Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-380

380. országos ülés 1908 november 28-án, szombaton. 343 népét érdeklő általános politikai szempontoktól, velünk, az ország nem magyar nyelvű lakosaival szemben olyan politikát folytat, a mely az országot a legnagyobb bonyodalmakba viszi bele. (Helyeslései a középen.) A belügyminiszter ur bizonyára azt kívánja, hogy az az ország, a melynek a kormány többi tagjaival együtt az élén áll, kulturállamnak tekintessék. ÍTo hát, t. ház, az a kormány, a mely igy bánik el, a nemzetiségekkel, nem lehet kultúrállam. Én nem tudom, hogy a belügyminiszter ur tulajdonképen melyik állambölcseleti iskolának a híve. Azt tapasztalom, hogy nem tartozik Rousseau tanainak követőihez; nem nagy hive a politikai egyenjogúságnak, és azt hiszem, hogy a pozitivista államelméletnek követőihez sorozhatom leginkább. Igyekeztem is megtalálni egy az ő mentalitásához közelálló elismert állambölcsészt és annak a véleményével kívánok ráczáfolni az igen t. belügyminiszter ur nemzetiségi politikájára. Leszek bátor bebizonyítani, hogy a belügyminiszter ur és a kormány által folytatott nemzetiségi politika nem méltó kultur államhoz. Hivatkozom e tekintetben egy német tudós véleményére, a ki szintén azt vallja, hogy az állam nem egyéb, mint a hatalom szervezete egy bizonyos jogrendszer fentartása végett. Ez a német állambölcsész Ausztriában lakik és igy feltehető róla, hogy nem a legnagyobb előszeretettel viseltetik a más fajok által harczbavitt nemzeti törekvések tekintetében és mégis ő erről a kérdésről következőkép nyilatkozik (olvassa): »Kétségtelen azonban, hogy a többnyelvű állam csak abban az esetben képezi a társadalmi közösségek egy magasabb rendű típusát, ha az abban lakó nemzetiségek szabadon fejlődhetnek, ha fejlődésében egyik sincs megakadályozva, viszont másrészt egy primitív, barbár állam jellegét viseli magán, ha a nemzetiségek szabad fejlődését megakadályozza, vagy, ha határain belül csak egy nemzetiséget tür meg, vagy csak egyet támogat és ha erőszakos, hatalmi eszközöket vesz igénybe, hogy egy nemzetiségnek természetes fejlődését elnyomja, visszatartsa, vagy akárcsak fékezze.« (Felkiáltások : Ki az ?) Gremplowitz zárójelben magyarázatul hozzáteszi például Oroszország nyelvtörvényót ós Poroszország telepítési politikáját. Mi hozzá tehetjük Magyarországon: az Apponyi-féle kulturtörekvést, népoktatási törvényt, a belügyi kormányzatot és az erdélyi telepítési lázat. T. ház! Midőn oly kormányzattal állok szemben, a melyet ezen német tudós is, a ki felfogása szerint távol áll a nemzetiségi törekvések istápolásától, — a tudomány erejével megbélyegezi, valamint megbélyegezi az összes olyan államokat is, a melyek ilyen törekvéseket követnek, akkor ne csodálkozzanak önök, ha még egyszer kijelentem, hogy egy ilyen kormányzattal szemben, a mely ilyen politikát követ, bizalommal nem viseltethetem és a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a középen.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. Szünet után. Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Ki következik % Hammersberg László jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. ház ! Előttem szólott t. képviselőtársam beszédét nagy élvezettel hallgattam. Mint mindig, most is magas nívóról bírálta a belügyi költségvetést, de kénytelen vagyok kijelenteni és reflektálni egy nyilatkozatára. Azt mondotta ő, hogy Magyarországon faj uralom van. Szerintem ez nem áll. Magyarországon már Kossuth Lajos megírta és mondta, volt mindig osztályuralom, de fajuralomról ez országban nem panaszkodhatik senki és nem panaszkodhatnak különösen nemzetiségi kéjsviselőtársaim, mert igenis kötelessége mindenkinek, hogy a haza hű fia legyen, hogy itt sem elszakadási törekvésekre, sem az államban kiilönállási törekvésekre semmiféle fajnak privilégiuma ne legyen. {Igaz ! Ugy van !) Ugron Gábor : Egységes ország ! Helyes ! Bródy Ernő: A ki a magyar nemzethez tartozik, legyen bármely faj fia, annak kötelessége a magyar állameszméhez hűnek és kitartónak lenni. (Helyeslés.) Ennyit óhajtottam megjegyezni t. képviselőtársam beszédére, ezzel kapcsolatban talán még azt is, hogy ő a fajüldözés tekintetében annyira vitte a panaszt, hogy szerinte még a román tüzoltóegyesületeknek sem adnak elég tűzoltási szabadságot Magyarországon. Azt hiszem, hogy mindenki, a kit illet, a románoknak a tűzoltáshoz a szabadságot kész örömmel megadja, de, azt hiszem, hogy ők nem annyira tüzet oltani, mint tüzet éleszteni szeretnének. (Ugy van !) Ezek után engedje meg a t. ház, hogy áttérjek arra a tárgyra, a melylyel e tárcza keretében foglalkozni kívánok. Nem akarok politizálni, a politika nagy és kicsiny kérdései e pillanatban és e tárcza keretében nem érdekelnek; megvallom őszintén, az a kérdés sem érdekel e pillanatban, mily jogot adjunk az egészséges embernek ; előttem az ä szempont lebeg, mily kötelességekkel tartozunk a beteg emberekkel szemben. (Halljuk !) Magyarország közegészségügyi állapotáról óhajtok szólni, és azon eloge után is, a mely a t. előadó ur ajkáról hallatszott, kénytelen vagyok megállapítani, hogy bár az utolsó időben sok történt a közegészségügy terén, Magyarország még mindig nincs azon a nívón, a melyen lennie kellene az európai kulturállamok sorában. Statisztikai adatokra fogok e kérdés keretében hivatkozni. Itt van elsősorban a legfőbb adat, hogy Magyarországon 1906-ban 504.790 ember halt meg, a miből a drávántúli országokat leszámítva, Magyarországra 438.442 jutott. Mondom és hangsúlyozom, hogy a halandóság csökkenése megállapítható, de ugyanakkor, a mikor