Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-379

b79. országos ülés 1908 november 27-én, pénteken. 327 olyan lojális érzelmeket érez, a milyeneket kötelessége érezni egy alkotmányos országban minden alkotmányos embernek és pártnak, de azt el nem ismerem, hogy bármily kötelessége legyen a magyar embernek az osztrák császár iránt lelkesedni. A beterjesztett javaslat egy szóval sem emliti meg azt a tényt, hogy az ország szerencsekivánatot akar küldeni egy idegen állam uralkodójának ünneplése alkalmából, tehát oly alkalomból, a mely alkalom lehet örvendetes a császárra nézve, de a magyar királyt abszolúte nem érintheti; a magyar nemzetre pedig ez az alkalom mindenesetre olyan, a melyet emlegetni nem hazafias cselekmény, mert lehetetlen, hogy meg ne emlékezzünk arról is, a mi történt 50 évvel ezelőtt és lehetetlen, hogy el ne szomorodjunk, lehetetlen, hogy olyan érzelmek ne támadjanak lelkünkben, a melyeket sokkal jobb, ha nem idézünk elő.« »Igy tehát én hazafiságomnak egész hevével tiltakozom az ellen, hogy folyvást olyan tények hozatnak elő, a melyek összeütközésbe hozzák a nemzet jogai iránti hűséget, a haza iránti szeretetet a király iránti köteles lojalitással. (ügy van!) Ezt nem találom sem tapintatos dolognak, sem olyannak, a melyet a jelen nehéz körülmények közt a kormánynak meg lehetett kisérleni . . . Mikor már is el vannak keseredve a kedélyek és máris az az érzés honol a kedélyekben, hogy Magyarországon ismét emlékeztetni akarják azokat, a kik a hazájukat hiven szeretik, árra, hogy mikép pusztították a hazát 50 év előtt, akkor a háznak egy része a kísérletet tűrni nem fogja, és igy kötelessége lett volna a kormánynak semmi olyan indítványt nem terjeszteni a ház elé, a melylyel a jelzett szomorú emléket felidézi és a ház egy részének hazafiságát sérti. Én tehát ellene szegülök annak, hogy az előttünk fekvő indítvány a ház által megszavaz tassék és jiártom nevében is kifejezem azt a kívánságomat, hogy a ház a napirendre térjen át.« (Élénk helyeslés bal felől). T. kéjoviselőház! 1898 óta 10 esztendő telt el. A nemzet megnyilatkozott akarata a függetlenségi és 48-as pártnak adta a többséget és most a többség állásfoglalását, (Halljuk!) a melyet mint kisebbség tiltakozás alakjában érvényesített, a többség erejével határozat alakjában viheti diadalra. (TJgy van!) Tiz esztendőnek minden politikai eseményét nem érintem. Annyi gyászról, oly sok szenvedésről kellene megemlékeznem, hogy csak arra hivatkozom, hogy a mikor 1906-ban a magyar király megkoronázásának 40. évfordulóját ünnepelte, akkor az osztrák Eeichsrath sem üdvözletet nem küldött, sem szerencsekivánatát nem fejezte ki. Csak arra akarok hivatkozni, hogy I. Ferencz József 1906 február 19-én Fabricziusnak szuronyos bakáival verette szét a nemzet törvényhozó testületét és 1908 április havában magánpénztárából kegydijjal jutalmazta meg azokat a darabontokat, a kik gyilkos kézzel fejszét emeltek alkotmányunk fájának feldöntésére, a kik vállalkoztak szabadságunk sírjának megásására, T. ház! Érzem, hogy a függetlenségi és 48-as párt történelmi perczek előtt áll, mert szavazatával vagy hü marad önmagához, hű marad múltjához, hü hagyományaihoz, vagy pedig szavazatával önmagát itéli a nemzet megvetésére. (Zaj. Elnök csenget.) Méltóztatnak engem végig hallgatni. Nem az ellenfél támadó szavával szólottam, hanem a magyar testvér szeretetének a hangján. Mi eddig ellenfelek voltunk, elvi ellentétek választottak el, a közös czélórt, Magyarország függetlenségéért vivott harezunkban, a harcz fegyvereinek megválasztásában különböztünk. Az önök szavazata fogja eldönteni, hogy a jövőben ellenfelek maradunk-e, vagy pedig ellenségekké válunk. (Derültség. Zaj. Elnök csenget.) Azoktól, a kik szavazatukkal szentesitik a deczember 2-iki államcsínyt, egy világ fog elválasztani, a hazaszeretetnek, az alkotmány iránti tiszteletnek, a politikai becsületnek véghetetlen világa, (Nagy zaj.) Elnök." Rendreutasítom a képviselő urat. (Helyeslés.) Magy György: T. ház! A függetlenségi és 48-as balpárt egyhangúlag visszautasítja Wekerle Sándor miniszterelnök ur előterjesztett indítványát. Szmrecsányi György jegyző : Pilisy István! Pilisy István : T. ház ! Méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnök urnak tajjintatlan (Zaj. Ellenmondás.) és nemzeti érzésünket mélyen sértő indítványa ellen (Felkiáltások: Rendre!) a leghatározottabban állást foglaljunk. Ugy én, mint az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, koronás királyunk iránt a legnagyobb hűséggel, a legruélyebb lojalitással viseltetünk. Épen ez a hűség követeli meg, hogy ne idézzük fel emlékezetünkbe azokat a dolgokat, a melyekre 1867-ben fátyolt vetettünk. Bz

;/ követeli meg azt, hogy az a kormány, a mely O felsége bizalmát élvezi, ne szaggassa fel azt a fátyolt. Nincsen arra senkinek szüksége. Talán a nemzetnek van rá szüksége? Annak bizonyára nincs. A császárnak? Nem hiszem, hogy a császárnak is szüksége volna rá, mert hiszen a magyar koronás király nem követelte meg Ausztriától, hogy akkor, a mikor 25 éves koronázási jubileumát ünnepelte, vagy a mikor 40 éves jubileumát ünnepelte, Ausztria ide üdvözlő átiratot küldjön. Nem követelheti tehát és nem is hiszem, hogy követelné a császár, hogy a magyar parlament akkor, a mikor császárságának 60 éves jubileumát ünnepli, őt üdvözölje. Pedig a két ünneplési alkalom között óriási különbség van. Mikor a magyarok királyukkal a koronázás emlékét ünnepelték, akkor az osztrákok nemzeti érzését egyáltalában nem sértették. Ellenben most, a mikor a császár-