Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-335
335. országos ülés Í908 május 30-án, szombaton. 319 zet a régi rendszerrel szemben nem is változott, nem is javult. (Ugy van I balról.) És kérdem, vájjon a nepotizmus, a kijárások, a protekczió megszüntek-e ? Laehne Hugó : Hát ön nem protezsál ? Farkasházy Zsigmond: Én már csak azért sem protegálok, mert az meglehetősen eredménytelen volna. Hisz a t. kormány abban is követi a szabadelvű korszak elveit, hogy : a ki velem van, az barátom, a ki pedig más nézetet vaü, az nem ellenfelem, hanem ellenségem és annak legméltányosabb, legigazságosabb kérelme is vörös posztó a t. kormány szemében. Bocsánatot kérek, t. miniszterelnök ur, én ebben a tekintetben csak saját tapasztalataimat adhatnám elő, de azt sem teszem. Hiszen én azt helyeselném, ha az a nepotizmus, az a protekczió, az a kijárás, a mely a szabadelvű rendszert g3 r űlöletessé tette az egész ország előtt, megszűnt volna. Sajnos azonban, ezt a miniszterelnök ur sem állithatja, mert azt hiszem, elég alkalma van tapasztalni, hogy a kijárások, a protekczió, a nepotizmus, a sógorság, a rokonság előtérbetolása époly mértékben megvannak ma, ha ugyan nem nagyobb mértékben, mint voltak a szabadelvű pártban. (Zaj.) Hock János (közbeszól). Elnök (Csenget) : Csendet kérek ! Farkasházy Zsigmond: Hock János t. képviselőtársam meg fog engedni: a ki nem akarja félremagyarázni szavaimat, az azoknak helyes értelmét meg fogja találni. Én nem azt kifogásolom, a mikor a képviselő legkeservesebb kötelességét teljesiti, — mert a képviselőség legkellemetlenebb kötelessége, hogy választói érdekében, közérdekű szempontból a hatóságoknál eljárjon — (Ugy van !) én nem ezekről beszélek. Méltóztassék megkérdezni a miniszterelnök urat, ő meg fogja mondani, hogy miről beszélek. Olyan sajnálatos kijárásokról és protekcziókról beszélek, a melyek fölháborodást idéztek elő és támadásokat provokáltak éveken át a szabadelvű rendszer ellen, s a mely támadások ép oly joggal és ép oly igazsággal volnának most felhozhatók. Markos Gyula: Talán még sem egészen! Farkasházy Zsigmond: Tudom, hogy a t. kormány, mikor itt bírálat tárgyává teszik működését, föl szokta hozni azokat a bokros érdemeket, a melyeket ő szocziális téren, a humanizmus szempontjából az ország érdekében kifejtett működésével szerzett. Én ezeket az érdemeket nem a iarom kétségbe vonni. Tudom, szoktak hivatkozni a mmxkásbiztositásokra, a beruházásokra és hasonló törvényekre. Ezzel szemben csak arra vagyok bátor utalni, hogy a múlt rendszer ilyen szépségflastromokat, a melyekkel nagy fekélyeket és csúnya állapotokat kellett eltakarni, szintén igénybe szokott venni; és ha a jelenlegi kormányzat megalkotta a munliásbiztositást, a múlt kormányzat megteremtette a gyermekvédelmet, és ha a mostam kormány csinált százmilliós beruházást, a múlt kormány csinált 300 milliósat, de azért mégis csat toldozás-foldozás volt ez és az ország igazi fejlődését, erőinek igazi evuloczióját előidézni nem tudta. De igenis van a jelenlegi kormánynak egy politikai és taktikai érdeme, a melyet tőle elvitatni nem lehet és ez az, hogy a maga működését nagy művészettel tudja feltálalni. Brillat-8avarin szerint egy ügyes szakács a csizmatalpat jól fel tudja tálalni, ugy hogy azt is élvezettel lehet megenni. Az az érdeme a mostam kormánynak megvan, hogy azokat a csizmatalpakat, a melyeket az országgal megetet, olyan Ízletesen tudja sajtójában feltálalni, hogy azok valóságos nemzeti eledel színében tűnnek fel. (Elénk derültség. Zaj.) Ebben a tekintetben valóban csodákat látni. Én elfogulatlan vagyok ezzel a kormánynyal szemben és elfogulatlanul tekintem a régi kormány működését is, és konstatálom, hogy a régi kormányával szemben, ha jégeső verte el a földeket, vagy ha bármiféle elemi csapás érte az országot, ezért is a kormányt tették felelőssé, épen erről az oldalról; ma pedig az, hogy a Duna még mindig lefelé folyik és nem fölfelé, vagy ha néha eső esik, az is a t. kormány érdeme. (Mozgás.) Én belenyugodnám abba, hogy a kormány az ő működése alatt mindazokat a reményeket és várakozásokat a melyeket működéséhez fűztek, be nem váltotta. Ha csak annyi történt volna, t. ház, hogy a t. kormánynak a szabadelvű rendszer idejében elért gazdasági, társadalmi, szocziális és közjogi helytet megvédeni és megőrizni sikerült volna, akkor azt mondanám : helyes, vezessék a nemzet kormányát azok a férfiak, a kik a múltban nemzeti szempontból érdemeket szereztek maguknak ; akkor megnyugodnám az ő működésükben és várnám a jövőt, a mikor elérhetjük mindazt, a mit ma még megvalósítanunk nem sikerült. De sajnos, t. ház, — és ez bizalmatlanságomnak az igazi alapja — a kormány nemcsak azt a nagvon szomorú status quot, a melyet átvett a szabadelvű rendszertől, megőrizni nem tudta, de működése minden té^en szomorú visszaesésre vezet. Olyan állítás ez, t. ház, a melyet nekem természetesen indokolnom és bizonyítanom kell, mert úgyis abban a helyzetben vagyunk, hogy a mi bírálat, vélemény ellenzéki oldalról elhangzik, azt már ab ovo le szokták csepülni, visszaszoktak utasítani, el szokták gázolni, ugy, hogy csak a kormánypárti oldalról elhangzott nyilatkozatok szerej^elnek mint tiszta, világos, kétségbevonhatatlan igazságok. Hát én, kérem az igen t. miniszterelnök urat, méltóztassék mindenekelőtt megmondani, hogy niflvik az a társadalmi vagy gazdasági osztály ebben az országban, a mely helyzetével meg van elégedve 1 (Mozgás a baloldalon és a középen.) Vagy méltóztassék megmondani., melyik társadalmi és gazdasági osztálynak a helyzete javult az ő kormányzata alatt ? Azt jól tudom, hogy a bankok a gazdasági válságok és a gazdasági fellendülés idején egyaránt meg vannak elégedve, mert egy kiszipolyozott, szerencsétlen országnak
