Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-344

106 3U. országos ülés 1908 nyelv és annak használatával szemben és csak az a meggyőződésem, hogy állami nyelvünk használata és jogköre alapvető törvényeinkben nagy bölcseséggel szabályozva van és hogy épen adott viszonyainkra való tekintettel nem ezélszerű, ha az ezekben lefektetett elveket elhagyjuk, mert, t. ház, ha ezen a téren folyton tovább és tovább haladunk, az az állapot fog bekövetkezni, hogy nem tudjuk, mi minden van tiltva és hogy hol kezdődik megmaradt szabadságunk szűk köre. Kifogást kell emelnem, a mint az eddig is több szónok részéről megtörtént, a törvény azon rendelkezése ellen, hogy a bizonyítványok hitelesítés végett bemutatandók, mert azt hiszem, hogy ez a gyakorlatban az iskolai hatóságoknak a dehonesztálását fogja létrehozni és sok visszaélésre fog alkalmat szolgáltatni, a mennyiben azok a hatóságok maguknak olyan jogokat is fognak arrogálni, a melyeket a törvény nekik nem is akart megadni. T. ház ! Alig van nehezebb politikai helyzet, mint a mienk, szászoké. Én nem itt a házban, hanem ott a választóközönség előtt nagy nyomatékkal képviseltem azt a gondolatot, hogy a magyarság és a szászság érdekei nagy részben azonosak. (Igaz! Ugy van! jobbfelol.) A mi életösztöneink összeesnek a magyar államnak históriai feladataival : a magyar állam fennállása a mi fennállásunkat is jelenti ; a magyar állam veszélye veszélyünk is, a kérdést nemcsak állampolgári, hanem nemzetiségi szempontból is tekintve. Magától értetődik tehát, hogy a mi igyekezetünk oda irányul, hogy mi a magyar állammal politikailag barátságos viszonyban legyünk. Zakariás János: Nem egyenrangú faktorok. Schuller Rezső : Ez magától értetődik. Nem szenvedek nagyzási hóbortban. (Zaj. Felkiáltások : Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek.! Schuller Rezső: Másrészt azonban az a meggyőződésünk, hogy igenis mi, aránylag kis erőnk daczára, az ország azon részeiben, a hol mi a mi otthonunkat találtuk, az államnak egy értékes támaszát képezzük, és hogy tehát az állam feladata az volna, hogy helyzetünket meg ne nehezitse, hanem ellenkezőleg, tőle telhetőleg bennünket létküzdelmünkben támogasson. Ezen alapvető gondolatok daczára többször ellentétbe jutunk az állam politikájával, illetve az állam politikája bennünket is rendszabályai által többször érint, semmint az nekünk jól esik. Ilyen rendelkezés a mostani törvényjavaslat is. Mi nem is az elmagyarositástól félünk első sorban. Az a meggyőződésem, hogy egy olyan kis néptörzsben, a mely hét és fél évszázadon keresztül meg tudta óvni a maga mivoltát, él annyi életerő, hogy az az ösztön, hogy megmaradjon az, a mi eddig volt, nem fog egyhamar a tökéletes ellentétbe átcsapni. Hogy mi ezt a szellemet épségben tartsuk és ápoljuk, az meggyőződésünk szerint nemcsak jogunk és kötelességünk, hanem a magyar állam érdeke is. Ha a mi kis népünkből kihalna a legnagyobb' élek június 13-án, szombaton. ösztöne, hogy az önmagát fentartsa, akkor az eredmény nem az lenne, hogy megmagyarosodnánk, hanem az, hogy kis népünk kősziklája elmerülne abban az ethnikai tengerben, a melyben eddig szilárdan megállott. (Ugy van! jobbjelől.) Ha ezt az eredményt ki akarjuk kerülni, akkor feladatunk, hogy védekezzünk minden olyan rendszabálylyal szemben, a mely ha nem is önmagában, de más rendszabályokkal együtt reánknézve létkérdéssé válhatik. Kétségtelen, hogy a jelen törvényjavaslat is érdekeinket ilyen értelemben sérti, a mennyiben bennünket azon kényszerhelyzet elé állit, hogy vagy nagy uj terheket vállaljunk magunkra, vagy pedig vegyük igénybe ezen a czimen az államsegélyét, a mi viszont csalds egyházi autonómiánknak sérelmével lehet kapcsolatos. Az igen t. közoktatásügyi miniszter ur, azt hiszem, az idei költségvetés tárgyalása alkalmával mondotta, hogy a mikor az ő törvényei végre lesznek hajtva, akkor a közoktatásügyi miniszter nagy ur lesz ebben az országban. Nekünk, t. ház, nincs kifogásunk az ellen, hogy a közoktatásügyi miniszter nagy ur legyen, csak az ellen van kifogásunk, hogy tul nagy ur legyen. (Derültség jobbjelől.) Már pedig épen attól tartunk, a most tárgyalás alatt lévő törvény rendelkezései is lényegesen kibővítik az ő hatáskörét, ingerencziáját azokkal az egyházakkal szemben, a melyek nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy azon követelményeknek, a melyeket az állam reájuk parancsol, a saját erejükből tegyenek eleget. Ezeket az egyházakat tehát az a balsors érheti, hogy rossz anyagi helyzetük mellett igen nagy közelségbe találnak jutni egy nagy úrhoz, a kivel pedig mint a közmondás is mondja, nem jó egy tálból enni. (Derültség. Felkiáltások : Cseresznyét !). T. képviselőház ! Kijelentettem már, hogy a mi oppozicziónknak az alapját egy nagy erkölcsi gondolat képezi, az a gondolat, hogy a népléleknek a maga mivoltában való fentartása Isten és emberek előtt nemcsak megengedhető dolog, hanem kötelesség is. Mi szászok, legalább abban a meggyőződésben vagyunk, hogy kötelességünket az állammal szemben csakis ezen az erkölcsi alapon tudjuk leróni és azt hiszszük, hogy az államnak nem is érdeke, hogy ezt az alapot megingassa. Mivel ez a törvényjavaslat helyzetünket azáltal, hogy uj teheket ró ránk, lényegileg megnehezíti ; mivel másként az az ellenérték a mit az állam a nyújtott segélylyel szemben követel, a nemzetiségi fennállásunkat is biztosító egyházi autonómiánkat súlyosan sérti, saját és szász képviselőtársaim nevében és megbízásából kijelentem, hogy a szőnyegen lévő törvényjavaslatot el nem fogadhatjuk. (Helyeslés jobbról.) Ábrahám Dezső: T. képviselőház! A házszabályok 212. §-a értelmében, tekintettel arra, hogy a ház napirendi határozata szerint 142-kor az interpellácziókra tér át, tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet a következő ülésre halaszthassam. (Helyeslés.) .