Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-350
350. országos ülés 1908 június 22-én, hétfőn. 261 Ugy látszik, azt hiszik, hogy a nyári munkában senki sem foglalkozik alaposan a kérdésekké]. Nem tételeznek fel elég kötelességtudást a képviselőktől és ezért hozzák fel ezt a komikus indokolást. (olvassa) : »Másrészt pedig azért, mert a szeszadó tételeinek felemelése következtében a szóban lévő szeszfözőkészülékek mellett elérhető adómegtakarítás is fokoztatik, mely ha megfelelő kiegyenlítést az átalányozási alapok mérsékelt felemelése utján nem nyer, ezeknél a főzdéknél, szemben a fogyasztási adó alá eső szeszfőzdékkel, melyek tényleges termel vényük után az adót teljes mértékben tartoznak fizetni, ismét jelentékeny adóztatásbeli egyenlőtlenségekre vezetne.* Az lesz tehát a haszna a kisüstön főzőknek, a mit nem kell kiadni. Lehetetlen igy megindokolni azt, hogy háromszoros töltés helyett négyszeres töltés után adóztassák meg őket. Mindenkinek, a ki a kisgazdák érdekét szivén viseli és arra törekszik, hogy állittassék vissza a régi állapot, a mikor szabad volt a kisüstön való főzés, azt kell, hogy követelje, hogy legalább korlátolt mennyiség, 30 liter erejéig ne fizessen a kisgazda semmi adót. Ne méltóztassanak gondolni valami nagy számra. Ha a királynak czivillistáját évi 11 millió koronára tudtuk emelni, ha fel tudták emelni a kvótát évi öt millióval, a mely összeg mindig csak növekedni fog, ha a közösügyi kiadásokba be lehetett venni ujabb négy milliót minden indokolás nélkül, ha a császár csatahajóira 121 millió kiadás lehetséges, akkor ne méltóztassék megijedni attól a 30 koronán alóli adómentességtől, a mely összesen 800.000—1,000.000 K-t tesz ki. Farkasházy Zsigmond: Es ezer meg ezer embert boldoggá tenne. Nagy György: A kisgazda-társadalmat ezzel hálára kötelezné maga iránt a kormány. Ezt azért hoztam fel igy számszerűleg, mert talán nem minden képviselőtársamnak volt ideje és alkalma, hogy ezen specziális szeszipari és szeszadó-kérdésekkel foglalkozzék és hogy méltóztassék belátni, hogyha 1400 millió koronás büdzsével dolgozunk, hát itt aránylag kis összegről van szó és ezáltal épen a legsúlyosabban megadóztatott osztálynak, a kisgazdák osztályának érdekét védenők meg. Szomorú dolognak tartom, hogy a kormány teljesen indokolatlanul most a nyári szünet előtt hoz elő ilyen fontos javaslatot és nem enged időt, hogy a vélemények kialakuljanak, hogy kölcsönös meggyőzéssel egymást kapaczitáljuk, azért kötelessége a kormánynak elfogadni, azon inditványt, hogy halaszszuk el a tárgyalást őszre és egy egyszakaszossal, a mely a kormánynak kedvencze lett s a melyre patentot szerzett a nemzeti kormány, a szeszadótörvény hatálya egy évvel hoszszabbittassék meg. Farkasházy Zsigmond : Igy lesz Ausztriában is. Nagy György: Ausztriában valószínűleg nem fogják letárgyalni a javaslatot, sőt ez egészen bizonyos. Mit fog csinálni a pénzügyminiszter ur, hogyan fogja meggátolni az óriási mértékben elharapózó csempészetet ? Ha egy üter szesz után 50 fillér lesz a különbözet, a szerint, a mint Ausztriában vagy Magyarországon értékesittetik a szesz, bizony ezért az összegért érdemes lesz nagyobb mértékben csempészni a szeszt. Erre vonatkozólag a pénzügyminiszter ur nem nyilatkozott, hogy mikép szándékozik ezt meggátolni ? Másrészről érdekes, hogy az Ausztriával kötött gazdasági és pénzügyi egyezményben kimondották, hogy a jelenlegi állapot csak ugy változtatható meg, hogy nem jobbá, hanem csak rosszabbá lehessen, tehát nem szabad olyan törvényt hozni a kormánynak, hogy kedvezőbb legyen a szeszadó, hanem csak nagyobb adóval szabad megadóztatni az állampolgárokat. Ugy látszik, hogy ezért a nemzeti vívmányért kellett cserébe a kvótát felemelni. Azt Mtjuk, hogy mig Ausztriában, a hol népparlament van, ezen kérdés felett komolyan tárgyalnak, addig nálunk szomorúan kell tapasztalnunk, hogy még az érdeklődés sincsen meg ezen fontos kérdés iránt. A múltban viharos ülések voltak, a függetlenségi párt hatalmas nagy beszédekben szólalt fel ellene és megmutatta, hogy milyen súlyos megterhelést jelent ez a dolog és e mellett rámutatott azokra a forrásokra is, a honnét igazságosabban lehetne uj adókat előteremteni. Ma jsedig fásultan, közönynyel hallgatják, mintha a néj3 iránti szeretet kiveszett volna és fájdalommal kell látnunk és azzal a tudattal, hogy hiába itt a munka, a szorgalom, az odaadás és minden lelkesedés, mert minden ugy megy változatlanul keresztül. Török Ferencz : Gyenge az ellenzék ! Farkasházy Zsigmond : Imparlamentáris eszközökkel dolgoznak, bizottságokból kirekesztenek, itt lehurrognak ! (Folytonos zaj a baloldalon). Elnök (csenget) : Csendet kérek. Nagy György : Török Ferencz t. képviselőtársam azt mondja, hogy gyenge az ellenzék. Hát kevesen vagyunk, ez a mi gyengeségünk, de erőssé tesz bennünket az a tudat, hogy az igazság velünk van ; azonban annyit sem tudunk elérni, hogy meghallgassanak bennünket, hogy az érvek előtt meghajolhassanak, hanem a többséghez tartozó képviselő urak félve kell hogy hallgassák meg érveinket, mert érzik, hogy igazunk van és legtöbbje szavazás elől kimegy. Ilyen körülmények közt mi, kevés ellenzék hiába beszélünk. (Zaj és közbeszólások balfelől). Elnök : Kérem Markos Gyula képviselő urat! Nagy György : Nem hiszem, hogy ezt az igazmondást hetvenkedésnek tarthatná Markos Gyula t. képviselőtársam. En nem vetem fel a határozatképesség kérdését, de az még sem lehetséges, hogy állandóan, szakadatlanul határozatképtelen számban tárgyaljon a képviselőház ilyen fontos javaslatot. Az a legelemibb kötelessége a képviselőknek, hogy megjelenjenek és a felszólalókat figyelmükkel megajándékozzák (Mozgás). Felhozza a pénzügyi bizottság jelentése, hogy nem is olyan sok a felemelt szeszadó, mert külföldi államok példájával igazolható, hogy azokban még magasabb a szeszadó. Nevezetesen felhozzák azt, hogy Svédországban 172 korona, Francziaország-