Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-365

18 365. országos ülés 1908 szeptember 23-án, szerdán. tumnak tulaj donitanak, hogy t. i. az káros hatású lesz a protestantizmusra nézve és megkönnyíti a katholikusokra nézve a reverzálisok utján a gyermekek elhalászását a protestáns egyháztól. Leszek bátor kifejteni, hogy miért vagyok ebben a felfogásban. Ma a helyzet az, és általában véve a társadalomban azt a nizust találhatjuk, hogy egy bizonyos vallási türelmesség uralkodik egymással szemben. Ezt a vallási türelmességet kár volna megbontani. (Élénk helyeslés balfelőí.) Ma, midőn a különböző vallású felek házasságra lépnek, nagyon keveset foglalkoznak azzal, hogy gyermekeiknek vallása a családon belül különböző lesz-e, oly liberális a nevelés a családon belül, hogy a gyermekek között a legritkább esetben találunk félreértést a miatt, hogy az egyik katholikus, a másik pl. protestáns. A szülők is a házasságkötésnél legfeljebb azért adnak reverzálist, pl. protestáns fél a katholikus javára, mert a katholikus azt szeretné, hogy ő a katholikus lelkész előtt esküdjék meg és pl. mikor a protestáns fél gyermekeire nézve azt gondolja, hogy jó, ha egy vallásban neveltetnek. Ugyanezen utóbbi szempont idézi elő azután azt, hogy a protestáns fél a protestáns lelkész előtt való esketést kivánja és a a gyermekeknek a protestáns egyházba való bevételét. A Ne temere kezdetű dekrétum alapján azonban más lesz a helyzet. A Ne temere felállít] a azt az elvet, hogy az összes vegyes-házasságoknak, már a^ olyan vegyes-házasságoknak, a hol az egyik fél római katholikus, a római katholikus lelkész előtt kell köttetniük és az oly házasságokat, a melyekben az egyik fél római katholikus és nem köttetett a római katholikus lelkész előtt, törvénytelennek tekinti az a dekrétum, Ennek már most az a következménye lesz, hogy ha az egyik félnek a befolyása és hite nem tulerős a másik féllel szemben, és nem képes kivívni azt, hogy a másik fél reverzálist adjon az ő javára, akkor az ilyen toleráns felek között sokkal több eset lesz az, hogy protestánsoknak nevelik a gyermekeiket, mint eddig történt volna. Mert az a katholikus fél, a kit megakadályoztak abban, hogy a katholikus lelkész előtt kössön házasságot, megakadályozták azáltal, hogy a másik fél nem nyugszik bele a reverzális adásába, az a katholikus fél önkénytelenül azt fogja gondolni: minek neveljem én a gyermekeimet oly vallásban, a mely vallás az én gyermekeimet törvényteleneknek fogja tekinteni ? Egészen természetes, hogy ha fennáll ez a Ne temere dekrétum, akkor annak a kathohkus lelkésznek, ha vegyes házasságu emberek mennek hozzá, hogy a törvény szerint kathohkus gyermeket bevezesse az anyakönyvbe, midőn a házasság az ő elvei szerint nem törvényesen köttetett meg, a gyermeket törvénytelennek kell bevezetnie az anyakönyvbe. Ez egyrészt a vallásosságnak a rovására fog menni (Igaz! Ugy van I balfetól.) a családokban és az egész társadalomban, de másrészt azt fogja előidézni, hogy különösen, a mint ismerem a protestáns lelkészek közül az ifjabb generácziót, a melyben sokkal erősebb a felekezeti érzés, mint a régebbi generáczióban, hogy ez az ifjabb generáczió fel fogja használni ezt az alkalmat arra, hogy az ilyen családokon belül megkezdi a térités munkáját és reábeszéli a kathohkus felet arra, hogy térjen át egy olyan vallásra, a mely gyermekeit nem tekinti törvényteleneknek, hanem azokat törvényeseknek ismeri el. Felfogásom szerint ez a »Ne temere<< kezdetű dekrétum azt a czélt, a melyet kathohkus szempontból kitűzött, egyáltalában nem éri el. Egy eredménye lesz ennek a »Ne temere« kezdetű dekrétumnak, az, a minek előjelei már is láthatók, hogy a felekezeti béke meg fog zavartatni. (Zaj a középen.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Kovács Ernő: De nem csupán ebből a szempontból kivánom ezt a kérdést vita tárgyává tenni. A mikor Szt. István megállapította Magyarországnak, a magyar királyságnak keresztény jellegét, akkor ő a koronával együtt kapta az apostoli királyi elnevezést és azt, hogy pápai legátusnak tekintetik. Ezzel a pápai legáczióval járt az, hogy ő itt az ország területén belül létesíttetett püspökségeket, érsekségeket, plébániákat, de járt vele egyszersmind az is, hogy ellenőrzési joga volt az egyház központja által kiadott rendelkezésekkel szemben. Molnár János : Az ugyan sohasem volt! Kovács Ernő : Épen azért, miután ez a kérdés vita tárgyát képezi, tartottam szükségesnek erre a kérdésre kiterjeszkedni. Nem a protestáns egyházi irók tették ezt a kérdést vita tárgyává, mert utóvégre is a protestantizmusnak szempontjából kevés, fontossággal bir, az, bogy a magyar király bir-e a placet-joggal a római katholikus egyháznak rendelkezéseivel szemben, azonban a magyar állam, a magyar államot kormányzó férfiak hangoztatták folytonosan és érvényesítették is a jus placetit a pápa rendelkezéseivel szemben. Ez történelmi és jogi alapon is bizonyítható. Történelmi alapon bizonyítható az által, hogy Szt. István megkapta a koronával ezt a jogot, és ez reászállott a koronával az utódaira . . . Molnár János: Nem áll! Kovács Ernő : . . . hogy ez a jog gyakoroltatott hosszú időn keresztül... Molnár János: Mindig reklamált az egyház! Kovács Ernő: . . . legutóbb is 1870-ben állapították meg ennek a jognak érvényességét a miniszterelnök és úgyszintén ö felsége. Molnár János : Sohasem ismerte el az egyház ! (Zaj a középen.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Kovács Ernő: 1855-ben egy konkordátumot kötött ugyan I. Ferencz József a pápai székkel, a mely konkordátumnak az volt a következménye, hogy a piacet-jogot nem érvényesítették addig, míg az abszolutizmus fennállott, azonban azt hiszem, itt a magyar képviselőházban felesleges bővebben utalnom arra, hogy az, a mit a király,