Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-328

30 328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. gazdasági bizottság meg fogja találni ebben az utasítást arra is, hogy állapítsa meg minden felekezetben lelkészkedő papságnak mostani illet­ményeit : akkor meg fogom tudni mérni a finan­cziális részét ennek a reformnak. Es én azt hiszem, hogy ez a reform az évek bizonyos sorára felosztva, — ugy, a mint az 1898-iki rendezés is az évek bizo­nyos sorára osztatott fel — belátható időkben keresztülvihető lesz és bizton remélem, hogy én, ha ezen a helyen nem is fogom elérni ezt, hogy ezt teljesen keresztülvigyem, — ép ugy, mint számos reformnak terén sem fogom elérni azt, hogy azok­nak befejezését eszközölhessem — de talán még az én időmbe fog esni annak olyan megalapozása, hogy keresztülvitele iránt a teljes erkölcsi biztonság meglegyen (Helyeslés.) és utódom, hogy ugy mondjam, már lerakott vágányokon haladhasson. (Élénk helyeslés és éljenzés.) T. képviselőház! Rcasszummálva már most ugy a délelőtt, mint a délután elmondottakat, beszámolhatok azzal, hogy az 1907. évi XXVI. és XXVIL, a tanítói fizetésrendezési s egyszers­mind népiskolai törvényt majdnem egészen végre­hajtottuk, a mennyiben annak végrehajtását maga a törvény nem tolja ki egy későbbi terminusra. Beszámolhatok azzal, hogy a napokban benyúj­tandó törvényjavaslatokkal rendezzük egyik égető szocziális kérdését az országnak, a népoktatásnak ingyenességét, az ismétlő iskolának gazdasági alajira való fektetését az egész vonalon (Elénk helyeslés.) s a tanítóképzőkben mutatkozó legége­tőbb bajoknak orvoslását. Útban van a tanító­képzőknek valódi, érdemleges reformja, az óvók­Eak reformja és a fehiőttek oktatásának az egész vonalon való szervezése, a tanítóképzők és polgári iskolák tantervének átalakítása a gazdasági és szocziál politikai irányzatok tekintetbe vételével. (Helyeslés.) Azonkívül egészen közel áll a meg­oldáshoz a protestáns egyházak segélyezésének törvényszerű biztosítása. A katholikus autonómia törvénybe iktatása, valamint a katholikus lelkészi kongruának rendezése; előkészíttetik egyúttal a kongrua-rendezés a maga egészében és ezzel az 1848 : XX. t.-cz. 3. §-ának teljes végrehajtása, a .mennyiben azt valaha teljesen végrehajtani lehet — mert hiszen fejlődő szükségletekről van szó — hanem annak szellemében jár el kormányzatom, annak szellemében járnak el törvényhozási kezde­ményezéseim, abban a szellemben, mely a szabad­ságnak, a jogegyenlőségnek, a jogok és jogos érdekeknek kölcsönös tiszteletén alapul. Ebben a szellemben óhajtom én a nemzetnek erkölcsi egységét megerősíteni (Élénk helyeslés.) és az összes kulturintézeteknek nemzeti irányban való és szintén a szabadság talajára fektetett kiépíté­sével a nemzeti kulturdómot felépíteni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Nem tehetek róla, t. képviselőház, hogy mind­ezek a dolgok még nincsenek befejezve ; nagyobb részben be volnának fejezve, hogyha én a múlt év végén nem lettem volna majdnem három hónapon ét tárczámtól idegen, nagy politikai kérdésekkel­elfoglalva. Tettem, a mennyit tenni képes voltam. A t. ház ítéljen arról, megfeleltem-e annak a biza­lomnak, a melyet az 1907-ik évi költségvetés megszavazásával belém helyezett. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Szmrecsátiyi György jegyző: Bedőhází János! Bedőházi János: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) A midőn bátorságot veszek magamnak, sőt mondhatnám, olyan merész vagyok, hogy az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur után szólalok fel, a ki a fenforgó vallás- és közoktatásügyi kérdésekről teljes és kimerítő tájékoztatást adott, ez alkalommal csupán csak egy pár megjegyzést óhajtok tenni. (Halljuk ! Halljuk !) Nyilvánítani akarom, mint máskor is tettem, a közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgya­lásánál azt a nézetet, hogy én a nemzeti kultúrá­nak kellő magas színvonalra való emelését csak akkor látom teljesen biztosítottnak, hogyha nem csupán, a mint azt már is jelszóként is használják, a kötelező ingyenes állami népoktatás hozatik be, hanem ha egész közoktatásunk minden vonalon államivá tétetik. (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, igen t. képviselőház, hogy ezzel a nézetem­mel a függetlenségi és a 48-as pártban nem állok egyedül. Azonban hogy én ezt a kérdést nem sürgetem és talán mellette dörgedelmes orácziókat nem tartok és nem tartunk, teszem ezt tisztán csak más szó hiányában : opportunitásból. Én ugyanis a közoktatás államosításának eszméjét az egész vonalon még nem tartom megérettnek. A míg tudom azt, hogy ilyen törvényes intézkedés esetleg igen sok embernek érzését, felfogását bántaná, egyáltalában nem tartom czólszerünek ilyen kér­dések felvetését most, a midőn egész társadal­munk forrongó átalakulásban van, a mikor poli­tikai életünk is végső kialakulásra vár, hogy bizton, nyugodtan haladhassunk tovább. Olyan kérdések felvetését, mondom, t. képviselőház, czélszerünek nem tartom, a melyek megoszlást idézhetnének elő a nemzetben, a melyek azt az egységet, a melyet mi keresünk a mi nemzeti életünkben, a mi társa­dalmunkban, tőlünk messze távolítanák el. (Helyeslés.) De másfelől, ha netalán ez az opportunitásom, t. ház, nem is állana fenn és nem állana előttünk, van más ok is, egy olyan ok, a melyről az igen t. Hamlet (Derültség.) nem mondhatná azt, hogy szó, szó, szó, hanem mondaná azt, hogy bizony ez egy nyomós ok, és ez, t. ház, a pénz, pénz, pénz. (Ugy van !) Ma a mi áUamunkban oly áram­lat van, hogy minden áUami alkalmazott és nem állami alkalmazott, nem annyira az ügyre tekint, mint inkább az ő személyi jólétének, a megélhe­tésének biztosítására. Ez mindenesetre indokolt, e törekvés indokoltságát kétségbe nem vonhatja senki, de ez által az áUam előtt akkora teher áll, ezek a napról-napra felmerülő fizetésszabályozási követelmények akkorák, hogy alig lehet őket ki­elégíteni. (Mozgás.) Talán egyszer, meg fognak

Next

/
Oldalképek
Tartalom