Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

148 385, országos ülés 1908 deczember k-én, pénteken. és azok papjai súlyosan hibáztak, mert elhanyagolják őket. Pirulás nélkül nem lehet elgondolni, hogy Magyarország egyik legműveltebb városában, néhány száz lépésnyire az egyetemi és főgimnáziumi épületektől ezer számra élnek magyar emberek, a kik etnográfiailag érdekes képet mutatnak, de a kik látókörükben, műveltségben, tehát az élettel szemben való küzdés mesterségében, gondolkodásban, babonában, nyerseségben s vadságban száz-kétszáz esztendővel visszamaradtak. Az a fiatalság, a mely irniolvasni alig tud, korcsmázással, verekedésekkel és duhajkodással tölti el kevés szabad idejét. Egy-egy kivételesen szerenesés közülök, a ki magasabb kiképzéshez jut, mint tanár, ügyvéd, orvos, fényesen beválik , . . stb.« íme, egy leírás olyan vidékről, a hova ha a kultúra sugarai közvetlen közelről jutnának el és felolvaszthatnák azon jégréteget, a melyet konstatál ez a leirás, sokkal boldogabb állapotok következnének be. Ezt a leirást egy egyetemi tanár irta, tehát nem mondhatják azt, a mit mondanának akkor, ha ezt román lapból olvasták volna, vagy ha én irtam volna, hogy ime, mennyire rágalmazzák és gyalázzák a magyar népet a magyar képviselőházban ós a külföld előtt. T. képviselőház! Ezek létező bajok, létező sebek, ezekre akarunk mi orvoslást, igen t. képviselőház. Ne tessék minden kérdést a sovinizmus szemüvegén keresztül nézni, ne méltóztassék minden kérdést a faji exkluzivitás szemüvegén nézni, (Zaj.) hanem méltóztassék az általános kultúra magaslatára emelkedni és megadni minden népnek a magáét, megadni a magyarnak, a románnak, a tótnak stb. Méltóztassék lehetővé tenni, hogy az állami iskolákban az anyanyelv legyen az alapja a tanításnak, hogy a tanintézetekben minden gyermek anyanyelvén nyerhesse a maga kiképeztetését. Mi nemcsak hogy nem bántjuk magyar testvéreinket ebben a tekintetben, hanem ellenkezőleg, szívesen vesszük előrehaladásukat, (Zaj.) szívesen előmozdítanánk minden olyan intézményt, a mely a magyar nép gyarapodására, fejlődésére irányulna, hogy ilyen kritikát ne hallhassunk többé a magyar képviselőházban, hogy ilyen, az igazságnak megfelelő és szomorú képet ne legyen szabad többé előadni, épen egy egyetemi tanár által megírva. Magyarország törvényhozó testületében. (Zaj.) Ha ez igaz a magyar népre, és ezen a helyzeten javítani, segíteni kell, épen ugy, sőt még sokkal inkább igaz a román népre vonatkozólag, tehát azon is segíteni kell. És vájjon ezen a bajon fogunk-e azzal segíteni, hogyha a nyelvtant, műveltséget és kultúrát a román gyermeknek magyar nyelven adjuk elő? Nem. Az által nem segítettünk a bajon, az által annak a népnek kultúráját elő nem mozdítottuk, semmit sem tettünk. Hanem csak ugy segíthetünk a bajon, ha azt a román gyermeket anyanyelvén fogjuk oktatni, mert ez által reá nézve hozzáférhetővé tesszük a kultúrát és elősegítjük boldogulását. Hiszen mi a kultúra kérdésében, méltóztatnak látni, soha exkluzivitásra nem törekszünk. Vájjon a tótok közül kinek jutott eszébe azt mondani, hogy a képviselőházban anyanyelvünkön akarunk beszélni ? (Mozgás.) Vagy ki gondol közülünk arra, hogy azt követelje, miszerint a felsőbíróságok, az állami hatóságok egymással a mi nyelvünkön levelezzenek, vagy érintkezzenek? De ha mi azt követeljük, hogy népiskoláinkban a tanitó a gyermekkel saját anyanyelvén beszéljen, hogy a jegyzőkönyv és költségvetés a népnek saját anyanyelvén legyen megszerkesztve, hogy saját szolgabirájával és járásbirájával saját anyanyelvén beszéljen, ez a követelésnek olyan minimuma, a melynek meg nem adása államellenes, hazaellenes dolog. (Zaj. Felkiáltások: Elég volt!) Elég volna t. ház, hogyha az igen t. kultuszminister ur nem provokált volna egy kritikát. (Zaj.) Én, t. ház, mindig objektíve szoktam beszélni. Emödy József: Látjuk! Simkó József: Senki sem hiszi el neki! Lukács László : Ismeretes dolog, hogy akkor, a mikor gr. Apponyi Albert igen t. kultuszminister ur az ő ismeretes, szerintem egészen kulturellenes politikáját itt megvalósítani akarta törvényjavaslata alapján, úgyszólván feljajdult az egész czivilizált Európa. (Derültség.) Emődy József: A vén norvég! Lukács László: Erre nézve nem mondhatták önök, hogy mi nemzetiségiek, a hazaárulók külföldre mentünk cs mindenféle rágalmakat terjesztettünk . . . Emödy József: Ugy is van, ti csináltátok. Lukács László: . . . egész Európában. Ott volt maga a törvényjavaslat, annak alapján beszéltek ezek a kulturférfiak és nem a mi informácziónk alapján, (Zaj.) annyira, hogy a kultuszminister ur szükségesnek tartotta ezzel a külföldi közvéleménynyel ebben a gyönyörű, »Le Hongrie« czimü füzetben igazolni . , . Zakariás János: Megczáfolni! Meg is czáfolta! Lukács László : ... megczáfolni azokat. (Zaj.) Természetes, t. ház, hogy ez nem kerülhette ki figyelmünket, mert tudvalevő dolog, hogy a törvényjavaslat bennünket vérig sértett és ez a vérigsértés ma is fájdalmasan sajog a mi szivünkben és általános nyugtalanságot okoz a mi egyházi, vallási és nemzeti életünkben (Mozgás.) és annak szanálását követelni fogjuk mindaddig, a mig bennünk hazaszeretet és állampolgári öntudat lesz. Az igen t. kultuszminister ur az ő expozéjában . . . (Zaj. Elnök csenget.) ezen törvényjavaslatokat akarja megvilágítani, azokat igazolni és következésképen elfogadhatóvá akarja