Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-368

76 368. országos ülés 1908 november 13-án, pénteken, zetbe jusson és örömmel látná, ha kórházakat, könyvtárakat és népkonyhákat állítanának fel, vagy akár színházat is, azt sem bánná. Az amerikai nép szívesen vesz minden intézményt, a mely a nép jólétének és műveltségének foko­zására irányul. Ezeknek a magyar ügyeknek a kontrolá­lására jelenleg a konzulátusok hivatottak. A kon­zulátusi intézmény az Egyesült-Államokban élő magyarok előtt sehogy sem kedves, nem tudnak abban magyar intézményt látni és ez nem is csoda, mert hiszen egyes esetekben saját tapasz­talataim is nagyon szomorúak voltak e téren. Elmentem például egy konzulátusra, be­megyek — nem mondtam meg, hogy ki vagyok — köszönök, hogy jó napot kívánok; senki sem fogadja. Volt ott két ur, másodszor is köszönök és akkor megszólal az egyik, hogy ha vele tár­gyalni akarok, akkor vagy németül vagy angolul beszéljek. Erre megkérdeztem a másik urat, a ki erre a szemembe nevetett — a nevetés ki­fejezés nem is elég — és azt mondta »Nem tudom«. (Mozgás balról.) Ennyit tud az illető magyarul. (Mozgás balról.) Hogy erre nem azt feleltem neki, a mit felelnem kellett volna, ez csak azért történt, mert Amerikában voltam. (Derültség.) Megmondtam nekik, hogy ki vagyok és miért jöttem és a helyett, hogy azt mondták volna, hogy a konzul ekkor vagy akkor fog jönni, várjak vagy valami, semmit a világon. Ha valaki magyar ember, akkor így bánnak vele. Az egyik konzulátusnál, a hol ki van irva az épületre magyar nyelven is, hogy »osztrák­magyar konzulátus«, egy másik tábla is van, amelyen németül van ez kiírva, sőt egy harma­dik táblán tót nyelven is rá van irva. Ez utóbbi ugyanakkora tábla, mint a német vagy a magyar. Hogy a nagykövetság mennyire istápolja a magyarság kivánságait és mennyire a szivén hordja a magyarok ügyét, e tekintetben szintén történt velem egy eset. Elmentem Bar Harborba, a hol New-Yorktól 20 órányira tartózkodik nyáron az egész nagykövetség és a mikor tár­gyaltam kivándorlási dolgokról vele, azt az ajánlatot tette, miután Strauss kereskedelem­ügyi miniszter úrhoz akartam elmenni Was­hingtonba: egy ajánló levelet fog adni, ezt az ajánló levelet még most is irja a nagykövet. Egy magyar képviselővel igy bánnak a nagy­követségen ; a magyar intézményeket igy pár­tolják. Tevékenységük oda irányul, hogy katonát állítsanak. A katonaállitásnál ugy vagyunk, hogy annak a szegény magyarnak három dollárt kell fizetni, hogy besoroztassa magát. Természetes dolog, nem sok kedve van kidobni három dollárt azért, hogy besorozzák. Ha azt akarják, hogy többen jelentkezzenek sorozás végett, akkor el kellene törölni ezen orvosvizsgálati díjakat. A balesetekre vonatkozólag a konzulátusok mindent megtesznek, a mit tehetnek. De itt nagy nehézségekbe ütközik a konzulátusok műkö­dése. Az egyes amerikai államok törvényei annyira a munkaadóknak kedveznek, hogy igazán a legritkább esetben van arra kilátás, hogy a munkások balesetek alkalmával megfelelő kár­pótlásban részesüljenek. Megszereztem Pensyl­vania államból két felsőbirósági döntvényt, a mely kimondja azt, hogy a baleset következté­ben elhunyt munkás hozzátartozói, a mennyiben nem Amerikában laknak, nem tarthatnak igényt kártérítésre. Ez egy olyan dolog, a mely nagyon hátrányos reánk nézve, mert a kiknek pl. itthon özvegyök vagy árvájuk marad, ezek nem tart­hatnak igényt arra, hogy ott Amerikában a bányában vagy gyárban szerencsétlenül járt fér­jük vagy családfentartójuk után megfelelő kár­talanításban részesüljenek. A visszavándorlás elősegítésére és ezzel kap­csolatosan a telepitésre vonatkozólag a magyar kormány szintén közreműködik, de sokkal hatá­lyosabban működik közre az amerikai kormány. Egy pár példát tudok erre nézve is említeni, pl. hogy New-York állam minisztere milyen eszközökkel dolgozik azon, hogy a mi véreinket, a kik bizonyos összeget már megtakarítottak ott és haza akarnak jönni, ottani telepedésre csábítsa. Magyar hírlapokban hirdetnek, meg­lehetős terjedelmesen. Felolvasom az egyik hir­detést. (Halljuk!) New-York állam földmivelés­ügyi minisztere — igy nevezi magát magyarul, holott ott nem az a neve — igy hirdet (olvassa): »Földművelés New-York államban. Kedvező fel­tételek mellett vásárolhat vagy bérelhet farmot, Részletes felvilágosítást ad magyar földművesnek magyar nyelven a földmívelésügyi minisztérium. Minden levél igy czimzendő: Peorson A. Ray­mond földmívelésügyi miniszter urnak, 23 Park Pow, New-York.« Hogy meggyőződjem arról, hogy tényleg magyarul válaszolnak-e és magyarul intézik-e el a hozzá intézett beadványokat, irtani ennek a new-yorki földmívelésügyi miniszternek balkézzel egy levelet, hogy azt higyjék, hogy valami munkás irta, és megjött a válasz tényleg magyarul, a melyben azt irják (olvassa): »Leve­lére válaszolva értesítjük, miszerint czélszerű lesz a minisztérium hivatalába személyesen el­jönni és élő szóval megbeszélni a teendőt. Az ön által emiitett pénzösszeg elegendő; jól beren­dezett és termékeny farmot vásárolhat részlet­fizetésre.* Lukács László: Magyarul irja? Ifj. Madarász József: Igen, magyarul. Lukács László: És nem omlott össze az amerikai állam? (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Ifj. Madarász József: Számtalan az a csá­bítás, a melynek ilyen irányban ki vannak téve a mi honfitársaink. A lehető legelőnyösebb fel­tételek mellett kínálnak nekik részletfizetésre 4% kamatfizetés kötelezettsége mellett farmokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom