Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-380

3;ÍG 380. országos ülés 1908 november 28-án, szombaton. kérdést is feltenni. Kérdem, megvan-e elégedve talán a világ azzal a feudális uralommal, mely akár ebben az országban, akár másutt uralkodik, a melyet kiváltságos osztályok és nálunk különösen egy faj gyakorol a nélkül, hogy a többi fajoknak és társadalmi osztályoknak az állam vezetésében egyáltalán szava volna, vagy ha van is, az oly gyenge és elhaló, hogy senki, még a belügyminiszter ur sem hallja meg. Talán nem uj dolgot fogok modani, hogy bizonyára kevésbbé van vele megelégedve, mint az általános választói jog intézményével. Kétségtelen, hogy ennek a kormányzati rendszernek politikai felfogása szempontjából legjellemzőbb alkotása a választói reform, a melynek kivitelére a belügyminiszter van hivatva. Ezzel a reformtervezettel mi megelégedve nem lehetünk, sőt joggal a legnagyobb bizalmatlanságot kelti fel bennünk vele szemben, mert bevallotta, hogy azzal a választói reformmal nem akar egyebet, mint hogy azokat a politikai kereteket íentartsa, a melyek ma ezen országot uralják, (Zaj.) a mely keretek, rendszer nem alkalmas arra, hogy az országban lévő erőforrásokat megnyissa és virágzásra vezesse. Ezért konstatálom azt a tényt, hogy közöttünk és a belügyminiszter ur politikája között egy csaknem áthidalhatlan ür van, (Helyeslés.) a melyet mi át nem léphetünk, de reméljük, hogy a belügyminiszter ur, vagy ha ő nem, akkor az ő követője, vagy pedig a következő kormányok maguk lesznek kénytelenek a modern szellem hatása alatt ezen ürt mifelénk átlépni és hogy a fejlődő világ hatalma és ereje következtében maguk lesznek kénytelenek azon modern eszmék életbeléptetését szorgalmazni, a mely modern eszméknek és áramlatoknak az életbe való átvitele érclekében mi minden erőnkkel küzdeni fogunk. De, t. ház, nemcsak az általános választói jog kérdésében elfoglalt állásjwntja a belügyminiszter urnak az, a mely bennünket a legnagyobb bizalmatlanságra késztet, hanem egyáltalában az a politika, a melynek a belügyminiszter ur a legpregnánsabb kifejezője, mert hiszen ha ennek a kormányzati rendszernek menetét vizsgáljuk, nem tudunk egyéb eredményre jutni, mint arra, hogy ennek a kormányzati rendszernek tulaj donképeni vezetője, tulaj donképeni szellemi kicsúcsosodó pontja éppen a belügyminiszter ur. Endrey Gyula: Van egy kis igaza. Maniu Gyula : Es bármennyire is hirdessék önök a függetlenségi párt, a többség részéről az ellenkezőt, én igenis állitom és mondom, hogy annak a politikának vezetője, a melyet önök folytatnak, nem az önök többségében van, hanem a t. belügyminiszter ur személyében. Ez a politika olyan keretek között mozog, hogy az a politikai jogok megnyirbálására, a polgári és politikai jogok majdnem elkobzására vezet, és olyan politika az, a mely az általános jóléti intézkedések szempontjából a legtávolabbról sem áll azon a fokon, hogy a kulturállamoknak bélyegét magán viselhetné. T. ház ! Én azt mondom, hogy a belügyminiszter ur kormányzata a polgári jogok megnyirbálásával van szoros összeköttetésben és mintegy folyománya annak a polgári jogok megszólítása. Tartozom ennek bebizonyitásával is. Tudjuk azt, hogy a jiolgári jogoknak ezen legfontosabbika, — az egyéni tulajdonságok kifejtésére irányuló jogosultságtól, — a gyülekezési és egyesülési jog. A polgári jogoknak, az ember, mint társadalmi lény jogainak legnemesebb folyományát és koronáját épen az egyesülési és gyülekezési jog képezi. Tudjuk nagyon jól, hogy ebben az országban nincsen törvény, a mely az egyesülési és gyülekezési jogot szabályozná. Ennek következtében a kormányoknak liberális, vagy konzervatív, vagy reakczionárius felfogása leginkább abban nyilvánul meg, hogy miképen kezelik az egyesülési és gyülekezési jogot. És mondhatom, hogy ha ebből a szempontból vizsgáljuk a belügyminiszter ur politikai működését és felfogását, akkor a belügyminiszter ur politikáját nem csak konzervatívnak, hanem reakczionáriusnak is nevezhetjük. íUgy van! a közép hátsó •padjain.) Az egyesülési jog terén nekünk mondhatni nincs is jogunk, — az önökéről rnajd fognak önök számot adni — minthogy az teljesen a minisztérium vezetőjének önkényétől függ, a mely, ha tetszik, helyben hagyja, ha nem tetszik, nem hagyja helyben, ha tetszik, tudomásul veszi, ha nem tetszik, nem veszi tudomásul az egyesülésre, vagy gyülekezésre vonatkozó bejelentésünket. Nem kell messze mennem ennek a tételnek beigazolására, elég, ha Lukács László t. barátom múltkori beszédére hivatkozom, a melynek során ő felolvasott egy rendeletet, a melyben nincs egyéb mondva, mint az, hogy egy román dalegyesület alapszabályai nem láttamoztattak azért, mert szerinte nekünk románoknak csak közművelődési egyesületet szabad alapitanunk, olyat azonban nem, a mely nem közművelődési egyesület. Az illető végzés itt szórói-szóra felolvastatott, a naplóban is megörökittetett, tehát mindenki meggyőződhetik róla. Kétségtelen tehát, hogy ez a példa magában mutatja azt, hogy daczára annak, hogy a nemzetiségi törvényben meg van mondva és statuálva van a nemzetiségeknek egyesületekben való csoportosulása és a későbbi miniszteri rendeletek ezt ugy korlátozták, hogy csak közművelődési egyesületeket létesíthetnek, kétségtelen mégis, hogy a mi egyesülésünk kizárólag attól függ, hogy a mindenkori belügyminiszter mit tekint közművelődési dolognak, közművelődési egyesületnek ? Az országban tehát ez az állampolgári jog a mindenkori belügyminiszter egyéni felfogásától függ, a mely lehet helyes, de mindenesetre szubjektív és ennek következtében mindig alá van vetve a miniszter önkényes és különböző benyomásainak, impresszióinak és a nézetek változásának. A belügyminiszter ur pedig ezt akként gyakorolja, hogyha valamely egyesület nincs kedvére, egyszerűen kijelenti, hogy czélja nem kulturális, mint a fenti esetben is,