Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-328
28 328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. Nem hiába teszem én ezt a kérdést előtérbe, midőn a középiskolákról beszélek, mert azt tartom, hogy a középiskolák reformjának, a középiskolai tananyagnak megállapításánál nem lehet abból kell kiindulni, hogy ennyi és annyi tudományt muszáj betölcs?rezni abba a fiatal emberbe, hanem abból kiindulni, hogy a lelki és testi képességek helyes egyensúlyát feltéve, mennyi szellemi munkát lehet egészségesen követelni attól a növendéktől (Élénk helyeslés.) és a követelhető szellemi munkának mértéke kell, hogy meghatározza a tananyag mértékét. (Élénk helyeslés.) Visszatérek azonban arra az én kedvencz eszmémre, hogy e tekintetben teljesen kielégitő eredményt csak egy nemzetközi megegyezés utján fogunk elérni, mert a szellemi szabad vándorlást, idegen egyetemek látogatásának lehetőségét egy nemzet sem fogja a maga fiai elől elzárni, ez pedig egy bizonyos konformitást tesz szükségessé a középiskolai tantervekben. Látom azonban, hogy Francziaországban és Svájczban — erről vannak direkt értesüléseim — igen nagy hajlandóság van már egy ilyen nemzetközi érintkezésre, ennek az igen fontos, hogy ugy mondjam, agy velővédelemnek nagy érdekében (Élénk helyeslés.) és én mindenesetre minden alkalmat meg fogok ragadni arra, hogy ennek a mozgalomnak a mi részünkről is lökést adjak és hogy ezen a téren a középiskolai programmokat kielégitő egyensúlyba hozzam. (Helyeslés.) De addig is a középiskolák működésére nézve a legfontosabb kérdésnek azt tartom, hogy imlyen az a tanári testület, az a tanári anyag, a mely a középiskolákban működik. (Helyeslés.) A tanárképzés kérdése tehát egyike legnagyobb gondjaimnak ; annak mikéntje iránt tanácskozunk, véleményeket hallgatunk meg, de addig is, a mig ebből valami végleges kiforrja magát, gyakorlati utón akarok haladni és minthogy az eredmény és tapasztalás mutatta, hogy mint középiskolai tanárok föltétlenül beválnak azok, a kik az internátusi rendszer mellett itt az egyetemen és az Eötvös-kollégiumban végezték tanulmányaikat: ezért kérek nagyobb összeget ezen költségvetésben az Eötvöskollégium kibővitésére, (Élénk helyeslés.) s ezért szándékozom, midőn a pénzügyi helyzet azt megengedi, ehhez hasonló intézményt a kolozsvári egyetemnél is felállítani. (Élénk helyeslés). Ha óvenkint 150 tanárjelölt kerül ki egy ilyen fegyelmezett állapotból, a hol komoly munka és a hol a kellő paedagógiai vezetés és tanitás módszerébe való bevezetés folyik : akkor azt hiszem, hogy rövid idő alatt regenerálni vagyunk képesek tanári anyagunkat és szerintem az összes középiskolai reformok között ez a legfontosabb. (Általános élénk helyeslés, taps és éljenzés). Azt hiszem, hogy a t. képviselőház megengedi, hogy beszédemnek befejező részét ennek az ülésnek második szakában, a mely d. u. 4 órakor kezdődik, mondjam el. (Hosszantartó éljenzés és tafs). Elnök : A tanácskozást két óra tartamára felfüggesztem és igy négy órakor folytatjuk a tanácskozást. (Szünet után.) (Az elnöki széket Rakovszky István alelnök foglalj a el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a vaüás- és közoktatásügyi tárcza költségvetése (írom. 701.) tárgyalásának folytatása. A miniszter ur fog folytatólag szólni. Gr. Apponyi Albert valiás- és közoktatásügyi miniszter: T. ház! (Halljuk I Halljuk/) A délelőtti ülésen félbeszakítva beszédemet, a tárcza költségvetésének tanügyi részéről még csak néhány rövid pótló megjegyzést kell tennem. (Halljuk !) Az egyik az, hogy megerősíthetem, a mit Nagy Sándor t. képviselőtársam mondott, hogy a kisdedóvóknak ujabb törvényes rendezésével foglalkozom. Az előadói javaslat e tekintetben készen van, még pedig oly irányban, hogy az uj törvénynek érdemleges intézkedései előmozdítják az óvóügynek gyorsabb fejlesztését, (Helyeslés) a mely ügy bizony eddig a népiskolai kormányzatnak mostoha gyermeke volt, a mely azonban kimondhatatlan fontossággal bír épen az elemi oktatás alapozása tekintetében és azután abban a tekintetben is, a hogy az óvónők fizetése méltányosan szabályoztassék. Valamennyi fizetésrendezési kérdés között, a mely fenforog, az óvónők fizetésrendezésének kérdését tartom a legégetőbb kérdésnek. (Élénk helyeslés.) Ez nem egy hatalmas testület, a mely országos lármát csaphat, a mely fenyegetőzhetik ezzel és azzal; ezek szegénysorsu, elhagyott nők, (Ugy van I) de annál inkább szükséges, hogy a kormányzat és törvényhozás az ő ügyüket felkarolja és őket hivatásukhoz méltó anyagi helyzetbe hozza. Mondom, ezt tartom az összes fizetésrendezési kérdések között, a melyek az én tárczám keretében még megoldásra várnak, legfontosabbnak. (Helyeslés.) Természetszerűleg foglalkozom a középiskolai tanárok fizetésrendezésének kérdésével is. Hogy ez nem történt előbb, annak egyszerű oka az, hogy annak a testületnek kívánságai iránt nem lehettem tisztában, mert tudvalevőleg két csoportra szakadtak és egymással sok tekintetben ellentétes állást foglaltak el. Most legalább ismerem a középiskolai tanárok programmját és tanulmányozás alatt van a kérdés, meg vannak áUapitva a fizetésrendezésnek különböző módozatai szerinti költségek, és nekem csak arra kell iparkodnom, hogy ezen kérdést ugy vigyem fokozatosan előbbre, hogy beiüeszthető legyen a jövő évbeli, bár előre kell mondanom: nagyon szerény emelkedésbe, a melyet tárczám javára igényelhetek. Az 1908. évi költségvetésnél olyan nagy ugrást tettünk előre a költségek szaporodása tekintetében az egész vonalon, hogy figyelmeztetnem kell a t. házat: ne várja, ne remélje, hogy hasonló ugrásszerű előmenetel 1908-ról 1909-re elérhető lesz. Az összes tárczáknak mérsékelni fog kelleni a nlaguk igényeit, és én is csak annyit fogok tenni, a mennyi a lemérséklendő igényekbe beleilleszthető lesz. Ismétlem, azonban reményem van, hogy meg fognak nyilni azok az uj pénzügyi források, a