Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-383
383. országos ülés 1908 deczember 2-án, szerdán. 21 T. képviselőház! A gazdasági munkás- és cseléd-ügyek rovata alatt a múlt évi törvényhozási intézkedés folytán tudvalevőleg 500.000 korona fog a jövő évben a ministerium rendelkezésére állani a végből, hogy ezen összeg a gazdasági munkásházak mentől nagyobb számban való létesítésére fordittassék. Ez egy végtelenül áldásos akezió, a melynek országszerte már is ismerjük jó eredményeit; czélja az, hogy a legszegényebb néposztály egy kis vagyonhoz egy kis ingatlanhoz juthasson. Ez egyszersmind serkentőleg hat arra a legszegényebb néposztályra, hogy a biztos családi ház, a családi fészek létezése által anyagi gondjaiban is megkönnyebbülve, nagyobb takarékosságra indittassék, hogy félretéve nélkülözhető garasait, azután annak a természetadta törekvésnek is élhessen, hogy további vagyonszerzési alapokat fektethessen le. Sajnos, az én vármegyémben elég gyengén állunk a gazdasági munkásházak akcziója dolgában, mert kerületemben sem Horgoson, sem Sándorfalván, sem Kisteleken a mai napig még kézzelfogható eredmények nem mutatkoznak, és pedig azért nem, mert a munkáslakházak létesítésére szükséges teriiletek megszerzése óriási nehézségekbe ütközik, örömmel értesültem, hogy Kisteleken e nehézségeket legyőzték, mert az ottani igen értelmes gazdaközönség belátta, hogy kötelessége ezen akcziót előmozdítani és a szükséges telkeket a község területéből elég méltányos áron bocsájtja rendelkezésre. Sándorfalván az uradalom bizonyos negligencziával kezeli a kérdést és az alispán jóravaló törekvései eddig pozitív eredményre nem vezettek. Horgoson az a szerencsétlen helyzet áll fenn, hogy a községet u. n. közbirtokossági területek környezik és a közbirtokosság tagjai ma a legalsóbb, a legszegényebb néposztály esküdt ellenségei, azért, mert Horgoson a szocziálizmus véletlenül igen nagy elterjedést nyert. Ezért csupa daczból is mindenképen meg akarják akadályozni azt, hogy a legszegényebb néposztály ott telkekhez juthasson. Pedig épen Horgoson nagyon égetően szükséges volna ezen akezió keresztülvitele, mert nem ritka, hogy ezen legszegényebb emberek 50—60 forintot kénytelenek fizetni egy viskóban egy szobácska és kamra bérletéért, a mi igazán aránytalanul drága bér ; a mellett idegenül, zsellérként laknak ott az életnek mindenféle kényelmétől megfosztva. E kérdés megoldását nagy sürgőssége daczára lehetetlen a közbirtokosság merev magatartásával szemben a sikeres megoldáshoz vezetni. Már azt a kedvezményt is megszereztük, hogy egy szomszédos uradalom hajlandó a községünk belterületéhez igen közel álló 40 hold területet a közbirtokosságnak jutányos áron átengedni csak azért, hogy a közbirtokosság területi veszteséget ne szenvedjen ; mindazonáltal akcziónk nem sikerült és nem tudom, hogy mikor fog eredményre vezetni. Ez a körülmény, a mely valószínűleg nemcsak ott nálunk, hanem az országban másutt is fenforog, mindinkább megerősít abban a nézetemben, hogy ' ezen kalamitáson intézményesen, törvényhozási utón kellene segíteni az által, hogy ezen munkásházépitési akezió szükség esetén a kisajátítási jog biztosításával megerősíttessék. Nagyon nagy fontosságú kérdés ez. Tudjuk azt, hogy kivált az alföldi városok környékén milyen óriási a telek drágasága. Mig ezelőtt néhány esztendővel kat. holdanként 4—500 forintért meg lehetett szerezni ezen telkeket, ma ne adj Isten, hogy 1000—2000 forinton alul, a községek közelében, olyan helyeken, a hol ilyen munkásházak létesítése czélszerű volna, területet lehetne szerezni. Mindenütt felébred az egyéni önzés, a kapzsiság, kiki túlbecsüli a saját területének, portájának értékét és a megegyezés raczionális árak mellett a legtöbb esetben ki van zárva, mig ha ez a nemes jótékonysági akcziója az államnak megerősíttetnék azzal, hogy a kisajátítási jog utján lehetne a területeket megszerezni, mindezek a nehézségek és anomáliák ki lennének küszöbölhetők. Nagyon helyeslem a földmivelésügyi minister urnak azt az intenczióját, hogy a földművesek részére tudakozó-irodát kíván felállítani. Ha végigtekintjük mi országgyűlési képviselők, saját bokros teendőinket, azt kell látnunk, hogy a törvényhozási teendőkön kivül bőségesen jut ki minden feladatból; de ha nézzük, hogy ezek a mellékes feladatok miként oszlanak meg, azt látjuk, hogy bizony az intelligens osztályok azok, a melyek a mi közbenjárásunkat a legnagyobb mértékben igénybe veszik, és csak igen csekély perczentuáczió esik a mi föld műves-osztályunkra. Ennek magyarázata részben talán az is, hogy a szegény nép fél attól, hogy ha valamely panaszával a képviselőhöz fordul, az talán költségbe fog kerülni. Ha azonban köztudomásúvá válik, hogy a földmivelésügyi minister ur felállított egy tudakozódó irodát, a hol minden szegény ember minden költség nélkül megkaphatja a kívánt tudósítást, akkor ezzel igen sokat lehet könnyíteni a szegényebb néposztályok helyzetén. Ha nézzük az alföldi városokat, meglep bennünket, hogy minden fejlődő város közelében jelentékeny, szép, emelkedő konyhakertészetet látunk, de sajnos, ezeket a konyhakertészeteket, a melyek vízhasználattal teszik a földmivelést belterjesebbé, a bolgárok művelik. Ez az élelmes, derék, munkás népfaj példát mutat, hogyan lehet aránylag kis földterületet a legjobban kihasználni. Sajátságos dolog, hogy itt vannak ezek a bolgárok évtizedek óta, — ismerek közülük olyat is, a ki megtelepedett és jóravaló honpolgár lett, — ám a legtöbben, mihelyt az őszi munkaszünet beáll pátriájukba vonulnak és hazaviszik azt a pénzt, a melyet nagy takarékossággal, sokszor koplalva, félretehettek és elviszik azt haza, országuk vagyonosodásának biztosítására. Ezzel az ő munkásságuk az országra nézve nagy részben haszontalanná válik. És minő sajátságos tünemény, hogy íme a mi néjüink szemei előtt történik ez a nagy amelioriaezionalis munka