Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-329

3%9. országos ütés 1908 május 21-én, csütörtökön. 71 találni ilyen foglalkozásokra és ebből a szempontból Magyarország igen nagy mértékben rászorul külföldi emberekre. Ha mi oktatásunk praktikus irányba való terelését nem eszközöljük, és a fiatalságot a praktikus pályákra nem szoktatjuk, ha kell, még a szelid kényszer eszközeivel is, akkor először is előidézzük vele a szellemi proletariátus túlszaporodásának ezt a nemzeti katasztrófáját és másodszor : nem szolgáljuk kellőleg azt a czélt, hogy Magyarország iparának és kereskedelmének kifejlesztéséhez és ennek az ipar- és kereskedelemnek magyar nemzeti jellegűvé tételéhez a közoktatás eszközeivel is hozzájáruljunk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A gimnáziumi oktatás már magában véve olyan, annak a gimnáziumnak már a hagyományai, a levegője olyan, hogy az a fiatal ember, az az ifjú, a ki belekerül abba a gimnáziumba, mondhatni, hogy a praktikus gazdasági élet, a magyar gazdasági termelés számára teljesen el van veszve. Mert utóvégre az a tudományos képzettségű ember, a ki hivatalból vagy szellemi foglalkozásból, ügyvédi, orvosi pályán akarja magát fentartani, lehet bár értékes tagja a nemzeti társadalomnak, de a nemzeti gazdasági termelésben nem vesz részt, (ügy van! balfelől.) a nemzeti vagyonnak gazdasági termelés utján való gyarapításához nem járul hozzá, és igy azt a legfőbb czélt, a mi ma Magyarország jövője szempontjából előttünk áll, t. i. a nemzeti vagyonnak gyarapodását, a nemzeti termelésnek ilyen irányban való kifejlődését nem szolgálja. így történik azután az, hogy mivel különösen a magyarság, a magyar faj tódul, régi hagyományai folytán a gimnáziumokba — hiszen pl. egy magyar közép osztálybeli fiúra nézve nálunk alig képzelnek más oktatási módot, mint azt, hogy a gimnáziumba adják — a magyarság ezeket az improduktív pályákat foglalja el, inig az összes produktív pályákat, az összes ipari és kereskedelmi foglalkozásokat, a melyekből vagyont lehet szerezni, a melyek révén az egyének boldogulásához jutnak, s a mi által a nemzeti vagyon gyarapodását is elő lehet mozdítani, azokat a pályákat legtöbbnyire a magyarságtól idegen elemek foglalják el. És ez a fejlődés azzal a veszedelemmel fenyeget bennünket, hogy ha mesterséges eszközökkel és szubvencziókkal — a mint az helyes — minden áron igyekszünk iparunkat fejleszteni, hogy ipari és mezőgazdasági termelésünk egyensúlyba kerüljön és az ipar tekintetében Ausztriára ne szoruljunk, akkor annak az lesz a vége, hogy lesz ugyan ezen a földön ipar és kereskedelem, de az csak magyarországi ipar és kereskedelem lesz, nem egyszersmind magyar ipar és kereskedelem is, mert azt nem magyarok fogják űzni, abban nem lesz meg a magyar nemzet ereje, abból nem fog fakadni a magyar faj megerősödése. Igaz, hogy a gimnáziumok másutt is igy vannak szervezve. Igaz, hogy a gimnáziumi tanterv körülbelül az nálunk, a mi például Németországban, de a gimnáziumoknak a praktikus iskolákhoz való számaránya már egészen más Németországban, Mert mig itt nálunk a reáliskolák, a praktikus iskolák, legfeljebb egy harmadát teszik a gimnáziumnak, addig Németországban a reáliskolák és reálgimnáziumok több, mint kétszer olyan nagy számban vannak, mint az elméleti humanista alapon dolgozó gimnáziumok. Abban az irányban kell tehát törekednie a magyar közoktatásügyi fejlődésnek is, hogy ez igy legyen, mert akkor remélhetjük csak, hogy a magyar közoktatás tényleg szolgálni fogja Magyarország egészséges gazdasági fejlődésének olyan döntő fontosságú ügyét. Ez az, a mit én az igen t. miniszter ur figyelmébe óhajtottam ajánlani. (Helyeslés.) Nem kívánom azt, hogy már most, ennek a kormányzatnak a keretében fogjunk hozzá a közoktatás nagy elvi kérdéseinek megoldásához. Nem kívánom, hogy már most döntsük el az egységes, vagy nem egységes, a bifurkált vagy trifurkált középiskolának a kérdését. Sem a viszonyok, sem a helyzet nem alkalmasak arra, hogy ezeket a kérdéseket most döntsük el és ezekkel most foglalkozzunk. Nem ilyen nagy, elvi alapokon nyugvó és nagyszabású reformokat akarok ón, csak praktikus intézkedéseket kérek minden irányban és minden téren arra nézve, hogy a magyar fajnak a gazdasági, a praktikus foglalkozásoktól való idegenkedését megszüntessük és hogy a magyar faj minél inkább e praktikus foglalkozásmódok felé tereitessék. (Helyeslés.) Különösen azok, a Mk az uj gazdasági fejlődés következtében nagyrészt elvesztik ősi birtokaikat, vagy pedig abba a helyzetbe jutnak, hogy az ősi birtokból immár megélni nem tudnak, magukat fentartani nem képesek és a nemzet életében vezető szerepet játszani nem tudnak, különösen a magyar középosztály van ráutalva, hogy ne pusztuljon el az uj gazdasági fejlődés folytán, hanem az ő egész ezeréves fejlődésében szerzett nagy és szép tulajdonságait vigye be a gazdaságnak egy másik terére, az iparba és a kereskedelembe, hogy az a magyar középosztály, a mely domináló volt a nemzetnek eddigi létalapját képező mezőgazdasági termelésben, legyen domináló és vezető tényező a magyar iparban és kereskedelemben. Az ifjúságnak erre való terelését a gyermeknevelésen kell kezdeni ; ott vetik el a későbbi szerencsétlen fejlődés magvát, a midőn annak az ébredező lelkű 2—3 éves lás gyereknek már puskát és kardot vesz az apja és azon szellemben neveli tovább, hogy csak a katonaság, vagy a tudományos foglalkozás méltó az urigyerekhez. A nevelésnek ezt az irányát követik az egész oktatáson át végig az egyetemi oktatásig. Érdekes ebből a szempontból, hogy külföldi gyerekjátékárjegyzékben láttam azt, hogy a figyelmet az asztalosmunkákra, lakatosmunkákra stb. terelő gyerekjátékszerszámokat árulnak, hogy az ipari foglalkozás szeretetét már a- gyerekszivbe beoltsák. Nálunk ilyen gyerekjátékot nem láttam, nálunk még mindig a puska és a kard dominál. Gimnáziumainkban akárhányszor elhangzik a tanár ajakáról a rossz tanulóhoz intézett az a fénye-