Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-360

360. országos ülés 1908 Julius í-én, szombaton. 509 oly költséggel, a melyet bármely végrehajtási cselekménynél a végrehajtató közbenjárása okozott, a végrehajtást szenvedő nem terhelhető.« (Elénk helyeslés.) Ennek az a következése, hogy a végrehajtás nem lesz hivatalból foganatosítandó, hanem csak akkor, a midőn a végrehajtató megkéri a végrehajtót, hogy foganatosítsa azt. De viszont a végrehajtást szenvedő terhére meg nem állapitható oly költség, a mely a végrehajtató megbízottjának közbenjötte következtében felmerült. Azt hiszem, hogy az, a ki a végrehajtási törvénynyel tisztában van; a ki a gyakorlati életben is foglalkozott ezen kérdésekkel és ezen intézkedés összes konzekvencziáit szem előtt tartja, a midőn ezen intézkedés meghozataláról van szó, minden kétséget kizáró módon tudja, hogy ezen szakasz szövegezése nem jó, nem megfelelő, mert fölösleges költséget okoz, (Élénk helyeslés.) mig ellenben a czélt minden félreértés kizárásával éri el az a szövegezés, a melyet proponálni bátor voltam. (Elénk helyeslés.) Esetleg, ha az a czél, hogy még a végrehajtató terhére se legyen megállapítható költség, azt is be lehet venni. Semmi kifogásom ellene, de azt hiszem, hogy a kormánynak csak az volt a nagyon helyes intencziója, hogy a végrehajtást szenvedő költségei ne szaporittassanak az ügyvéd ily módon való közbenjárása által. (Helyeslés.) Módosításom ezek szerint a következő, a mennyiben t. i. előbbi módosításom el nem fogadtatnék (olvassa) : Indítványozom, hogy a 4. §. második mondatából a következő szavak : »a végrehajtást feltétlenül hivatalból foganatositandónak kell kimondani. Ebben az esetben«, kihagyassanak és a mondat végére a következő szavak tétessenek : »és végrehajtást szenvedő terhére meg nem állapitható«. Elnök : Ki következik szólásra % Szent- Királyi Zoltán jegyző: Kelemen Samu ! Kelemen Samu: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Horváth József t. barátom volt szives a képviselőházban tett azon kijelentésemre hivatkozni, hogy nem volt az a tatárjárás, a mely nagyobb károkat okozott volna az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyének, mint a végrehajtásoknál való közreműködés. Ez az álláspont, a melyet vallottam a múltban, a melyet most is vallok és a melyet mindenkor fogok vallani, szükségszerűen magával hozza azt, hogy én akkor, a midőn a 4. §-nak bizonyos irányú módosítását kérem, egyáltalában ne ügyvédi érdekekből kérjem azt, sőt ellenkezőleg, azon az állásponton vagyok ennél a szakasznál, hogy az ügyvédi közbenjárás költségei ehmináltassanak és azok a végrehajtást szenvedőt ne terheljék. Más dolog azonban az, hogy a végrehaj tatónak saját személyes közbenjárásával felmerülő szükséges készkiadások is eliminálhatók-e e szakasznál ? E száz koronán aluli követeléseknek igen jelentékeny , mondhatnám, túlnyomó része épen apró ipari és kereskedői követelésekből áll. Ezek a követelések nem birják meg azt, hogy a végrehajtató ezekre még valamelyes ráfizetést is teljesítsen. Már most azt egyetértőleg megállapíthatjuk, hogy a végrehajtásoknál pusztán a végrehajtónak, a bírósági kiküldöttnek közbenjárása nem hathatós és nem elegendő. De nem lehet hathatós és elegendő különösen a végrehajtási cselekmények folytatásánál, nevezetesen az árverésnél. Hiszen, ha az a kis hitelező, az a kisiparos, az a kiskereskedő, a kinek száz koronás követelése van valahol, valamelyik vidéki bíróságnál, a ki pl. mint szíjgyártó nyerget szállított oda, ha az árverést kény telén megtartani, bizonyos, hogy, ha csak maga személyesen nincs kinn, teljességgel lehetetlen, hogy követelését megkapja, mert hiszen a bírósági végrehajtó nem is tartozik, de nem is fogja meg tenni, hogy ő árvereljen az illető számára, s így kétségtelenül, mondhatni, közpréda tárgyát képezi az, a mi árverésre kerül. Ilyen körülmények közt helyesnek találom, hogy a végrehajtatónak magának az ő személyes közbenjárásából felmerülő — nem napidijai — hanem szükséges készkiadásai Hiegállapittassanak a végrehajtást szenvedővel szemben. (Zaj.) Elvégre, t. képvisslőház, e költségeket valakinek viselnie kell. Nem a végrehajtató az adós, hanem a végrehajtást szenvedett az adós, ennek következtében már a perrend elveinél fogva szükséges kiadásokat — mert csak a kiadásokról van szó — ő kell, hogy viselje. Ennek alapján a következő módositást ajánlom elfogadásra (olvassa) : »01y végrehajtás esetében, mely járulékok nélkül száz koronát meg nem haladó pénzösszegek behajtására irányul, vagy a melynek tárgya járulékok nélkül száz koronát meg nem haladó dolog vagy jog, a végrehajtatót bármely végrehajtási cselekménynél való közreműködéseért a végrehajtást szenvedettel szemben közbenjárási díj nem illeti meg és csakis szükséges készkiadásainak megtérítését igényelheti.* Hogy mi a szükséges készkiadás ; ezt azután bízvást rábízhatjuk a bíróság megítélésére, a mely itt, épen a törvény szövegezésénél fogva, valóban a legridegebb, a legszigorúbb és a legmegszoritóbb magyarázatát alkalmazhatja. Szent-Királyi Zoltán jegyző: Ártim Mihály! Ártim Mihály: T. képviselőház! Nagyobb kíméletet kérnék a szegény embeTre nézve e szakasznál. Nevezetesen, a mi nem ártana, hogy t. i. semmiféle költséggel se terheltessék meg. Szerény véleményem szerint ennek e két szó beszúrásával lehetne kifejezést adni: »bélyeg- és dijmentesen«. Erre vonatkozólag van szerencsém egy módosítást benyújtani. Elnök : Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Az előadó ur nem kivan szólni. A miniszter ur óhajt nyilatkozni. Günther Antal igazságügyiminiszter: T. képviselőház ! Elfogadom Mérey Lajos t. barátom és Maniu Gyula t. képviselő urnak második módosítását. (Helyeslés.) A többi módosításoknak, a melyek részben költségmegállapitásra vonatkoz-