Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-357

428 357. országos ülés 1908 Julius 1-én, szerdán. Arra sem óhajtok semmiféle súlyt helyezni, a mi pedig a novella megítélésére nézve kétségkívül értékkel bír, hogy a mi az ingatlan-végrehajtást tekintetében most helyes és jó intézkedés van, az csak igen kis részben volt benne akkor, a mikor az igazságügyi kormány előterjesztette és leginkább a Magyar Jogászegyletben lefolyt vita során történtek ezek a helyes intézkedések, a melyekre az előadó ur czélzott, . . . Lázár Pál: Ez nagyon mellékes ! Éber Antal : . . . nagyrészben ott javíttattak azok a hibái a javaslatnak, a melyek az ellenkező hatást érték volna el, mint a mit a javaslat kivan. (Ellenmondások.) Az idő rövidsége miatt nem akarom ezt indokolni, egyszerűen csak utalok arra, hogy pl. a mi az árverési visszaélések orvoslására benne van, hogy t, i. a bánatpénzt ki kell egészíteni magasabbra, mint a kikiáltási ár szerinti bánatpénzt, azt nem az eredeti javaslat tartalmazta. Az eredeti javaslat pl. azt tartalmazza, hogy a bánatpénz 20%-nál kisebb nem lehet, a mi, ha megmarad, olyan intézkedés lett volna, a mely ártott volna a végrehajtást szenvedőnek, a végrehaj tatónak és az ingatlanok értékének egyaránt, és ez az intézkedés csak a jogászegylet felszólalása folytán változtattatott meg. (Zaj.) A mit a magam részéről még érdemben megjegyezni akarok, az a 25. §-ra vonatkozik, a melyre az előadó ur czélzott és a mely ugy intézkedik, hogy a kikiáltási ár felénél, illetőleg kétharmad részénél olcsóbb áron az ingatlanok ezentúl le nem üthetők. Én ezt az intézkedést ugy, a mint van. helyesnek tartom, azonban csak egy korlátozással, t. i. azzal a korlátozással, hogy a végén mégis nyújtsunk valami olyan fegyvert és eszközt az érdekelt feleknek, hogy ha netalán 2—3 árverés egyikén sem éretik el a kikiáltási árnak ez a fele, illetőleg kétharmada, végtére elkövetkezzék olyan időpont, a melyben azt az ingatlant mégis csali el lehet árverezni. Méltóztassék tekintetbe venni, hogy a kikiáltási ár alapja vagy az állami adó vagy a bírósági szakértők becslése, vagy pedig, és ezt talán méltóztatott figyelmen kivül hagyni, némely privilegizált intézetek becslése, a mely ha beadják az árverési kérvény kapcsán, egyúttal kikiáltási ár gyanánt is szolgál. Már most ha egy ingatlan 2—3 árverésen nem adatik el a kikiáltási ár felén, illetőleg kétharmadán, akkor azt hiszem, az a feltevés, hogy ott nem volt a verseny elég nagy, nem jelentek meg elegen az árverésen, hogy senki sem akarta a megfelelő árat kínálni, többé nem áll meg, és ekkor már csak egy feltevésnek van helye ; annak, hogy nem a megajánlott vételár volt kevés, hanem hogy a kikiáltási ár volt hibás, tulmagas. Már most kérdezem ; szolgálja az valakinek az érdekét, hogy mikor egy ingatlan tul van terhelve, haszonélvezete előreláthatólag már zárlati kezelés alatt áll, hogy az mindig 30—30 napra kitűzhető árveréseken újból a közönség kínálatára bocsáttassék és a közönség mindannyiszor visszavonuljon, megterhelve az ingatlant egy ingatlanárverés óriási költségeivel ? A végén, ha háromnégyszer, esetleg egy évi spáczium alatt az árverés foganatosíttatott és akkor sem kínálták az ingatlanért a kikiáltási ár felét vagy kétharmadát, akkor már csak kétségtelenül beigazoltnak tekinthető, hogy a kikiáltási ár helytelenül volt megállapítva, és hogy ebben a tekintetben orvoslást kell nyújtani. Én az idő rövidsége folytán azokra a kifogásokra, a melyeket a javaslat egyik vagy másik szakasza ellen még tehetnék, nem térek rá ; (Zaj. Elnök csenget.) csak röviden kívánok szólni a végrehajtás olcsóbbá tételének kérdéséről. Arra nézve, hogy ez általános közérdek, hogy nálunk a végrehajtás hihetetlenül drága proczedura, a mely előidézi azt, hogy a végrehajtást szenvedő tönkremegy, a végrehajtató pedig nem jut követeléséhez, ez kétségtelen és a ki ennek szanálását nyújtaná ebben a javaslatban, azt mindenki csak a legnagyobb örömmel üdvözölhetné. (Élénk helyeslés.) De ez a javaslat azt a czélt csak igen kis mértékben vagy pedig igen igazságtalanul éri el. Szász József: Sőt drágítja ! Éber Antal : A javaslat egyik intézkedése, a mely ezt a czélt szolgálná, kimondja, eredetileg 50, most már 100 koronán aluli követelésekre nézve, hogy a végrehajtató nem veheti igénybe az ügyvédi közbenjárást, illetőleg, ha igénybe veszi, költségeit nem számithatja fel, hanem a végrehajtás hivatalból eszközöltetik. A törvényjavaslat indokolása azt mondja, és erre kérném a t. ház figyelmét (olvassa): »A kiküldött végrehajtó megérdemel annyi bizalmat, hogy az ilyen végrehajtást a végrehajtató közbenjárása nélkül kielégítően fogja foganatosítani.* Bocsánatot kérek, a ki ezt leírta, az lehetett nagyon élénk szocziális érzékkel felruházott ember, lehetett igen kiváló jogtudós, de hogy a mi végrehajtatóinkat nem ismeri, azt már, bocsánatot kérek, állítom én, és alá fogja írni mindenki, a ki ezen intézményt ismeri. Igenis tudjuk hogy ha száz koronán alul hivatalból fog az árverés foganatosíttatni, — ki merem mondani — ez csak annyit fog jelenteni, hogy ha a végrehajtást szenvedőnek érdekében lesz, hogy azt jelentesse vissza a bírói végrehajtatóval, hogy van lefoglalható vagyon, vagy nincs lefoglalható vagyon, igen kis anyagi eszközökkel képes lesz azt a legtöbb esetben biztosítani. Ezt igenis bátor vagyok állítani. Ha a helyes czélt akarta a törvényjavaslat szerzője, csakis egy mód állott volna rendelkezésére, az a mód t. i., hogy helyesen szervezett, megbízható bírói végrehajtókat, nem olyanokat, mint a maiak, de állami tisztviselőket állított volna a végrehajtási eljárás szogálatába. Azt méltóztatik mondani ezzel szemben az indokolásban, hogy a gyorsaság, a sürgősség, a melylyel ezt a javaslatot le kell tárgyalni, lehetetlenné teszi, hogy ezt az intézkedést ilyen gyorsan megtegyék. De hiszen, t. ház, a mióta a javas-