Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-357

357. országos ülés 1908 Julius 1-én, szerdán. 4|5 ínczidentaliter a közszolgálatban levő egyéneknek egész sorozatát hoztuk bizonyos függő helyzetbe, vagy pedig a függő helyzetnek bizonyos ujabb rendszerét állapítottuk meg, mi akadályozta meg a miniszter urat, hogy ezt a végrehajtókra nézve is megtegye, a mikor pedig kétségtelen és világos, hogy épen az ezen végrehajtók mostani helyzete az oka annak, hogy szocziális szempontból a peres cselekmények következménye a lehető leghátrányosabb, és mondhatni, katasztrofális. -"..: A végrehajtók államosításának kérdése nem olyan nagy fmancziális kérdés, nem is olyan kérdés, a mely perrendtartás rendszerével függ össze. A végrehajtók államosítása a legkönnyebben és legbiztosabban eszközölhető minden anyagi zavar és minden financziális bonyodalom nélkül. Mert ha figyelembe veszszük, a mit az igen t. miniszter ur bizonyára jobban fog tudni, mint én, hogy a végrehajtási végzések következtében az ügyeknek csak kis része kerül tulajdonképen végrehajtás alá, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a mennyiben a végrehajtási végzés után. vagy pedig a végrehajtási cselekmény megengedhetőségére irányuló más cselekmény után egy bizonyos állandó illetéket állapítottunk meg, a melynek lefizetése ellenében a végrehajtó minden egyéb költség nélkül a végrehajtást elvégzi, az állam képes lesz az összes végrehajtókat eltartani a nélkül, hogy ők a felek terhére minduntalan kénytelenek volnának, nem ritkán szándékosan is a költségeket szaporítani. Mert a végrehajtók államosítása nemcsak perrendi kérdés, de szocziális kérdés is, még pedig két oldalról: a végrehajtók szempontjából és a jogkereső közönség szempontjából. Szocziális kérdés a végrehajtó szempontjából, mert az a végrehajtó, a ki munkásságával gyakran saját egészségét, életét veszélyezteti, tekintettel családjára, továbbá arra, hogy nyugdija nincs, kénytelen a végrehajtási lépéseket ugy foganatosítani, hogy azok rája nézve mennél jövedelmezőbbek legyenek. Ez okozza egyfelől a végrehajtási eljárás megdrágulását, másrészről azt, hogy a végrehajtók az ekként megerőltetett munkában elfáradnak, valósággal elcsigázódnak. A jogkereső közönség szempontjából azért, mert a költségek ekként felszaporodó mértéke az ő gazdasági és társadalmi helyzetét hátrányosan érinti és mert a végrehajtók iránti bizalmat csökkenti. De nem tartom szerencsésnek a költségek csökkentését illetőleg a 4. §-t azért, mert feltéve, hogy a kormány nem tartotta megengedhetőnek, hogy a végrehajtási eljárás rendszerében tétessék most változtatás, vagy hogy a végrehajtói kérdést már most megoldja, akkor sem ezt az eljárást kellett volna követni, nem pedig azért, mert a nélkül, hogy a legkisebb sértő szándékkal viseltetném a végrehajtók iránt, teljesen osztom előttem szóló t. képviselőtársam azon véleményét, hogy a 100 K-án alóli követelések végrehajtásának tisztán a végrehajtóra való bizása nem jelent egyebet, mint a követelés fel nem hajthatóságát. Tudjuk a gyakorlatból, hogy a hivatalból foganatosított végrehajtások 99%-a eredménytelen; eredménytelen a nagy követeléseknél, mennyivel inkább eredménytelen lesz a kis követeléseknél, a kis exisztencziákkal szemben foganatosított végrehajtásoknál. Az én gyakorlatomban nem emlékszem esetre, hogy hivatalból foganatosított végrehajtás esetén a követelés ne veszett volna el. Ilyen eljárás mellett a követeléseknek csak nagyon kicsiny, számításba sem vehető hányada fog befolyni. E helyett sokkal czélszerűbb eljárás volna: hogy a törvényjavaslat, ha a költségeket csökkenteni kívánja, a mit helyeslek, a 100 K-án aluli követelések végrehajtását nem a végrehajtókra, hanem a községi elöljáróságra bízná. Én el voltam készülve arra, hogy ezen gondolatommal szemben ellenmondással találkozom, azonban a gyakorlatból utalhatok arra, hogy azon követelések, a melyek ma is a községi eljárásra tartoznak és a melyek felhajtásában jogosultsága van a hitelezőnek a közbenjárásra, hamarább felhajtatnak, mint azon követelések, a melyeknél a végrehajtást a végrehajtó hivatalból foganatosította. Ha az ügyvédnek, a hitelezőnek vagy félnek jogában áll az adós terhére a végrehajtási cselekményben részt venni, akkor nem irányadó, hogy ki teljesiti a végrehajtási cselekményt; ha ott van a hitelező jogi képviselője, akkor az mindig szorgosan gondoskodni fog a felől, hogy a végrehajtás lelkiismeretesen hajtassék végre. Viszont, mikor nem tudom, melyik helyről fogják megkeresni az illető végrehajtót, hogy hivatalból foganatosítson egy végrehajtást, mikor az illető fél nem is ismeri az adós anyagi viszonyait, s esetleg rejtett vagyonát, hanem az előtte ismeretlen vagy meg nem bízható végrehajtóra bizza rá, hogy az nyomozza ki; akkor biztosan szubszummálható, hogy az a végrehajtás eredménynyel járni nagyon ritkán fog. De, t. ház, ettől eltekintve, a mi a költségek csökkentését illeti, a törvényjavaslatnak van még egy másik intézkedése is, a mely arra vonatkozik, hogy az árverési hirdetmények nem valamennyi hitelezőnek, hanem csak bizonyos korlátozással kézbesítendők. Én ezt az intézkedést elvileg helyesnek találnám, de a kivitelt ugy a mint a törvényjavaslatban van, teljesen helytelennek és czélra nem vezetőnek tekintem; a törvényjavaslat intézkedésének ellenkezőleg az lesz az eredménye, hogy a költségek tetemesen szaporodnak. És pedig miért ? A törvényjavaslat intézkedése szerint, azon eseteken kivül, a mikor akár az adós, akár a hitelező bejelenti, hogy a követelés nem áll fenn, az árverési hirdetmény nem kézbesítendő annak a hitelezőnek, a ki egy év leforgása alatt az árverést nem kéri. Most 55*