Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-379

november 27-én, pénteken. 328 370. országos ülés 1908 ságnak 60 éves jubileumát ünneplik, akkor azok az emlékek, a melyek felidéztetnek, a nemzeti érzést mélyen sértik. A magyar nemzet lojális nemzet volt uralkodójával szemben mindig. Ezt az ünnepélyt daczára annak, hogy a fájdalom, a sebek bizonyos tekintetben felszaggattatnak, némán tűrte volna, és ez lett volna a magyar nemzethez legméltóbb : a hallgatás. Most azonban, mikor a kormány egy ilyen inditványnj^al áll elő, a mikor azokat a hegedő sebeket felszakitani akarja, ez ellen határozottan rosszalásunkat kell kifejezni. Akkor, a mikor egy ilyen inditványnyal előállottak 1873-ban és a mikor későbben 1898-ban hasonló indítványt terjesztettek a képviselőház elé, akkor a függetlenségi párt a maga kisebbségével, de teljes erejével tiltakozott ez ellen. Most a függetlenségi párt oly nagy többségben van itt a házban, hogy megakadályozhatta volna ennek az indítványnak megtételét is. Ha nem tette ezt, remélem, hogy most, az utolsó pillanatban meg fogja fontolni a dolgot és ehhez az indítványhoz hozzájárulni nem fog. Előttem szólott Nagy György képviselőtársam felolvasta itt Kossuth Eerencznek, a függetlenségi párt 1898. évi vezérének fölszólalását, a mikor napirendre került ez az indítvány. Én messzebb megyek és fel fogom olvasni az 1873 november 25-én tartott ülésben mondottakat egy hasonló inditványnyal szemben, t. i. Irányi Dániel, akkori függetlenségi párt vezérének beszédét. (Halljuk! Halljuk !) Ugyanis akkor, a mikor Tisza Kálmán védelmébe vette az indítványt, Irányi Dániel erre a következőkér) válaszolt (olvassa) : »A t. képviselő ur azt mondja rám czélozva, hogy azt, mire a nemzet fátyolt vetett, nem szabad ismét felmelegíteni, hogy, midőn a nemzet valamire szavát adta, azon adott szavával nem szabad játszani. Nem mi lebbentettük fel a fátyolt a múltról : önök tették azt; nem mi játszunk szavunkkal, midőn mi a koronás király iránti hűségnek ismételten jelét adjuk, midőn mi nem a magyar koronás királyhoz küldendő tisztelgő küldöttséget, ha annak 25 éves jubileuma elérkezik, ellenezzük ; hanem azon fejedelemnek jubileumához nem akarunk hozzájárulni, a ki 1848 dee.zember 2-án Magyarország királya nem volt. önök kényszerítenek bennünket, hogy ezen megkülönböztetést megtegyük. Mi nem emlékezünk meg itt e teremben azon szomorú napról, a mely 1848 deezember 2-ával jeleztetik; nem idéztük fel emlékezetükbe azon gyászos eseményeket, melyek ennek következményei voltak, nem idéztük fel emlékezetükbe hogy Windischgrätz rövid idővel ezután elözönlötte seregével Magyarországot és hogy azon küldöttségnek, mely békeajánlatokkal járult hozzá, azt felelte: »Lázadókkal nem alkuszom.« Mi nem emiitettük fel, s nem idéztük volna emlékezetükbe azon második alterego irtózatos garázdálkodását e hazában, amelyre a pesti, s az aradi vérnapok szomorú, gyászos és irtóztató illusztráczióul szolgálnak, mi nem említettük : önök kényszerítenek minket és a nemzetet arra, hogy visszaemlékezzünk erre ; mi nem idéztük fel, önök emlékeztettek az abszolutizmus által 17 éven keresztül folytatott gyászos cselekményekre, a midőn Magyarország alkotmánya megsemmisíttetett, midőn Magyarország a földképről eltöröltetett, midőn Magyarország nemzetisége lábbal tapodtatott, midőn a germanizáczió itt felütötte sátrát és még nyelvétől is meg akarta fosztani a nemzetet; nem mi emlékeztettük önöket arra, nem mi akartuk emlékeztetni a nemzetet, önök emlékeztetik a képviselőket, önök a nemzetet az önök indítványával. És önök ekkor nekünk szemünkre hányják a tiszteletlenséget a fejedelem, a koronás király iránt! Ez, azt hiszem, igazságos nem lehet! Én, t. ház! mint mondám, nem akartam szólni, és mert nem akartam, azért nem is folytatom beszedemet, csak arra kérem a t. házat, hogy midőn ezen őszinte és a törvényeken alapuló meggyőződés kifejezését hallják: akkor azt ne illojaliíásnak tulajdonítsák, mint Perczel Béla és Tisza Kálmán képviselőtársaink, hanem azon rendületlen törvény iránti tiszteletnek, a mely e pártnak mindig tulajdona volt és mindig tulajdona fog maradni. Hogy e mai napon kizárólagos tulajdona e pártnak, az érzem és nyilvánítom.« T. képviselőház ! Én a függetlenségi párthoz szólok; arra kérem, emlékezzenek vissza Kossuth Eerencznek Nagy György elvtársam által felolvasott beszédére és emlékezzenek vissza Irányi Dániel beszédére és térjenek az indítvány felett napirendre. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : Ki következik ? Szmrecsányi György jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza : T. képviselőház! Olyan fontos kérdésről van szó, hogy szavazatom indokolását kötelességemnek tartom néhány szóval a t. képviselőháznak előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) A magyar parlamentben a felséges uralkodó iránti érzelmek tekintetében . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Polónyi Géza: . . . mióta ennek a parlamentnek a tagja vagyok, sohasem volt sem pártkülönbség, sem véleménykülönbség; a hódolatteljes tisztelet és ragaszkodás a felséges király iránt pártkülönbsóg nélkül egyformán tulajdona volt mindenkinek. És szinte megnyugtató az aggastyán fejedelemre az, hogy ebben az országban ma is ilyen hangulat uralkodik. A mi köztünk ennél a kérdésnél válaszfalat képezhetne, az a következő: habár mi mindnyájan — meg vagyok győződve, hogy az előttem felszólalt t. képviselőtársunk is — azokat az érzelmeket, a melyek a t. miniszterelnök ur által előterjesztett indítványban megnyilatkoznak, osztjuk, véleménykülönbséget közöttünk tisztán az az egyetlen kérdés jelenthetne, vájjon az kivántatik-e a magyar parlamenttől és képviselőháztól, hogy azokat az érzelmeket az 1848 deezember 2-iki események alkalmából nyilatkoztassa-e ki, vagy