Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

152 385. országos ülés 1908 az elnök eljárását teljesen indokoltnak és jogosultnak tartom. (Helyeslés.) Azonban az elnök úrhoz egy kéréssel fordulok. Midőn negyedszeri felszólalásában megvonta a szót, utolsó megvonó nyilatkozatában csak annyit mondott: megvonom a szót. ííagyon kérem a t. elnök urat, hogy a következő esetekben méltóztassék legalább a házat annyiban tájékoztatni, hogy milyen czimre vagy okra alapítva vonja meg a szót, mert ez nem az elnök joga, hanem a házszabályok alkalmazási kötelezettsége. (Helyesléseié.) Elnök: T. képviselőház! Én is nyilatkozni kívánok. (Halljuk! Halljuk!) Egy hibát elkövettem, t. képviselőház, a házszabályok irányában, — igaza van Maniu Gyula t. képviselő urnak — azt, hogy én a házszabályok 221. §-ában letett jogommal a legszigoruabban nem éltem. (Igaz! Ugy van!) Mert a 221. §. első bekezdése a következőket mondja (olvassa): » Egyedül az elnöknek van joga a szólót beszédében félbeszakítani, vagy a tárgytól való eltérés eseteiben őt figyelmeztetni. Ha szóló kétszeri figyelmeztetés után ugyanazon beszéd folyamában ismétli a fennebbi hibát, az elnök elvonja tőle a szót*. En nem kétszer, hanem négyszer "figyelmeztettem a képviselő urat (Igaz! Ugy van!) és a mikor ötödizben akartam figyelmeztetni, épen ugy, mint Hock János t. képviselő ur felhozta, Lukács László képviselő ur egy csinynyel ezt lehetetlenné tette. Ebben is leli magyarázatát az, hogy én, a mikor megvontam tőle a szót, ezt nem indokoltam meg, mert erre nézve a házszabályok 221. §-ának első bekezdése nekem a jogot és jogczimet megadja. (Helyeslés.) Ez volt az én eljárásom, és azt hiszem, teljesen a házszabályok szerint jártam el. (Helyeslés.) Ki következik? Csizmazia Endre jegyző: Goldis László! Goldis László : T. képviselőház ! Minthogy a közoktatás állapotára nézve tett tapasztalataimról véleményemet régibb beszédemben szerencsés voltam már más költségvetések tárgyalása alkalmával elmondani, valamint elmondottam azon aggályokat is, a melyeket a közoktatásügyi politika általános vezetésével szemben táplálok és minthogy ugy találtam, hogy azon idő alatt, a mely ezen felszólalásom óta lefolyt, ezen politika általános elveiben semmi változás nem állott be, a magam részéről szükségtelennek tartottam, hogy ugyanezeket az elveket itt újból kifejtsem, annál kevésbbé, minthogy nem is lehetett reményem, hogy talán most már két év lefolyása után sikerülni fog mégis a közoktatási politika vezetését meggyőzni arról, hogy a közoktatási politikában folytatott elvek nem mozognak azon irányban, a melyekben én azokat látni szeretném és a eczember í-én, pénteken. mely elveket szem előtt tartottam eddig, szem előtt tartok ma is. Ezért mondom, hogy nem szándékoztam az általános vitában most részt venni. Most sem fogom ezt tenni, csupán csak egy pár megjegyzésre szorítkozom azért, hogy egyik képviselőtársam által itt a házban ujolag felhozott és hangoztatott bizonyos vádakkal szemben védekezzem ugy magam, mint annak az egyháznak a nevében, a melyhez tartozni szerencséin van. A mint már többször voltam bátor említeni itt a házban, szomorú dolog, hogy bizonyos urak a kultúrpolitikát szokták felhasználni arra, hogy babéraikat gyarapítsák a nagyközönség előtt, hogy népszerűségüket növeszszék akkor és azáltal, hogy bizonyos, ezen országban fennálló felekezeteket meggyanúsítsanak s azokra a hazafiatlanság vádját szórják. így a nagylaki kerület képviselője, Nagy Sándor képviselő ur megint szükségesnek tartotta azt hangoztatni, hogy az aradmegyei görög-keleti román hitfelekezet, mint ő mondja felszólalásában, hazafiatlan tendencziákat táplál némely esetekben és az ő megjegyzése szerint ez volna most is az oka annak, hogy bizonyos tekintetben az 1897 : XX. t.-cz. nincs keresztülhajtva, különösen abban a tekintetben, hogy a tanitók meg vannak akadályozva abban, hogy megkaphassák ebben a törvényben inicziált fizetésjavitásukat. Azt mondja t. képviselőtársam erre vonatkozólag (olvassa): »A 20. §. szerint ugyanis csak akkor kaphatnak állami segélyt, t. i. a tanitók, ha bizonyos tárgyakat magyarul tanítanak, ministerileg jóváhagyott tanterv, óraterv és tanítási eszközök szerint. Ezeket mind az egyházi főhatóságnak kellene produkálni. Az első kérésem tehát a minister úrhoz az, hogyha az egyházi hatóság nem csinálja, csináltassa meg a minister ur a tantervet, mert akkor sok lesz, a ki elfogadja, most nincs mit elfogadniok, mert nem adják a kezükbe; akkor majd sokkal inkább tudunk nekik államsegélyt biztosítani.« Ez a vád alaptalan. Meg vagyok győződve, hogy a közoktatásügyi kormány is tudja, hogy ez a vád alaptalan, sőt én magam egyszer a kultuszminister urnak felpanaszoltam ezt a dolgot, hogy t. i. a közigazgatási bizottság, és különösen az aradmegyei közigazgatási bizottság, visszautasítja a tanitók államsegély iránt benyújtott kérvényét azzal az indokolással, hogy a kérvény nincs felszerelve mindazokkal a feltételekkel, a melyek a törvényben elő vannak írva arra nézve, hogy azt a segélyt megkaphassák és ezen hiányzó feltételek közt a közigazgatási bizottság először rendesen azt kifogásolja, hogy nincs hozzácsatolva a kérvényhez a tanterv. A kultuszminister ur akkor azt mondotta nekem, hogy ezen lehet ugy segíteni, hogy az illető tani tó és az iskolafen tartó hitfelekezet