Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-349

349. országos ütés Í908 június 20-án, szombaton. 225 nek következtében egyet sem elégít ki és mindenkit magára zudit. Hiszen méltóztassék csak megmondani, a törvényjavaslat ugy-e bár érdekli a szeszgyárosokat, a mezőgazdasági szeszgyárakat, a kisüstösöket, az úgynevezett ipari iistösöket, vagy mondjuk nagyüstösöket, és a fogyasztó közönséget, tehát ötféle érdeket érint. Méltóztassék a miniszterelnök urnak egyetlenegy társadalmi réteget vagy osztályt mondani, a mely a javaslattal meg van elégedve, a melynek igényeit és érdekeit kielégítené. Ez a javaslat, mivel mindenkit ki akar elégíteni, senkit sem elégit ki, káros, érinti és megkárosítja ugy az ipari, mint a mezőgazdasági szeszgyárosokat, a kisfőzőket teljesen tönkre teszi, a fogyasztókra pedig óriási terhet ró. Ezt leszek bátor egész terjedelmében bebizonyítani, időm van, és ha megengedi az elnök ur, én minden egyes érdekeltségi ágat egyenként fogok elővenni, mindegyikből fogom konstatálni, hogy mennyiben sérti érdekeit ez a törvényjavaslat. (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) A mi első sorban az ipari szeszgyárakat illeti, én megvallom, nem vagyok azon az állásponton, a melyet itt a kormánypárt részéről is az ipari szeszgyárosok védelmezői elfoglaltak, hogy t. i. itt a szeszkontingens egy bizonyos részének elvonásával nagymérvű igazságtalanság történik ezen szesztermelőkkel, ügy találom, t. ház, bogy a kik ezirányban felszólaltak, tulajdonképen 30—40 tekintélyes, vagyonos, nagyon tisztelt uri embernek érdekét képviselték itten, de ezen érdek által a közérdeknek egy bizonyos háttérbe szorítására ragadtatták magukat. Én azt hiszem, hogy a helyes, igazságos és pártatlan álláspont az, hogy az ipari szeszgyárosok tulajdonjogot arra a 853,000 hektoliter kontingensre, a melyet eddig nagyobb részben ők élveztek, nem szereztek. Én ezen az állásponton vagyok és azt találom, hogy ez a helyes. Ezen álláspontom pedig abban gyökerezik, hogy elvégre, ha az állam kétféle adótételt állapit meg, és bizonyos mennyiségben biztosította az egyes szeszgyárosoknak azt a kedvezményt, hogy a kisebb adótételek mellett főzhetnek, ez nem egy olyan kedvezmény, a melyet egy másik törvénynyel megváltoztatni ne lehetne. Én tehát azon kontingensnek elvonását, a mely a végből történik, mert a szeszfogyasztás csökkentését várják a törvényjavaslattól, a melyet tehát azért vonnak el, mert egyáltalában nem fog létezni, még különös bonifikácziós kártérítés nélkül is igazságosnak tartom és azt hiszem, hogy ha ezen elvonás ellen az ipari szeszgyárosok panaszkodnak, olyan egoisztikus álláspontot foglalnak el, a melyet helyeselni és pártolni nem lehet. De egy másik szempont érvényesül az ipari szeszgyárosokkal szemben, egy olyan szempont, a melyet én is feltétlenül igazságtalannak és helytelennek tartok, és a melyre való tekintettel jogosultnak tartom az ő felzudulásuKÉPVH. NAPLÓ. 1906 —1911. XX. KÖTET, kat e törvényjavaslat ellen. Ez az igazságtalanság és helytelen eljárás pedig, a melyet itt követ a kormány, abban áll, hogy bizonyos mennyiségű kontingenst elvon az egyik honpolgártól azért, hogy ugyanazt odaadja a másiknak. Ha a kormány azt mondja, hogy én szocziális szempontnak és az állani érdekében levőnek tartom, hogy a gazdag emberektől, mint a minők átalában a szeszgyárosok, elveszem azt a kedvezményt, a melyben részesültek, és azt szétosztom a nép százezrei és milliói között, hogy azoknak legyen hasznuk belőle, azt a kedvezményt tehát ezentúl a nép millióinak fogom adni: még ezt feltétlenül aláírom, mert igen helyes álláspont, igen jogos szocziális kormánypolitika volna az, hogy a gazdag embereket kedvezményben ne részesítsék, hanem azon kedvezményeket, a melyeket a gazdag embereknek nyújtottak, elvonván tőlük, a szegény embereknek nyújtsák. Ez a törvényjavaslat azonban, a mit elvesz a dúsgazdag szeszgyárosoktól, azt nem a szegény néjmek, nem a százezreknek és millióknak adja oda, hanem olyan úriembereknek, a kiket, ha nem is mondok olyan dúsgazdagoknak, mint a milyenek a szeszgyárosok, de a kik szintén jó módban levő emberek, azoknak kell lenniök, mert hiszen — gondolom — nyolczszáz holdon felüli birtokkal kell hogy rendelkezzenek, az lóvén a minimum, a melyhez meg lehet adni a mezőgazdasági szeszkontingenst. Pontosan nem tudom, de így emlékszem. Egy szóval, t. ház, azok a mezőgazdasági emberek bizonyára nem olyan koldusemberek, a kik rászorulnak arra, hogy, a mit az egyik honpolgártól elvesz az állam, azt nekik adja oda. Az igazság és a helyes eljárás az volna, hogy, a mit a gazdagoktól elvesznek, azt adják oda a szegényebbeknek. Már pedig a mezőgazdasági szeszgyárosoknál ez nem forog fenn. Itt egy állandóan követett fallácziával állunk szemben, a mely a nagyközönséget megtéveszti. Nevezetesen azt mondják, t. ház, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) hogy mikor az ipari szeszgyáraktól elvesznek bizonyos mennyiségű kontingenst és azt odaadják a mezőgazdasági szeszgyáraknak, akkor mezőgazdasági politikát követnek ós agrikultur állam lévén, ez örvendetes jelenség is nálunk. Hát ez nem igaz, t. ház, ez teljes valótlanság, mert abból a kontingensből, a mit elvonnak az ipari szeszgyáraktól és a a melyet odaadnak a mezőgazdasági szeszgyáraknak, oly csekély számú kedvezményben részesül a mezőgazdaság, hogy azt általánosítani az egész magyar mezőgazdasággal teljes képtelenség. (Ugij van! bal felől.) Tudomásom szerint (Zaj. Halljuk! Halljuk! balról.) összesen 658 mezőgazdasági szeszgyárat készül felállitani vagy adományozni a kormány. A legjobb esetben tehát 685 embert fog részesíteni ennék' a kontingensmegvonásnak az előnyeiben. "Hát ki meri azt állítani, hogy ez a 685 ember képviseli a magyar 29