az államilag szervezett akcziókat illeti, helytelennek és hibásnak tartanám,— nem is hiszem el — hogy ez nagyobb mértékben itt is előfordulna, ellenben szórványos esetek elől elzárkózni, azokat lehetetlenné tenni valóban nem állhat módunkban. Azért terjeszkedem ki e kérdésre, mert nagyon sokat hall az ember e témáról, nekem pedig az a felfogásom, hogy mivel ezek a szervezetek odalenn évről évre mind jobban megerősödnek, mivel alkalmuk van ott a néppel megismerkedni, az egyedeket magukat megismerni, hovatovább mindinkább abban a helyzetben vannak, hogy megválogassák azokat, a kiket az állam jótéteményeiben részesíteni akarnak, másrészt pedig, ha rájönnek az ilyen visszaélésekre, a melyekről szóló hírekkel, mondom, a közönség tele van, keressenek módot arra, hogy azokat a haszontalanokat, a kik visszaéltek a nemzet jótékonyságával, megfelelő megtorlásban részesítsék. (Elénk helyeslés.)
