Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-329
329. országos ülés 1908 május 21-én, csütörtökön. 93 részesittessék, a melynek tannyelve magyar, akkor én bátor voltam azt a megjegyzést tenni, hogy ő ezt az indítványt csak taktikából adja be. Ma, t. képviselőtársam beismerte, hogy igy volt. Valószínűleg a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával be fogja ismerni, hogy a most beadott határozati javaslatát szintén csak taktikából adta be, (Mérik derültség.) és ennek folytán, mivel alig hiszem, hogy a t. képviselőház hajlandó volna tisztelt képviselőtársamat taktikai kedvteléseiben segíteni, már ebből a szempontból is arra kérem a t. házat, hogy ezen határozati javaslatokhoz hozzájárulni ne méltóztassék. (Helyeslés.) De kérem ezt még egy másik okból is. Még akkor is, hogy ha az általános államosításnak hive volna a háznak többsége, talán nem vállalkoznék senki arra, hogy ezt a dolgot olyan egyszerűen, hogy ugy mondjam, olyan sommásan intézze el, mintha hogy t. képviselőtársam el akarja intézni. 0 megcsinálta nagyon egyszerűen a pénzügyi részét is az általános állami oktatásnak. A mostani költségvetésben az állam részint állami iskolák szükségleteire, részint nem állami iskolák támogatására kerek 20 millió koronát vesz fel; az egyenes adóknak, a melyek 230 millió koronát tesznek ki a maguk összegében — elfogadom a tételt, hogy helyesen irta ki t. képviselőtársam a költségvetésből, én is körülbelül ugy emlékszem rá — azoknak 10°/o-ával meg akar terhelni minden adófizetőt, ez 23 millió korona s igy megvan már a 43 millió; hozzá kell venni az egyházi segélyt, a melyet egyszerűen ide vesz át, ez kitesz 7 millió koronát, megvan tehát az 50 millió korona, quod erat demonstrandum, az az összeg, a mely a tanítói fizetésekre, a személyi kiadásokra szükséges. A dologi kiadásokkal még sommásabban bánik el t. képviselőtársam. Azt mondja, hogy azok fizettessenek azon 10%-os adópótlékon kivül a községek által. (Bozóky Árpád közbeszól.) Hogy ha t. képviselőtársam ugy tudná, mint én, a ki nap nap után tapasztalom, hogy milyen rettenetes teher és milyen rettenetes gond épen a dologi kiadásoknak leglényegesebb része, az épitkezés, hogy mennyire lehetetlen keresztülvinni az 1868: XXXVIII. t.-czikknek azon alapgondolatát, hogy az iskolaépítés tulaj donképen községi teendő, és hogy mennyire töröm a fejemet és dolgozom a pénzügyminiszter úrral azon, hogy valami iskolaépitési alapot teremtsünk, akkor ugy egy tollvonással a dologi kiadásokat ä községekre még sem háritaná. Ámde egyébb hibája is van a t. képviselő ur számításának. A t. képviselőtársam ezt az egész számítást csak a mai alapra fekteti, és megfeledkezik arról a fejlődésről, a melyet el kell érnünk, és a mely a mai létszámon kivül még körülbelül 7—8000 tanitó beállítását teszi szükségessé, ugyanannyi iskolaépület létesítését, és megfeledkezik a kisdedóvási költségekről, melyek a mostani tízszázalékos pótadóban benne vannak, megfeledkezik az ismétlőiskolák költségeiről, melyek szintén mindig növekedni fognak; természetes irányuk az, hogy fejlődjenek, — mindezekről t. képviselőtársam megfeledkezik. De ha mindez nem is volna, az ő fedezeti előirányzatának egy részét illetőleg, az egyházi segélyeknek erre a czélra való egyszerű elkonfiskálásával kötve hiszem, hogy az országnak belbékéjét előmozdítaná, és bármilyen hízelgő reám nézve a t. képviselőtársamnak az a feltevése, hogy a szokásos formula szerint nekem csak egy szavamba kerülne, ('Derültség) hogy én az érdekelt egyházakat megnyugtassam, és arra birjam, hogy szívesen beleegyezzenek abba az erkölcsi veszteségbe és abba az anyagi veszteségbe, a mely őket egy csapással érné, én az önbizalomnak olyan mértékével nem vagyok megáldva, hogy ezt a varázserőt tulajdonítsam az én fellépésemnek és szavaimnak. (Derültség és helyeslés.) A pénzügyi bázis tehát a t. képviselőtársam tervében kissé ingatag alapon áll, ugy számadatilag, mint azon erkölcsi momentumokban, a melyek a számadatok mögött vannak. De lehetne az államosításnak eszméjét elvileg elfogadni, és keresztülvitelében lassúbb ütemben előhaladni. Én azt hiszem, ki tudnám elégíteni t. képviselőtársamat azzal is, ha kijelenteném, hogy egyszerre a dolgot ugy, a mint ő gondolja, nem lehet ugyan megcsinálni, de czélul kitűzhetem magamnak és fokozatosan, lassabban fogok a czél felé haladni. Hát akkor, t. képviselőtársam, nem is vagyunk olyan messze egymástól, a mint hogy t. képviselőtársam talán előadásom folyamán erről meg fog győződni. Én az állami közoktatás eszméjének hangoztatói előtt bátor vagyok mindenekelőtt azt a megjegyzést tenni, hogy talán nincsenek egészen tisztában azon követelmény tartalma felől, a melyet felállítanak, nincsenek tisztában a felől, hogy mit követelnek és mit akar ez jelenteni. Az állami oktatás monopóliumát talán abban az irányban, hogy senkinek se legyen szabad oktatással foglalkozni, kivéve az államnak és az állam kiküldöttjeinek? ezt irtóztató dolognak tartom; (Ugy van .^azt az országot, a hol ily rendszer érvényesülne, valóságos szellemi börtönné alakitaná ez át, a hol a szellemi életnek egész irányítása, a szabad mozgásnak teljes kizárása a mindenkori miniszternek a kezébe volna letéve, és annak a kommandója szerint jobbra és balra abschwenkolnának az összes szellemek, minden közjogi vonatkozástól eltekintve a szellemi élet ily monopolizálását, a nevelés ily bürokratizálását, a szellemi élet a hatalom játékszerévé való lealacsonyitását, szinte katonai fegyelem alá vonását, minden körülmények között perhorreszkálom.
