Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

385. országos ülés 1908 deczember 4-én, pénteken. 151 dések megvitatásához feltétlenül az egyes érvek és indokok felsorolására van szükség. Ennek a parla­menti elvnek gyakorlati alkalmazását az igen tisztelt most elnöklő alelnök ur igen gyakran nem szokta kellő figyelemben részesiteni. Tegnapelőtt felszólaltam egy kérdésben. Annak illusztrálására hozom fel e tényt, hogy az elnök ur ezen diszkréczionális jogát nem a kellő határok között tartva veszi igénybe. Molnár Jenő: Ugy van! Ugy van! Maniu Gyula". Az igen t. elnök ur ezelőtt három nappal ugyanis megvonta tőlem a szót a következő körülményekből kifolyólag: A föld­mivelésiigyi minister ur egyik tézisemmel szemben bizonyos indokokat hozott fel. A parlamenti meg­vitatásnak legelemibb követelménye, hogy, & mennyiben egy véleménynyel szemben az ellen­kező álláspontot elfoglaló bizonyos indokokat hoz fel, az illető képviselőnek joga legyen ezen indokokat megczáfolni. Ennek daczára az elnök nem adott teret ezen parlamenti jogosultság érvé­nyesítésének, hanem megvonta tőlem a szót azért, mert szerinte az indokok megczáfolása nem tar­tozik a tárgyhoz. Most pedig megvonta a szót Lukács László barátomtól azon ürügy alatt, hogy azon indokolás, a melyet ő beszédében helyesnek tartott felhozni, nem tartozik a tárgyhoz. Kétség­telen, hogy ez a jog az elnök ur diszkréczionális jogköréhez tartozik, azonban azt hiszem, nem lépjük át a méltányosság és az igazság határait, ha arra kérjük az elnök urat, méltóztassék a disz­kréczionális jogot a parlamentarizmus elvei által parancsolólag diktált korlátok közt gyakorolni. Mikor Lukács László t. barátom a közoktatás­ügyi minister urnak általunk nem helyeselt kultúr­politikáját támadja és ugy tartja jónak, hogy ezen helytelen kultúrpolitikának jellemzésére szük­séges, hogy felhozza indokul az ő álláspontja mellett azt az értekezést, a melyet a kultusz­minister ur a külföld számára irt abból a czélból, hogy a maga kultúrpolitikáját igazolja, és mikor annak a brosúrának a tartalmával be akarja igazolni, hogy a kultuszminister ur politikája nem mindenben felel meg a brosürában hirdetett elvek­nek, akkor nézetem szerint Lukács László barátom a tárgytól el nem tért. Abban a perczben, mikor mi az indokok felhozásában korlátokhoz vagyunk kötve, mikor az eszmei harcznak vitelében ilyen korlátokhoz vagyunk úgyszólván kötve, akkor a parlamentarizmus többé nem felel meg annak a czélnak, annak a követelménynek, a melynek szem előtt tartásával a parlamentarizmus intéz­ménye egyedül felel meg czéljának. A parlamen­tarizmus jogosultsága az, hogy a vitatkozás sza­badságával . ., (Zaj.) Justh Gyula: Senki sem korlátozza a vitat­kozás szabadságát! Gál Sándor: A parlamentarizmussal nem lehet a nemzet türelmével visszaélni. (Nagy zaj.) Maniu Gyula: Abban a perczben, mikor az elnök discretionális jogát akképen gyakorolja, hogy az eszmék tisztázása és az érvek szabad felhozása nem talál kellő teret, mi magunk,- a parlament tagjai, vágjuk el lábunk alatt a fát. Én ezzel az alkalommal csak azt akarom egy­felől leszögezni, (Zaj.) hogy az elnöki eljárás házszabályellenes volt, másfelől azt akarom kon­statálni, hogy az elnöki discretionális jognak ily keretekben való gyakorlása nem egyébre, mint épen a parlamentarizmus, elvének kompro­mittálására vezet. (Nagy zaj.) Én kérem a jövőre az igen tisztelt elnök urat, szíveskedjék ezen elnöki discretionális jogát a parlamentarizmus és az eddigi gyakorlatnak megfelelően alkal­mazni. (Nagy zaj.) Elnök: Hock János képviselő ur a ház­szabályokhoz kívánván szólni, megadom neki is a szót. Hock János : T. ház! A házszabályokhoz kívánok én is szólni, még pedig a házszabá­lyok helyes alkalmazása miatt. Halljuk!) A t. képviselő ur azt mondotta, hogy az elnök dis­cretionális jogot gyakorol itt, mikor a szólás jogát megvonja egy képviselőtől. Én a leg­messzebb menő liberalizmussal óhajtom minden­kor a házszabályokat kezelni, mert a parlamen­táris életnek csak akkor van életereje és akkor termékeny az, hogyha meggyőződését és véle­ményét az ember itt nyíltan, szabadon kifejtheti. (Ugy van!) De t. képviselőtársam hosszú beszéde alatt négyszer adott reá okot, hogy az elnök figyel­meztesse: (Igaz! Ugy van!) maradjon szigo­rúan a tárgy korlátai között. És mikor felol­vasta itt azt a czikket, melyet gr. Apponyi a Revue de Hongrie-ben irt, joga lett volna a képviselő urnak megczáfolni e czikkben mind­azokat a vonatkozásokat, melyek vallási és egy­házi tartalmúak, (Igaz! Ugy van !•) de a t. képviselő ur mindettől eltérve, egyenesen a nem­zetiségi politika sérelmeiről beszélt félóra hosz­szat állandóan. (Igaz! Ugy van!) Én emlékez­tetem a házat arra a közderültségre, a melyet okozott épen a képviselő ur eljárása, hogy va­lahányszor eltérve a tárgytól, a nemzetiségi po­litikának vagy a sérelmeknek paripájára felült, a képviselőház feszült figyelemmel leste az el­nöki közbeszólást s abban a pillanatban, mihelyt az elnök a csengetyűhöz nyúlt, a képviselő ur belevegyitett egy »közoktatást«, egy »népneve­lést«, (Igaz! Ugy van!) s ez által alaki jog­czimet nyert ahhoz, hogy tovább beszélhessen. Én azt hiszem, valahányszor az elnök itt a házszabályokat alkalmazza, kötelességet telje­sít és nem diszkréczionális jogával él, (Igaz! Ugy van-!) és azt hiszem, a házszabályok szi­gorú alkalmazása mindnyájunk érdeke. (Helyes­lés.) A házszabályok szigorú alkalmazása, azt hiszem, nekünk is nyújt jogot, hogy mindazokat az ellenvetéseinket, észrevételeinket, a melyeket a házszabályok megengednek, a tárgy keretén belül, az elnök diszkréczionális jogától menten, szabadon gyakorolhassuk. (Helyesles.) Ezért én

Next

/
Oldalképek
Tartalom