Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

154 385. országos ülés 1908 deczember k-én, pénteken. irányítani a kultuszminister ur figyelmét Trencsén vármegye legészakibb részére, a mely vidéknek kulturális állapota egyszerűen kétségbeejtő. Ezt a vidéket a legszorgalmasabb nép lakja. Tótok. Becsületes, hazafias, jóakaratú, szorgalmas és munkás nép, mely megérdemli azt, hogy minden oldalról a legmesszebbmenő támogatásban részesittessék. És ez a támogatás mégis, az állam részéről, különösen kulturális tekintetben, consequenter elmaradt. Trencsén vármegyének ezen a vidékén olyan szomorú kulturképek tárulnak elénk, a milyenek nem hiszem, "hogy léteznének Európának bármely országában is. Csak egyetlen községet emlitek, a hol a kulturális állapotok igazán vigasztalanok. Ocsad községben 674 iskolaköteles gyermek van és csak egyetlenegy iskola, egyetlenegy tanteremmel, a melybe — a legnagyobb jóakarattal számítva — talán belefér 120 gyermek. Nos hát, engedelmet kérek, mi legyen abból a többiből ? Tisztára analfabétáknak kell maradniuk. Pedig, hogy a kultúra áldásaiban részesedjék ez a megbecsülést érdemlő nép, azt hiszem, ez bizonyos tekintetben humánus intézkedés volna, s talán a mélyen t. minister ur sem érdemelné meg, hogy az inhumánnsság vádjával illessék, mintha méltánytalanságot követett volna el a néppel szemben épen ő, a ki minden igyekezetét arra fordítja, hogy Magyarország kulturális viszonyait a lehető legmagasabb fokra emelje. Ez a szegény község három iskolára való telket vásárolt, pedig a képzelhető legszegényebb lakossággal bir és így azt kell mondanom, hogy valóban a koldustarisznyáját vitte oda áldozatul a maga kulturális érdekeinek felsegélyezésére. Az iskola ennek daczára sem épült. De nem csak Ocsad községben van ez igy, hanem Trencsén vármegyének meg számtalan más községében is hasonlók a viszonyok. Ezekkel azonban nem kívánok bővebben foglalkozni. üeá akarok még mutatni röviden az uzsorának számtalan sok fajára, a melyek e vidéken épen az ilyen szomorú kulturális állapotok következtében oly' nagy mértékben elharapódzottak. Az uzsorát nem fogjuk megszüntetni tisztán csak az uzsorások üldözésével, mint a hogy az már megyeszerte el van rendelve Trencsénben, hanem igenis, megszüntethetjük ezeket a visszaéléseket annak a lehetetlenségével, hogy az uzsorások áldozatokat tudjanak találni. (Igaz! TJgy van! a középen.) Az uzsorának egyetlen ellenszere a kultúra. A hol kultúra nincs, ott azt meg kell teremtenünk és annak a kultúrának érdekében minden áldozatra készeknek kell lennünk. (Igaz! TJgy van! a középen.) E vidéken pedig nem létezik kultúra, tehát megteremtenünk kell. Igen elszomorító képek ezek, t. ház, és én bízva bízom abban, hogy a t. kultuszminister ur lesz olyan kegyes ezeket a bajokat a lehető legrövidebb idő alatt hatásosan orvosolni. Minden igyekezetem mellett is, hogy beszédemet a lehető legrövidebbre szabjam, nem végezhetem be mondanivalómat a nélkül, hogy, ha csak egy pillanatra is, ne időzzem Ballagi Aladár t. képviselőtársamnak mai beszédénél. (Halljuk!) Abban a meggyőződésben élek, hogy ha protestáns részről mindenütt azzal a koncziliáns hanggal, az igazságnak oly meggyőző erejével, türelemmel és igaz keresztény felebaráti szeretettel találkoznánk, mint a milyen türelem és felebaráti szeretet nyilatkozott meg a t. képviselő ur beszédének minden egyes szavában, azt hiszem, sok üszök, valóságos gyehenna, a melyet egy bukott politikai rendszer hívei és a jelen politikai rendszer ellenségei összehordtak (TJgy van! jobbfelöl.) csak azért, hogy lángra lobbantsák Magyarország felekezeti békéjét, nem gyújthatna, és az a mesterkedésük, hogy azzal az üszökkel, azzal a gyehennával mi közöttünk is megbontsák a békét, meghiúsulna. Dicsérettel emlékszem meg arról az igyekezetéről, a melylyel voltaképen ő tette meg az első lépést arra, hogy kölcsönösen megértsük egymást és a felekezeti békét egymás között is megszilárdítani igyekezzünk. Mi katholikusok örömmel szavaztuk meg a protestánsok részére itt a házban az állami segélyt és lelkesedéssel kisértük a házon kivül is az itt elért sikereiket. Azt hiszem tehát, hogy minden tekintetben joggal várhatjuk el mi katholikusok, hogy jogaink, a melyek a törvényben vannak lefektetve, végre érvényesüljenek; hogy régi vágyunk, félszázados sérelmünk orvoslása: az autonómia és a kongrua végre már megteremtessék. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Mi katholikusok olyan helyzetben vagyunk ebben az országban, hogy még iskoláinkra sincs olyan ingerencziánk biztosítva a törvényben, mint más felekezeteknek. (Halljuk! Halljuk!) Ezeken az állapotokon végre már segíteni kell, (Helyeslés.) és elodázhatatlan ezen kérdések rendezése. Elodázhatatlan a kongrua rendezése is, de nem azokon az alapokon, a melyeken az évek előtt megindult, mert a mi akkor elég volt a megélhetésre, az manajDság már nem elég. A viszonyok megváltoztak és megdrágultak a megélhetés feltételei papra, czivilre és mindenkire nézve egyaránt, (ügy van!) s a tisztviselők fizetését is emeltük a lehető legnagyobb nagylelkűséggel kinyitván az ország zsebeit valamennyi tisztviselő részére. (Halljuk !) Azt hiszem, hogy azok iránt is nagylelkűséggel viseltethetünk, a kik szintén hazafias, és kulturmissziót teljesítenek az országban. A kongruának azon alapját tehát, mely szerint 1600 korona összegig történik a papok dotácziőjának kiegészítése keveselem és nagyon