Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-344

3hh. országos ülés 1908 június 13-án, szombaton. 105 »Ans Vaterland, ans theure, schliess dich an und halté fest mit deinem ganzen Herzen« és valóban nincs természetesebb érzés, mint ha valaki a földkereknek azt a részét, a melyen rövid emberi élete le kell, hogy játszódjék, szivének egész erejével szeresse. Fokozódik ez az érzelem, akkor, mikor valaki ugy, mint mi szászok, egy hosszú történeti múltra tekinthetünk vissza, a melynek tartalma nem áUott egyébből, mint az erőknek azon czélból való megfeszítéséből, hogy ezen a földön, a mely a haza földje, megtartsuk kultúránkat. Valóban perverz állapot kell, hogy legyen az, ha valaki hazáját nem szereti és ha ez az erkölcsi fogalom hiányzik lelki, szeüemi életének tartalmából. Azt hiszem felesleges tehát mondanom, hogy mi akkor is, mikor ezt a törvényjavaslatot bírálat tárgyává teszszük, teljes meggyőződésünk szerint a haza és érdekeinek biztos alapján állunk. Magyarország első királya, Béla király névtelen jegyzője szerint, azt a szót hagyta ránk: »regnum unius linguae regnum fragile est moris.« Ballagi Aladár: Nem ugy van! Schuller Rezső: Én megvallom, hogy azt a állampolitikai felfogást, a mely e szóban visszatükröződik, nem tartom a mai korba illőnek, mert kétségtelen, hogy egy olyan országban, a mely több nyelvű lakossággal bir, az ellentétek nagyobbak lesznek, mint egy olyan országban, a melynek egynyelvű lakossága van. De nézetem szerint abból, hogy Magyarsrszágnak nincs egyajkú lakossága, nem szabad azt a konzekvencziát levonni, a hogy azt Bánffy t. képviselő ur akarja, hogy t. i. ha nincs egyöntetű akkor csináljuk egyöntetűvé, hanem meggyőződésem szerint, oda kell törekednünk, hogy az ország ügyeinek irányitásába olyan vezérelveket állítsunk be, hogy a másnyelvű lakosok soha azt az érzést el ne veszitsék, hogy ők nemcsak államunk polgárai, hanem hazájuk fiai is. (Helyeslés.) Nem szenved kétséget, hogy az ingyenes népoktatás elve olyan gondolat, a melynek népjóléti és népbaráti minősége vitán kivül áll. Bagolyt Athenneba viszek, ha részemről is rámutatok azon inkongruencziára, hogy az állam eddig a legszegényebb néposztálytól azt követelte, hogy gyermekeit népiskolába küldje a nélkül, hogy törődött volna azzal, hogy az iskolabér fizetése arányban áll-e az illető szülő anyagi helyzetével. A többi közismeretes érvekre sem akarok kiterjeszkedni és kijelentem, hogy részemről magától értetődőleg elvi kifogásom az ingyenes népoktatási rendszer ellen nincs. Ha mégis e törvényjavaslat ellen szólalok fel, teszem ezt azért, mert nem érthetek egyet azon móddal, a mely szerint a törvény ezt a gondolatot keresztülvinni akarja. Az igen t. közoktatásügyi miniszter ur a múltkori népoktatási törvény tárgyalása alkalmával kifejtette, hogy mennyire nehéz Magyarországon alkotásokat tenni. Mert nem lehet tudni, hogy a központi szervek is hatalmukat mindig nemzeti értelemben fogják-e gyakorolni, és hogy ennélfogva a politika bizonyos középutat KÉPVH. NAPLÓ 1906—1911. XX. KÖTET. kell, hogy tartson, ugy, hogy a központi szervek és a vidéki autonómia közt a kellő egyensúly megóvassék. Azt hiszem, hogy az állam elsőrendű feladatát képezi, hogy azt a középutat betartsa, akkor, a mikor egyrészt a magyar nemzeti gondolatról, és másrészt a nem magyarajkú lakosság érdekéről van szó. Van e törvényjavaslatnak olyan rendelkezése, a mely annyira fontos, hogy megalkotja az egész álláspontot, a melyet a javaslattal szemben elfoglalnak és ez a rendelkezés az, hogy az állam megtériti ugyan az iskolapénzt az iskolafentartóknak, de ellenértékül aztán alkalmazást nyer az 1907 : XXVII. t.-cz., vagyis az állam közvetlen tényezővé válik az iskola igazgatásában isj esetleg befolyást nyer a tanitók kinevezésére. Távol áll tőlem, hogy én itt az egyházak autonómiájának a kérdését in extenso pertraktáljam, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy az egyházi autonómiát, a melyet mindenütt a világon megtalálunk, elsőrendű és főfontosságú emberi érdekek alkotják. A történelem tanúsága szerint azon az állásponton vagyunk, hogy a vallással kapcsolatban álló kérdések legjobban oldhatók meg, az egyház autonómiájának formájában. Tehát ebből a szempontból is meggyőződésem szerint az államnak nagyon óvatosan kell eljárnia, mikor ebbe a kérdésbe belemegy. Az idézett rendelkezés, nézetem szerint, lényeges beavatkozást jelent az egyházak autonómiájába, még pedig, meggyőződésem szerint, olyan formában, a melyet én nem tartok szerencsésnek. A kérdés megoldásának egyedüli helyes módja meggyőződésem szerint az lett volna, ha az állam azt az ekvivalenst, a melyet az egyházak elvesztenek az ingyenes népoktatás által, ellenérték nélkül megtéritette volna. Ebben az esetben egy szép, kulturális eszme nyerte volna megvalósítását, anélkül, hogy az állam lakosságának nagy részében azt a keserű érzést keltették volna föl, hogy még ezt a szép népbaráti és népjóléti eszmét is a politika érdekében használják fel. (Igaz ! Ugy van 1 a 'nemzetiségi padokon.) T. képviselőház! A kereskedővilágban van az a felfogás, hogy az a jó kereskedő, a Id kihasználja annak kényszerhelyzetét, a kitől valamit venni akar. Én azért perhorreszkálom a törvényjavaslatnak ezt a részét, mert azt a látszatot kelti, mintha az állam ugyanazon elvek által vezéreltetné magát, mintha ki akarná használni azt a kényszerhelyzetet, a melyet ő maga teremtett. Azt hiszem., hogy az állam érdekeinek eleget van téve akkor, ha az állam felügyeleti joga teljesen érvényesül, és nem lett volna szükség arra, hogy azt a benyomást keltse az állam, nuntha egy kényszerhelyzet felhasználásával rést akarna ütni az egyházak autonómiáján. Még egynéhány megjegyzést vagyok bátor tenni a törvényjavaslat azon rendelkezéseire is, melyek szerint a törzskönyvek, valamint a bizonyítványok elsősorban magyar nyelven vezetendők, iUetve állitandók ki. Magától értetődik, hogy én semmiféle ellenszenvvel nem viseltetem a magyar 14