Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-329

32U. országos ülés 1908 május 21-én, csütörtökön. Gt; miniszter ur szándékozik-e kulturális politikáját a középiskolai tanítás tekintetében akként irányítani, hogy a nem magyar anyanyelvű középiskolai tanulók tiszta magyar vidékek középiskoláiban nyerjenek oktatást, és kérdeztem azt is, szándékozik-e a törvényhozásnak előterjesztést tenni az iránt, hogy minden középiskolán legalább egy nemzetiségi nyelv tanittassék és hogy így a közigazgatási és birói pályára készülő magyar ifjúságnak módja legyen legalább egyik nemzetiségi nyelvet elsajátítani a végből, hogy a nemzetiségi vidékeken a hatóságok és a hivatalok a nép nyelvét értő magyar emberekkel láttassanak el ? A t. kultuszminiszter ur erre a kérdésemre nem felelt és azt mondotta, hogy nemsokára itt lesz a közoktatásügyi tárcza tárgyalása, erről a kérdésről beszélhetünk majd akkor. Hát beszéljünk, t. képviselőház, most erről. Az a sajnos tapasztalatom van, hogy a nemzetiségi vidékek közéjüskolákkal bőven el vannak látva, és miután köztudomású, hogy a magyar vidékkekkel szemben könnyebb a szülőknek a gyermekeket ott helyben taníttatni gimnáziumban, vagy reáliskolákban, mint más vidékekre adni és fizetni a gyermekekért az ellátást, ennek az eredménye az, t. képviselőház, hogy a nemzetiségi vidékeken a más anyanyelvű ifjak átlag könnyebben juthatnak ahhoz, hogy gimnáziumba járhassanak és érettségittehessenek, minta nagy magyar Alföld fiai. Hát, t. képviselőház, nemzetiségi szempontból ez nem valami helyes eljárás, s nem helyes különösen az, hogy a nemzetiségi vidékeken levő gimnáziumok túl vannak zsúfolva, még pedig nem mag}?ar anyanyelvű tanulókkal, és azok a nemzetiségi vidékek politikai irányukkal rossz hatással vannak azoknak az ifjaknak nevelésére. Elmondottam, t. képviselőház, annakidején, hogy Szebenben a gimnáziumnak majdnem 700 tanulója közül több mint 400 oláh nemzetiségű és azok az oláh nemzetiségű ifjak ott az oláhságnak nagy tömegében nem kapnak az iskolán kívül helyes nevelést és irányítást a magyar állameszme szempontjából. Én nem látnék abban semmi rabulisztikát és semmi erőszakoskodást, ha a t. kultuszminiszter ur azt mondaná, hogy megengedem azt, hogy a kik Szeben városában laknak, azoknak a fiai Szeben városában járhassanak gimnáziumba, vagy reáliskolába, de vidékről oláh nyelvű ifja oda nem járhat. (EUenmondásoJc.) Ezek nyerjenek oktatást Szolnokon, Jászberényben, Debreczenben vagy Kecskeméten, (Derültség.) szóval jó magyar vidéki központokban. Ez jó lenne magyar nemzeti szempontból, de jó lenne az ifjak szempontjából is. Nekem megmondották Nagyszebenben, hogy még a 8-dik gimnáziumi osztályba járó oláh ifjak sem tudnak tökéletesen magyarul beszélni, és hogy milyen rossz hatással van az ottani oláh ifjaknak a nemzeti irányban való nevelésnek a hiánya. Tudom, hogy vannak olyan oláhok is, a kik nem is beszélnek oláhul, csak vallásuknál fogva mert görög-keleti vallásúak, oláhoknak tartják magukat. Mondom, hogy oláhul nem tud az illető egy szót sem és azután elmegy Szebenbe a gimnáziumba, s itt egy esztendő alatt tiszta sült oláh lesz belőle. A mellett felhoztam az Albina eljárását is. Ezek és más dolgok, a melyek nem is olyan nagyon valók a nyilvánosság elé, s a melyeket a kultuszminiszter ur talán jobban is tud, mint én, azt a meggyőződést érlelték meg bennem, hogy nem jó, ha a nemzetiségi vidéken a gimnáziumok tul vannak terhelve nemzetiségi ifjakkal; jobb volna, ha azok itt a magyar vidéken, a magyar társadalom közepében nyernének oktatást. Nagy hibája a magyar közoktatásnak, közigazgatásnak és igazságszolgáltatásnak, hogy mi magyar emberek tanuljuk a görög, a latin, a német és a franczia nyelvet stb., de a Magyarországon honos nemzetiségi nyelvekre nincs semmi gondunk. Pedig ennek hátrányát eleget tapasztaljuk az életben ; de hátrányos ez a magyar nemzeti államra és az illető nemzetiségi vidék közigazgatására, igazságszolgáltatására is. a hova magyar ember alkalmaztatik, mert az illető nem tud a néppel érintkezni és igy gyűlöletessé lesz, s e miatt nem szolgálhatja igazán hivatalának érdekeit. Ha pedig az állam ez okból kénytelen odavaló nemzetiségű egyéneket kinevezni jegyzőnek, bírónak, akkor tapasztaljuk annak hátrányát, hogy pl. míg az oláh intelligenczia nem húzódik a magyar hazához, addig ez az oláh néjjre nem mondható ; ha tehát a román népnek román intelligencziából adunk hivatalnokokat, ez veszedelmes a magyar államra nézve. (Ugy van !) Emlékeztetem a kultuszminiszter urat, hogy 1906 január havában Földes Béla választása alkalmából Nagybányán járt, s mikor ott Simon Aurél urnak szép oláh szónoklatát méltóztatott hallani, annak a gondolatának adott kifejezést, hogy mennyire sajnálja, hogy nem bírja az oláh nyelvet. Mi is sajnáljuk, mert különben a miniszter ur olyan szép hazafias oláh nyelvű szónoklatokat mondhatna, mint a minőt Bácskában mond németül a németeknek. És ha mi is tudnánk oláhul, akkor az oláhok közt is ugy nézne ki a világ, mint a németség körében. Tehát bár én soviniszta magyar ember vagyok, mégis szükségesnek tartom, hogy legalább átmenetileg, mig a nemzetiségek meg nem tanulják a magyar nyelvet, — bár ez az átmenet legalább egy emberöltőre tehető — a középiskolákban a magyar ifjak sajátítsák el a nemzetiségi nyelveket, ugy hogy a magyar államnak módjában legyen nemzetiségi vidékekre a nemzetiségi nép vezetőiül, hivatalnokaiul magyar embereket állitani. Ezeket voltam bátor felhozni, és a kultuszminiszter ur szives jóindulatába ajánlani. (Helyeslés.) Elnök : Ki következik ? Szmrecsányi György jegyző: Vizy Ferencz! Vizy Ferencz: T. képviselőház ! Elnök : Milyen czimen óhajt a képviselő ur beszélni ? Hiszen épen az imént beszélt. Vizy Ferencz: Az igen t. képviselő ur fejtegetéseire kívánok válaszolni. (Derültség.)