Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-383

383. országos ülés 1908 deczember %-án, szerdán. 15 betétien, milliárdokra menő gyarapodást mutat, akkor látjuk, hogy különösen a városi góczpontokban egyesitett iparosság révén mily mértékben emelkedik a vagyonosság. A fogyasztás mértéke adja meg a vagyonosodás fokozásának mértékét. És csodálatos, hogy a mikor egyik legfőbb exportpiaczunkon, Németország területén a baromfitenyésztés állami és társadalmi támogatás mellett rendkívüli haladást mutat, a mi különösen a tojásnál milliárdokra való fokozásban jelentkezik, ugyanakkor ugyanott az import, reánk nézve az export, emelkedik. Vagyis Németország területén, a] hol óriási erőfeszítést látunk e tekintetben, a hol nagy mértékben fokozták saját tenyésztésüket, a vagyonosodás odáig terjed, hogy mindez nem elegendő, hanem még az import is emelkedett. És itt van az a szerencsétlen momentum, a melyet magunkra nézve akarok megrögzíteni. Ezelőtt öt esztendővel a német piaczon a baromfitermékek tekintetében Ausztria-Magyarország volt az első helyen, ez fedezte a német import legnagyobb részét, ugy hogy csupán az élő baromfibevitel kitett 27 millió márkát évenként. Sajnos, az utolsó öt esztendő leforgása alatt nemcsak tért nem hódítottunk, de elvesztettük vezető szerepünket. A kezemben levő konzuli jelentésekre való utalással állithatom, hogy Magyarország és Ausztria leszorult Németországban az exj>ortállamok első helyéről, rendkívüli mértékben visszaesett és helyét elfoglalta Oroszország, a niely a múlt esztendőben 27 millió rubel árával többet exj^ortált, mint mi. Ennek egyik oka részben a vámviszonyokban rejlik, a 4 márkás élő állatra való vámban és a 14 márkás métermázsánként megszabott holtsúly után fizetett vámban, valamint abban, hogy a vámkezelésben kedvezések is biztosíttattak Oroszország számár.-). Ez reánk nézve szinte különleges dolog, mert egy szövetséges államtól más elbánást várhatnánk a saját termékeink tekintetében, (ügy van!) Azonban, hogy a t. minister ur szives figyelmét erre a körülményre felhívjam, itt még egy specziális ok is van, a mely a magyar baromfit és annak termékeit leszorítja Németországban, és ez a ludkivitel kérdése, Oroszország a múlt évben több mint két és fél millió ludat exportált Németországba. Magyarország és Ausztria pedig ezen idő alatt rendkívül visszamaradt épen a ludexport tekintetében, a minek oka az volt, hogy nálunk az u. n. emdeni ludfajta propagáltatik, a mi kétségtelenül elsőrangú husfajta és a világon elismert legszebb ludállat, de ennek a ludfajnak meg vannak azok a hátrányai, hogy egyrészt kevesebb tojást ad, másrészt pedig a tojása kevésbbé termékeny, míg ellenben az orosz holmogorszki lud, a mely az archangelszki kormányzóságban tenyésztetett legelőször, valamivel kisebb fajta, de óriási mennyiségben produkálják, könnyebben tenyészthető és mesés olcsó áron szállítják Németországba. Egy hang (a középen): Vaggonszámra! Polónyi Géza: Igen, vaggonszámra. Mondtam, hogy harmadfél milliót szállítottak egy esztendő alatt Oroszországból Németországba, azt pedig csak vaggonban lehet szállítani. A másik, igen érdekes oka ennek a mi hátramaradottságunknak a következőkben rejlik. (Halljulc! Halljuk!) Eltekintve attól, hogy különösen a nagy Alföldön, az ország legnagyobb részén még nem mentek rá a faj baromfi tenyésztésére, hanem mindig a valódi régi magyar fajt tenyésztik . . . Hammersberg László előadó : Az a legjobb! Polónyi Géza: Hallom, hogy az a legjobb, nem tudom, hogy ki mondja. T. barátom szeretheti a jó magyar csirkét, én is szeretem, hanem méltóztassék megengedni, hogy meggyőzhessem őt arról, a fajbaromfi területén, hogy sokkal jobb fajtákkal is találkozhatunk; de ettől eltekintve, ha már a közbeszólásra válaszolnom kell: a nagy világ-exportban nem azt kérdezik, hogy az igen t. előadó urnak melyik pecsenye tetszik legjobban, hanem, hogy nekünk melyik tetszik. (Derültség.) Exportálni pedig csak olyan húst lehet és kell, a milyent külföldön keresnek. A magyar csirke, ha kappan lesz, rendszerint átlagosan másfél kiló sulyu. Már most, t. előadó ur, a külföldön azt mondják: mi nagyon régen rájöttünk arra, hogy a mi drágább, az olcsóbb. Ez egy sajátságos paradoxon; mindjárt megmagyarázom. Nálunk Magyarországon az élő állatok nem súly szerint árusittatnak, hanem darabonként, párban. Ez egyik baja a mi baromfitenyésztésünknek és egyik akadálya annak, hogy a parlagi baromfitenyésztésről átmehessünk a fajbaromfitenyésztésre. Mert miben rejlik itten a titok? Abban, hogy a mig 4 kilós kappant nem lehet kapni a piaczon, t. i. magyar fajtát, addig p. o. egy orpington pulárd 4—5 — 6 kilós súlyban kerül hizott állapotban a piaczra — most csak az orpingtoni tyúkról beszélek, nem beszélek más fajtákról, mint pl. a langsani tyúkról, a mely Ausztriában az első dijat nyerte — és addig, mig a magyar tyúk, az u. n. szikla-tyuk, a mely ezen a területen a legjobbnak van elismerve, 80—100, legfeljebb 120 tojást ad évente, addig a tojó-versenyeken ezek a fajok, pl. a langsani, 247—251 tojást is ad évente, el is tekintve attól, hogy az a tojás, a melyet a magyar tyúk ad, 45 — 50 grammos, az a tojás J>edig, a melyet egy faj-tyuk ad 65—70 grammos tojás, és ma már a külföldön, hogy ha nem szállítunk u. n. teatojást, sárgabarna tea-tojást, és 60 grammon alul van az a tojás, egyáltalában még piaczra sem bocsájtják. Bármennyire szeretjük is mi a magyar csibét, ha tojást akarunk exportálni, kénytelenek vagyunk 70 grammos tojást exportálni, mert akárhány láda tojást méltóztatik is kiküldeni