Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-335

335. országos ülés Í908 május 30-án, szombaton. 335 már pedig nyilvánvaló, hogy egyedül a magyar király apostoli király és igy nem is képezheti vita tárgyát, hogy egyenesen I. Ferencz Józsefnek magyar királyi méltóságára is történik hivatkozás. És ezt a megszólítást véve alapul, nyilvánvaló, hogy a monarkia alatt Vilmos császár érti Magyarországot is és igy Vilmos császár beszéde nem egyéb, mint biztatás az összbirodalomnak megteremtésére. (Zaj). De a megjelent külföldi, idegen uralkodók ép ugy jutalmazták meg, illetőleg tüntették ki rendjelekkel a magyar miniszterelnököt, mint az osztrák minisztereket. Nevezetesen Wekerle Sándor magyar miniszterelnök ur a szász királytól kapta a szász Albert-rend nagykeresztjét, a bajor régens-herczegtől pedig a bajor koronarend nagykeresztjét. Hogyan lehet kitüntetni a magyar király felelős miniszterét az osztrák császár jubileuma alkalmából ? Csodálkoznám, ha nem lenne elég érzék a képviselőházban ilyen fontos kérdés iránt; csodálkoznám, ha a magyar törvényhozás tagjai sem tudnának disztingválni és könnyen átsiklanának e kérdés felett. A magyar sajtó nagyon helyesen mutatott rá, hogy Magyarországnak semmi köze az osztrák császár jubileumához. De hogy milyen veszedelmes a magyar miniszterek részvétele e jubileumon, mi sem igazolja jobban, mint a külföldi sajtónak a jubileumról való megemlékezése. A német, franczia és angol sajtó egyértelműleg mint a magyar-osztrák trón jubileumáról emlékezik meg a császári jubileumról. Hogy a franczia sajtót említsem, ott van a »Soir« cziinű párisi lap, a mely ugy foglalkozik ezzel a kérdéssel, mintha az ünnep Magyarország és Ausztria közös ünnepe lenne, mert a közös uralkodó 60 éves évfordulóját ünnepli. Az »Eclair« május 7-iki számában azt mondja, hogy épen az osztrák császári jubileum alkalmából állapitható meg, miután ott résztvett a magyar miniszterelnök is, hogy Magyarország végre elfogadta az Ausztriával való unió eszméjét, hogy megtűrik a magyar nemzetiség nyelvét, sőt még a magyar nemzetiség aspiráczióit is bizonyos fokig figyelembe veszik. A >>Gaulois« ugyanezen a napon megjelent számában a következőkép ir a jubileumról (olvassa) : »Perenez József a szász Beust által kieszelt dualizmust ugy fogadta el, mint a magyarok lármájának és izgatásának megszüntető] ét, tudván egyébként, hogy más eszközökkel is elhallgattathatja a magyar mágnásokat. Egyikét az eszközöknek két esztendővel ezelőtt használta, és pedig olyan határozottsággal és jó humorral, hogy szinte elbájolta Európát. A magyar magyarok lázongtak akkoriban, minisztersztrájkkal és parlamenti obstrukcziókkal; különválásról és forradalomról beszéltek. A császár, miután kimerítette a békés eszközöket, egyszerűen egy dekrétumot irt alá, királyi biztost nevezvén ki, ez a királyi biztos fegyelmezett és energikus ember volt, elkérte a budapesti parlament kulcsait, becsukta a kapukat, zsebredugta a kulcsokat és megértette, hogy a császár nem áll távol az általános szavazati jognak Magyarország részére való engedélyezésétől. A magyarok, a kik kiváltságos és zavargó kisebbséget alkotnak, megértették a dolgot és megnyugodtak. Minden rendbejött. A magyar parlament megígérte, hogy okos lesz, visszakérte házának kulcsait és megint hozzáfogott a parlamenteskedéshez.« Igy ir a császár jubileum alkalmából Magyarországról a külföldi sajtó. Azt kérdem a t. miniszterelnök úrtól, miért tartjuk mi fenn olyan nagy állami költségen a sajtóirodát, ha onnan nem tudják tájékoztatni a külföldet ? Nem arra való a sajtóiroda, hogy onnan naponként ontsák a czikkeket az egyetlen magyar nemzeti ellenzék, a balpárt hazafias törekvései ellen ! (Helyeslés balfelől. Zaj és mozgás.) A külföldre méltóztassék a súlyt helyezni és azt a nagy áldozatot, a melyet a sajtóirodára fordítunk, arra méltóztassék felhasználni, hogy a külföld véleménye rólunk megváltozzék és hogy kifejezésre jusson ott, hogy Magyarország független, önálló állam. De a míg a magyar miniszterelnököt és a magyar honvédelmi minisztert ott látják az osztrák császár hódolói sorában, addig hiába küzdünk, hiába hangoztatjuk nemzeti függetlenségünket, önállóságunkat, mert az a tény, hogy magyar miniszter megjelenik az osztrák császár jubileumán, és az a tény, hogy a miniszterek megjelenésükkel szentesi tik az abszolutizmusnak tizenkilencz esztendejét, továbbá az a tény, hogy ezzel szembehelyezkednek a magyar nemzet felfogásával, a magyar nemzet egyhangú Ítéletével, a mely az abszolutizmust törvénytelennek, alkotmányellenesnek bélyegezte : ezzel a ténynyel olyan erős alapot adnak a külföldi sajtó ellenünk való támodására, hogy azt ellensúlyozni idebent azáltal, hogy esetleg kijelentéseket teszünk, esetleg a magyar sajtóban megnyugtatni igyekezünk a közvéleményt, hogy tisztán csak a magyar királynak az osztrák császárral való közös személyisége és ezen közös személyiség iránti tisztelete viszi a magyar minisztereket Bécsbe, hogy ott hódoljanak az osztrák császárnak : elégségesnek nem tartom. Itten határozott, férfias, magyaros, bátor, alkotmányos fellépésre van szükség. Épen azért, mert ilyen fontos ez a kérdés, a hol állami alkotmányosságunk, nemzeti függetlenségünk és történelmi tradicziónk van érintve, a miniszterelnök ur utján az egész kormányhoz a következő interpellácziót intézem (olvassa) : »Interpelláczió a kormányhoz a magyar kormány egyes tagjainak az osztrák császár jubileumán való részvétele miatt: 1. A magyar közjoggal és a történelmi hagyományokkal összeegyeztethetőnek tartja-e a kormány, hogy egyes tagjai, nevezetesen Wekerle Sándor miniszterelnök 1908. év május hó 7-én, Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter május hó 30-án résztvettek az osztrák császár uralkodásának hatvanadik évében Ausztriában rendezett jubiláris ünnepeken ? 2. A magyar alkotmánynyal és a magyar