Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-349

224 349. országos ülés 1908 június 20-án, szombaton. mert azt mondják, hogy az a bevétel, a melyet a szeszadó emelése az országra teherként áthárít, arra szükséges, hogy ezen szükségletek fedezetet nyerjenek. Ezzel, azt hiszem, t. képviselőház, bebizonyítottam, hogy ezen humanisztikus és nemes czélok elérésére a költségvetés keretében is épen elég fedezet található. Csakhogy nem erre kell az a 40 millió többlet, hanem szükséges ez azon kiadási többletek fedezésére, a melyet a kvótaemelések és a tiszti fizetéseknek leendő felemelése által fognak előállani és a melyeknek az előállásáról, olyan czélok követése folytán, a melyekről önöknek épen olyan kevéssé van sejtelmük, mint nem volt sejtelmük hat héttel ezelőtt a szeszadóemelésről és a mely, mikor meglepetésszerüleg ide fog kerülni, egyszerre szükségessé fogja tenni ezt a 40 milliós adóemelést. A napokban beszéltem egy képviselőtársammal a kormánypárti sorokból — megjegyzem, hogy legalább ötvenen vannak, a kik elégedetlenek ezzel a törvényjavaslattal — és kérdeztem tőle, mi mégis az oka annak, hogy ezt az általuk rossznak, veszedelmesnek és károsnak tartott törvényjavaslatot megszavazzák; erre ő bámulatos őszinteséggel és becsületességgel azt mondta: barátom, a ki á-t mondott, annak b-t is kell mondani; a ki megszavazta a kvótaemelést, a tiszti fizetések felemelését, annak meg kell szavazni a szeszadóemelést is, mert különben nincs fedezet. (Zaj. Felhiáltásoh balfelöl: De hisz ez már a c!) A c majd ősszel fog jönni: ez a létszámemelés és arra készítik elő a talajt. (Zaj.) Ez az indoka tehát annak, hogy a tör vényjavaslat ide került: az osztrákok rákényszeritették, a t. kormány akczeptálta a magasabb közös kiadásokat, most pedig előreláthatólag fedezetre van szükségük. Ha azonban így áll a dolog, akkor ne méltóztassék itt morális feladatokról, olyan czélokról beszélni, a melyek az országnak hasznára válnak. Ha ez volna is a szempont, akkor is képtelennek és iliogikusnak tartanám, hogy azért mérgezzük meg az or.szág száz és százezer lakosát, hogy pár ezret meggyógyíthassunk; mert ha a szeszadóból fedezzük az orvosi gyógykezelés költségét, akkor ez az eredmény; de ez a szempont nem is felel meg a tényeknek, így tehát e javaslatról, mint valami humanitárius javaslatról beszélni, a mint Máriássy t. képviselőtársam tette, teljes képtelenség. Engedjék meg, hogy rámutassak arra, hogy ez a törvényjavaslat, a mely 40 K millió adót ró az országra, nem teszi ezt azon igazságos arány szemmeltartásával, hogy a szegény ember nemcsak 5

h°gy kevésbbé legyen megróva, mint a gazdag ember, de legalább ugyanolyan arányban legyen megróva. Ez a törvényjavaslat megint példája annak, a mit az egyenes adóknál is ki fogok mutatni, hogy nem progressiv, hanem regressiv irányban sújt egyes társadalmi osztályokat. Ez a törvényjavaslat a legnagyobb mérvben a szegény néposztályt terheli és a leggazdagabb osztályt mentesiti. Ali ez általában véve a fogyasztási adókról, a melyek tudvalevőleg a legszegényebb osztályt sújtják. Erről már költségvetési felszólalásom alkalmával beszéltem. Éjjen azért a szocziáldemokraták ellenségei minden fogyasztási adónak, még a luxusczikkek fogyasztási adójának is, mert ugy találják, hogy nem egyezik meg az igazság elveivel, hogy a széles néprétegek, a melyek a legnagyobb mennyiségben fogyasztják a különböző élelmiczikkeket, a legjobban is terheltessenek. A mi már most a szeszfogyasztási adót illeti, ez kétségtelenül csakis a legszegényebb néposztályt sújtja. Mert, hogy a kaszinótagok fogyasztanák a szeszt és hogy igy a szeszadóból a magasabb néprótegekre, a lipótvárosi bankárokra is jutna valami teher, ezt a miniszterelnök ur sem fogja állítani. A múltkor is kérdeztük, hogy szesz helyett miért nem a pezsgőt adóztatják meg ilyen súlyosan, akkor azt mondották, hogy ez egy virágzó magyar iparágat sújtana. Az a virágzó ipar 4 — 5 gyáros, ez a javaslat pedig, a mely 40 milliónyi adóemelést jelent, 60.000 iparost, illetőleg szeszfőzőt sújt és ezeknek a tönkretétele nem tartotta vissza a kormányt e javaslat benyújtásától. De hiszen nem szükséges, hogy ezt az általunk képviselt radikális szempontot hangoztassuk itt és a magunk szempontjából induljunk ki, a mikor kifogásoljuk ezt a törvényjavaslatot azért, mert a legszegényebb néposztályt sújtja, hivatkozhatom olyan férfiú álláspontjára, a kit egyáltalában nem lehet azzal vádolni, hogy szocziáldemokrata, vagy túlzott radikális elveket vallana, hivatkozom Holló Lajosra, a ki a pénzügyi bizottságban felszólalván e javaslat ellen, bebizonyította igen világosan, számszerű adatokkal, hogy a mig ez a törvényjavaslat a vagyonosabb ipari osztályokat és szeszfőzőket csak 40%-nyi adóemeléssel sújtja, addig a kisiparosokra és szeszfőzőkre 150%-nyi adóemelést ró. Erre külömben leszek bátor részletesen rátérni; itt csak azt vagyok bátor konstatálni, hogy ez a javaslat regresszív adóemelést jelent, a mely leginkább sújtja a legszegényebb néposztályt, és egyáltalán nem sújtja a leggazdagabb néposztályt' Nemcsak hogy a javaslat általános szemjjontjából, az adóemelés szempontjából, hanem általában véve morális, társadalmi és politikai szempontokból is helytelen és káros, de azonkívül mindazokat az érdekköröket, a melyeket érint, a legnagyobb mértékben felzuditja. Ez a törvényjavaslat általában magán viseli az egész koalicziós kormányzat bélyegét. A koalicziós kormányzatnak legfőbb jellemzője, hogy egyszerre százféle érdeket akar kielégíteni és en-